Bodzsár-Bollók-Hajdu-Török: East Side Stories / 42. Magyar Filmszemle
2011.05.10.

A történelmi időre és a kulturális térre vonatkozó látszólagos szűkítés - „rendszerváltás”, „20 év”, „feldolgozás”, „east side” - felszabadítóan hatott az alkotókra: nem a rendszerváltás eseményeivel, inkább annak hatástörténetével foglalkoztak. SZEGŐ JÁNOS KRITIKÁJA.

Vannak olyan szkeccsfilmek, amelyek minden körülmények között igyekeznek összekötni saját magukat, a különálló epizódok között hol egy figura, hol egy motívum, hol a kettő kombinációja bandukol színről-színre, mélyítve-fakítva az egy-kontextust; és vannak olyan szkeccsfilmek, amelyek nem keresnek indokolatlan pillanatragasztót, átkötő narrációt a rés(z)ek közé, hanem éppen a különállásuk szavatolja az egységet. Az East side stories című film az utóbbiak táborába tartozik. Előtörténete röviden a következő: a rendszerváltás 20 évét feldolgozó Hajónaplót, az MTV rövidfilmsorozatát 12 kortárs magyar író novellája alapján készítették el. A hetente adásba kerülő kisfilmeket kortárs magyar rendezők forgatták le. Ebből a tucatból vált ki az a négy szkeccs, amely immáron East side stories címmel kapcsolódik össze.

Radnay
Radnay Csilla

Az egyszerre a történelmi időre és a kulturális térre vonatkozó tartalmi leírás - „rendszerváltás”, „20 év”, „feldolgozás”, „east side” - látszólagos szűkítés, amely felszabadítóan hatott az alkotókra: nem a rendszerváltás eseményeivel, inkább annak hatástörténetével foglalkoztak. Az organikus társadalmi bomlással, az egyre némább, ám körülírt zuhanással ugyanúgy, mint a robbanásszerű kataklizmával, traumatikus törésekkel. Ezért a címben sulykolt keleti tájolás, amely mindig a nyugat ellentétéből fakad (lásd még: vadkelet, eastern, itt a kelet westes - az ennél is gyengébb szóviccektől most eltekintünk), inkább felesleges. Tudjuk, hogy a keleti pályaudvar általában fejetlen fejvégállomás.  

A film körüli címkefelhőben a rendszerváltás és ká-európa mellett az irodalmi adaptáció fogalmának is helye van. Balázs Attila, Spiró György, Zoltán Gábor és Tar Sándor elbeszélése olyan alapanyagnak bizonyult, amely miközben megőrzi irodalmi stichjét, rugalmasan lesz írott szövegből mozgóképpé. Utóbbi persze a rendezők bátorságát bizonyítja, és azt, hogy a bátorság viszonyfogalom. Bodzsár Márk rendezésében (Levegőt venni) ez például az a radikális gesztus, hogy a Zoltán Gábor-novella erős narrációját nemcsak meghagyja, hanem fel is erősíti: történetet végig a főszereplő (Rába Roland) belső monológjával kísérve halljuk is. Bollók Csaba pedig több Balázs Attila-szövegből állította össze kisfilmje forgatókönyvét. 

Bollók filmje három idősíkon keresztül játszódik. Az első jelenet 1914 nyarán játszódik Szarajevóban. Emlékezés egy nyári ebédre. A fiatal lány, Gina (Radnay Csilla) próbálja marasztalni szerelmét, a revolvergolyót talizmánként szorongató Gavrót (Telekes Péter), de mindhiába, a szeles fiú elrohan. Mögötte-utána pisztolylövés, géppuskaropogás, bombasüvítés. Rendszerváltás ez is, Gavrilo Princip fatális lövése lezárja a hosszú tizenkilencedik, és megnyitja a Szarajevótól Szarajevóig tartó rövid, de annál rettenetesebb huszadik századot. A második jelenet a hetvenes évek elejének jugoszláv, adriai, méla riviéraboldogsága. Nemcsak a színészek ugyanazok, hanem a karakterek is, akik a létbe és a történelembe vetve azért öregednek is valamennyit. Ezt a harmadik, legrövidebb etap mutatja meg, mely a 2006-os, zavargó Budapesten játszódik. A napsütötte, vakítóan világos Szarajevó és az Adria után a pesti éjszaka és a homályos lokál, ahol Gina megtudja, hogy Gavró elesett a délszláv háborúban, árnyékoló ellenpontot jelent.

