Szomjas György: Dumafilm / 42. Magyar Filmszemle
2011.05.12.

Szomjas György egyszer vetített Dumafilmjének bemutatója után az összes alkotó fölment a színpadra, kivéve a három szereplőt, akik közül kettő ugyan jelen volt a vetítésen, de mivel a harmadik távol maradt, ők sem hajoltak meg a közönség előtt. Érdekes utóirat került a film mögé. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.

Jó lenne azt mondani, hogy Szomjas György filmje remekmű – de hát nem az; ezért csak annyit mondhatunk: fontos dokumentum, lényeges adalék egy korszakhoz, amelyben számos érdekességet fog találni az, aki korunkat egyszer önszántából búvárolja.

A filmben három régi jó barát beszélget, hol egymással, hol egyenként bele a kamerába – egymásról, de leginkább ketten a harmadikról. Ez a harmadik Fábry Sándor, a népszerű showman, akitől az elmúlt évtizedekben igencsak eltávolodott a két barát, Dettre Gábor filmrendező és Heller Gábor forgatókönyvíró-producer.

Az életutak vázlatosan rajzolódnak ki, de mivel a szereplők a kulturális élet ismert figurái, sok eseménytörténet nem is kell ide. Elég tudni, hogy Dettre és Heller évtizedekig élt és dolgozott külföldön, most mindketten sokat vagy egyfolytában itthon vannak, és gondolkodásuk, politikai nézeteik igencsak eltérnek a régi barátétól, Fábryétól.

Kétségtelen: a közönség Fábryt ismeri legjobban; mindazonáltal érdekes volt látni-hallani, hogy a barátok magától értetődő természetességgel értelmiségiként beszéltek róla, ahogy ő maga is definiálja magát, miközben sokunkban ez már régóta föl sem merül, annyira lenyomta az a meglehetős gusztustalan képződmény, amely immár Fábryval azonos: az Esti Showder.

De Szomjas Györgyöt és a barátokat a politikai nézetek érdekelték; a film az elmúlt választások környékén, előtte és utána készült, vagyis izgalmas pillanatokban. Fábry a szokásos és széles körben ismert szólamait énekli újra meg újra, „ipari bűnözőzik”, a letűnt rendszer politikai kádereinek továbbélését kárhoztatja, börtönt követel, szokásos szalonrasszista módján nyilatkoztatja ki, hogy van cigánybűnözés, valamint hogy a cigánygyűlöletnek „van némi alapja” – a barátok meg halkabban, bár határozottan hányják a szemére e nézetek tarthatatlanságát.

Dettre Gábor, Heller Gábor és Fábry Sándor
Dettre Gábor, Heller Gábor és Fábry Sándor

A legjobb dumás persze Fábry: nagy svunggal, telt svádával löki a sódert – reménykedő mondataira az eltelt egy évben igencsak rácáfoltak az események, de ez őt föltehetően ma sem zavarja. Érdekes viszont, hogy az alpári-altesti régiók éllovasa máig értelmiséginek gondolja magát, miközben egyre többen vagyunk ebben a hazában, akik leginkább egy zavaros hablatyolót, egy dumajancsit, egy szórakoztatóipari kultúraszennyezőt látnak csak benne. Még érdekesebb, hogy ezt az önképet a barátai is osztják – nyilván a megszépítő múlt rajzolja át a sivár jelent az ő gondolkodásukban is.

A legérdekesebb viszont Dettre és Heller szkeptikus-rezignált bizakodása a fülkeforradalom után – ez ugyanis valóban széleskörű értelmiségi várakozás tükörképe. Sokan gondolták akkoriban mindazt, amit ők: hogy vége lesz a gyűlöletbeszédnek, hogy nekiállnak a cigánykérdés megoldásának, hogy a helyzetből következően megszűnik az ellenfél – az ellenzék – diszkreditálására tett gyűlölködő erőfeszítés, hogy a hatalomvágy kielégülésével valóban az ország jobbításáért végzendő munka kerül előtérbe; tudtuk, hogy nem fogjuk nagyon jól érezni magunkat, mi, akik nem Orbán fanatikus hívei vagyunk, de elleszünk békében a magunk dolgával, hiszen ők majd végzik a saját dolgukat.

Nos, Szomjas filmjének legnagyobb dokumentarista erénye éppen e rezignált reménykedés illuzórikus voltának a megmutatása. Az eltelt egy év ugyanis a legvérmesebb pesszimizmust is túlszárnyalta: az ellenség démonizálása, kriminalizálása, tönkre tétele, szellemi-egzisztenciális megsemmisítése gőzerővel folyik, a Kulturkampf tombol, a bosszúvágy úgyszintén, és nem, nincs béke, nemcsak az olajfák hegyén, hanem itt, a lapályon sem.

Dettre Gábor (A képek forrása: Magyar Filmszemle)
Dettre Gábor (A képek forrása: Magyar Filmszemle)

Dettre Gábor makacsul független szellem, aki – akár a Hősök terén biciklizik, akár egy kávéházi teraszon beszél bele tűnődve, a szavakat keresgélve a kamerába – kevéssé reménykedik abban, amiben két barátja sokkal inkább: hogy ennek a filmes beszélgetésnek holmi terápiás hatása valamennyire rendbe hozza majd a szétzilált barátságot. Heller Gábor, aki a forgatás idején még együtt dolgozott Fábryval a Showderben (azóta Fábry kirúgta), és a nyíltan kimondott egzisztenciális kényszer okán is több empátiát, megérteni igyekvést mutat, a film végére ugyancsak sziklaszilárdan áll egy másik oldalon.

Fábry – ő Fábry. Némi nosztalgikus fuvallat belopakodik olykor az ő mondataiba is, de érezhetően nem a régi barátság, talán csak régi önmaga iránt (lehetséges, hogy ez az ember valamikor tényleg értelmiségi volt?). Az ő bizakodásának – mármint a választások eredménye keltette bizakodásának – látszatra több alapja volt, de épp úgy semmi nem lett belőle; ha legalább konzekvens lenne, ma már nagyon másként kellene beszélnie. Vagy sehogy.

Szomjas filmje olykor vontatott, olykor önismétlő – ja, és sem alapítványi, sem állami pénz nincsen benne –, de fontos és szomorú kordokumentum arról, mily korban éltünk itt e földön.

(Fábry Sándor személyiségi jogokra hivatkozva megtiltotta a film vetítését - a szerk.)

Vö. Gyárfás Dóra: Fábry Sándor terápiája befuccsolt 

Szerző: Csáki Judit
Cím:  Dumafilm,  Rendező:  Szomjas György,  Vágó:  Szalay Károly,  Operatőr:  Dénes Zoltán,  Szereplők:  Dettre Gábor, Heller Gábor, Fábry Sándor