Pozsgai Zsolt: A föld szeretője / 42. Magyar Filmszemle
2011.05.10.

Zsolnay Vilmos és porcelángyára olyan hagyatéka a magyar kultúrának, mely joggal kívánkozik filmvászonra. 2010-ben Pécsett erre lehetőség is adódott az Európa Kulturális Fővárosa megtisztelő címnek és az ehhez kapcsolódó kulturális befektetéseknek köszönhetően. KŐHEGYI ILONA ÍRÁSA.

A lehetőséget megragadva azonban nem ártott volna, ha az arra illetékesek nem pusztán egy film legyártására és elkészülésére, hanem mondjuk a rendezői koncepció meglétére is odafigyeltek volna.

Őszintén bevallom, hogy a Filmszemlét övező botrányok ellenére én magam mindig fontosnak tartottam, hogy legyen szemle és örök naiv filmrajongóként örültem, amikor nézhettem magyar filmeket. Valóban minden évben akad(nak) olyan film(ek), amely(ek)től a legelnézőbb, legmegbocsátóbb kritikus is harakirit szeretne elkövetni. De az is igaz, hogy minden évben van legalább egy Pál Adrienn, amely a legkétségbeesettebb pillanatban is reménnyel tölti el a billentyűkoptató újságíró szívét. Mégis, Pozsgai Zsolt A föld szeretője című filmjének megnézése után a harakiri is túl finom megoldásnak tűnt.

Elméletileg egy kosztümös életrajzi film lenne A föld szeretője, amely Zsolnay Vilmos valóságban nem túl romantikus életét Jókai Mór-i fordulatokkal megspékelve próbálja elmesélni. Gyakorlatilag kosztümökbe bújtatott színpadi színészek próbálnak megoldani szituációs helyzeteket, kevesebb sikerrel, mint többel, ráadásul száz percen át. Az eredmény egy felettébb kínos alkotás, melynek hibái talán tévéfilm esetén még megbocsáthatóak lennének.

Kézdi
Kézdi György

A legnagyobb probléma az, hogy a rendező nem vette a fáradságot, hogy végiggondolja, milyen ember is az a Zsolnay Vilmos, akit a filmvásznon meg akar mutatni a nézőknek. Melyek azok a személyiségvonásai, amelyek képessé teszik a nagyszabású vállalkozás levezénylésére? Bohó ifjú, aki a legmerészebb ötletektől sem riad vissza? Elnéző testvér, aki bátya kalandor lelkét megértve vállalja az otthon maradás terhét? Érzékeny testvér, aki halott húgával mindvégig bensőséges kapcsolatot ápol? Dörzsölt vállalkozó? Csapodár vagy aggódó szerelmes? Mogorva apa, aki a családja elől a műhelybe menekül? Mindegyik, vagy egyik sem? Ugyanis példa mindre akad a filmben. Ráadásul a főszereplő jellemének végiggondolása olyan feladat lett volna, amit nem lehet a szűkös anyagiakkal magyarázni, csak lustasággal, nemtörődömséggel és szakmaiatlansággal.

A főszerepet játszó Őze Áron ezért nincs könnyű helyzetben, hiszen minden jelenetben egy másik személyiséget kell felépítenie, megmutatnia. Küzdelme látványos és kétségbeesett, de hiába a meg-megvillanó tehetség, ha hiányzik mögüle a biztos rendezői kéz és a koncepció. Hogy milyen kevés a színészi tudás egy elképzelés nélküli rendező mellett, az Koncz Gábor alakításában a legmegdöbbentőbb. Koncz Gáborról nem lehet azt mondani, hogy nincs filmes tapasztalata, még akkor sem, ha már régen láttuk őt friss filmszerepben. Viszont soha nem volt olyan teátrális, mint Zsolnay Vilmos apjaként ebben a filmben. Mivel ez szinte mindegyik színésznek felróható, nem gondolom, hogy a színészek hibája lenne. Sokkal inkább a rendező oda nem figyelésének következménye.

Őze
Őze Áron és Auksz Éva (A képek forrása: Magyar Filmszemle)

A színészi játékból fakadó színpadiasságot tovább fokozza a szinte állandóra vett, statikus kamera. Ha nagyon akarunk, erre találhatunk koncepciót: mivel a film legrejtélyesebb szereplője maga az agyagos föld (is lehetett volna), biztos a földhöz ragadtságot akarta érzékeltetni a rendező ezzel a nem túl látványos fogással. Azonban ehhez valóban nagyobb és jelentékenyebb szerephez kellett volna jutnia az agyagnak.

Ha mindez még nem lenne elég botrányos és érthetetlen a filmben, akkor ott van a jó öreg Benedito Luccalli, aki a híres eozin máz receptjét hagyja örökül Zsolnay Vilmosnak. Joggal merül fel a kérdés a nézőben: hogyan kerül egy reneszánszkori ember az 1800–as években játszódó filmbe? Pozsgai Zsolt elképzelése szerint leginkább az agyagföldön ülve vagy a kemencében égve.

Az olyan hatásvadász megoldásokról nem is akarok beszélni, mint a tébolyult Borbála megjelenése a templomban Vilmos és Teréz esküvőjén, a balesetet szenvedett Teréz fölé hajoló Vilmos ég felé kiabálása vagy a filmet záró eufórikus körmozgása a kamerának, melyben apa és fiú újra egymásra talál. Ráadásul ezt a bombasztikus semmit mondást Gulyás Levente zenéje festi alá, amely olyan harsány, hogy a dramaturgiailag fontosnak szánt, ám teljeséggel jelentéktelen jeleneteket képtelenség nem meg „hallani”.

S hogy mi marad a végére? A sajnálkozás, amiért negyed annyi pénzből kellett leforgatni a filmet, mint tervezték, s ami méltatlan kényszerhelyzet elé állította az alkotókat. Éppen ezért nem is a nagyszabású külsőket, a statisztáktól benépesített utcai jeleneteket kérjük tőlük számon, hanem azt a rendezői koncepciót és elgondolást, tehát azt a szellemi munkát, amelyet a-l-k-o-t-ó-i kötelességük lett volna megtenni - értünk.

Vö. Ritter György: A manufaktúra szerelmesei 
Mikes Éva: Mint az óbor 

Cím:  A föld szeretője,  Rendező:  Pozsgai Zsolt,  Forgatókönyv:  Dénes Gizella: A csodálatos fazekas c. műve alapján,  Írta:  Pozsgai Zsolt,  Operatőr:  Nádorfi Lajos,  Zene:  Gulyás Levente,  Vágó:  Eöri Szabó Zsolt,  Hang:  Blaskó György,  Jelmez:  Wieber Marianne,  Producer:  Pozsgai Zsolt,  Szereplők:  Őze Áron,  Auksz Éva,  Koncz Gábor,  Görög László,  Kézdi György,  Sunyovszky Szilvia,  Lux Ádám,  Tarsoly Krisztina
Megítélt támogatás: 4 000 000 Ft
Támogató: Miniszteri keret
A film fesztiválkópiájának elkészítésére (2010)
További támogatás: 800 000 Ft
Támogató: Mozgókép Kollégium
A film forgalmazására (2010)