Csomós Mari színházi szerepben. Fotó: Nehéz Andrea (Forrás: PORT.hu)
Csomós Mari egy színházi szerepében. Fotó: Nehéz Andrea (A kép forrása: PORT.hu)

Török Ferenc kisfilmje egyetlen napba sűríti egy egész élet lehúzott rolójú jussát. Spiró György Itthon című novellájában Csomós Mari arca játssza a főszerepet. A budafoki lakótelepen lakásbelsőjét illetően 1980-ban élő nyugdíjas nő egy nyári reggelen elindul, hogy leadja telefonkészülékét a postahivatalban. Nem tudja ugyanis fizetni. Az eredeti Spiró-történet a kilencvenes évek elején játszódik, a rendezői dramaturgia viszont napjainkba tolta át a történetet. Ettől valami furcsa idegenségérzetünk támad, s a kulturális távolság még nagyobb lesz. Csomós Mari cvekkerében a régi tárcsás készülék, körülötte a villamosan mindenkinél mobiltelefon; az egykori mozi ma bútorbolt. Az asszony szemével kezdjük el látni napjaink átépülő Budapestjét: látjuk, hogy épül, csak azt nem, hogy mi lesz az egészből. Garas Dániel kamerája nagyon közel megy az emberi arcokhoz, és ott is marad. Májfoltok, ráncok, kiszáradt árkok. Hogy aztán a következő pillanatban a paneltömböket pásztázza a kamera.

A kisfilm drámai csúcspontja a postán játszódik. Az asszony már éppen sorra kerülne, amikor a fiatal wasp férfi (Nagy Ervin) beugrik elé, mondván, neki sietnie kell, nincs ideje várni. Az addig bávatagon várakozó Csomós és a kettővel mögötte álló, megtört idős úr (Garas Dezső) egyetlen pillanat alatt kezd újra élni. Elzavarják a fehéringes adópolgárt, mielőtt az nyuggerezhetne egyet. A nő leadja távbeszélőkészülékét. Több tucat kihúzott és lestrapált telefonkészüléket mutat a kamera, amint mellé téve némán beszélgetnek egymással a hivatali sarokban. A zárlat keserédes és lírai: Csomós Mari egy sárgadinnyével tér haza, és elkezdi hörpintve kikanalazni a dinnyét. A rolót még a délutáni verőfény előtt lehúzza. Otthona becsukta szemét.

Rába
Rába Roland

A harmadik darab megint más műfaj, más filmnyelv. Zoltán Gábor Levegőt venni című történetéből Bodzsár Márk készített remek filmet. Az enyhén elhízott, erősen kopaszodó cégvezető (Rába Roland) elhatározza, hogy úszással nyeri vissza egykori versenyformáját. A törökbálinti Patrick Bateman megadja a módját: luxususzoda, márkás felszerelés. Egyedül az zavarja, hogy egy titokzatos férfi (Trill Zsolt) gyorsabb nála. De nem szegi kedvét. Ebédre máris jobban is esik a sushi. Aztán még aznap találkoznak az irodában. Bizonyára tehetős ügyfél, gondolja hősünk, és jattol vele. Bimbódzó barátságukba törést csupán az hoz, hogy a férfiről kiderül, hogy kézbesítő, ráadásul Rába cégénél. A szociális sokkot (olyannal barátkozott, aki számára nem is létezik) az enyhíti csak, amikor megtudja, hogy a férfi gyomorrákos. Ezt valahogy megbocsátja neki, még céges temetésre is hajlandó lenne áldozni, amikor jön a krach: kiderül, hogy Trill már gyógyult. És ez így már sok a labilis idegrendszerű cégvezérnek: nem elég, hogy lekezelt vele és gyorsabban úszik nála, még életben is marad.

A kisfilm legnagyobb ötlete a már említett narrációs fedés: végig halljuk a nyomasztóan pitiáner cégvezető gondolatait (na jó: közléseit). Kommunikációja fojtott, néma beszéd. Beosztottjaival is így beszél: száját ki sem nyitja, agresszív szemmozgása beszél helyette. A narrációs tetőpont egy szürreális álomjelenet, ahol mindenki találkozik: a férfi, a főhős, a szőke titkárnő, a víz és a keleti konyha is. A jelenet billeg az indokolatlan hatásvadászat és az ironikus metanarráció között, de talán mederben marad.

A
Jobbra: Andi Vasluianu (A képek forrása: Magyar Filmszemle)

A negyedik film Hajdu Szabolcs remeke Tar Sándor novellájából. Mintha dokumentumriportot látnánk egy debreceni munkaközvetítő előteréről. A tíz éve Magyarországon élő román(iai) férfi (Andi Vasluianu – zseniális magyar hangja sajnos nincs kiírva, de ezer közül is felismerhetően Thuróczy Szabolcs) nem tud elhelyezkedni. Napról-napra jobban nyomasztja a tudat, hogy léte terhes családja számára. Tar műveit könnyű elrontani, rosszul interpretálni. (Erre Tar gyengébb szövegei a bizonyítékok.) A kegyetlen realizmus könnyen csúszhat át kegykényszeres, giccses naturalizmusba. Hajdu azonban takarékosan dolgozik. Egészen apró rezdülésekből, botorkáló mozdulatokból bomlik ki a rettenetes valóság. Az otthonmaradó férfi nem tud mit kezdeni a délelőttel. Tévét néz. Sört iszik. Zacskós levest főz. Hány. Pótcselekvésből pókembert mázol a gyerekszoba falára. Látszik, hogy tud festeni, de látjuk, hogy a kész mű torz és befejezetlen másolat. Nincs maradása. Lokálba megy. Sört iszik. Homlokán festékpaca. Tekintete egyre törtebb. Itt összeakad szeretőjével, aki Tina Turnert tátikázik. Bacskó Tünde szemledíjas alakítása, orgánuma, intenzív jelenléte a fiatal Csomós Marit idézi. (Az, hogy Csomóst egy filmmel korábban láttuk, még erősebbé teszi a hatást.) Kettejük éjszakai jelenete Petri György talán legnagyobb verséhez méltóan erős néhány perc, a napsütötte sáv transzcendens esélye nélkül. Elviselhetetlenül intim szituáció. Olyan létezéskelepcébe láthatunk és szinte szagolhatunk bele, melyből nincs menekvés. Amelyből mégis a menekvés az egyetlen lehetséges út. Délelőtt a férfi felkeresi kislányát az óvodában. A kislány boldogan mondja fel neki az előbb megtanult imát: „Jöjjön el a Te országod.” A másnapos apa átöleli lányát és megcsókolja a fejét. Megismétli az utolsó szavakat. A te országod. A mi országunk. Ha igaz, Hajdu a közeljövőben újabb Tar-szövegeket visz majd filmre.

Bacskó Tünde a film The Wild Side című epizódjában nyújtott alakításáért elnyerte a Magyar Filmszemle zsűrijétől a Legjobb Színésznő Díját.

Vö. Kovács Bálint: A balkán kapuja 
Hevesi István: Újracsomagolva 

Szerző: Szegő János
Cím:  East Side Stories,  Rendező:  Bollók Csaba / Török Ferenc / Bodzsár Márk / Hajdu Szabolcs,  Forgatókönyv:  Balázs Attila: Summertime / Spiró György: Itthon / Zoltán Gábor: Levegőt venni / Tar Sándor: Csóka című művei alapján,  Írta:  Balázs Attila, Bollók Csaba / Török Ferenc / Bodzsár Márk / Hajdu Szabolcs,  Dramaturg:  Németh Gábor,  Operatőr:  Reich Dániel / Lovasi Zoltán / Nagy András / Garas Dániel,  Zene:  Hegedűs Márton, Zombola Péter,  Vágó:  Kertai Gábor / Czakó Judit / Politzer Péter/ Barsi Béla,  Hang:  Dévényi Tamás, ifj. Erdélyi Gábor, Balázs Gábor Zányi Tamás,  Díszlet:  Mátyássy Péter, Einhorn Zsuzsa,  Jelmez:  Juristovszky Sosa,  Producer:  Bodzsár István,  Szereplők:  Radnay Csilla, Telekes Péter, Csomós Mari, Garas Dezső, Nagy Ervin, Tóth Anita, Andi Vasluianu, Török-Illyés Orsolya, Rába Roland, Trill Zsolt, Rezes Judit