Federico García Lorca: Yerma / Radnóti Miklós Színház
2011.05.22.

Sem az állatalakoskodó, pogány közelítésnek, sem a görögös-kórusos interpretációnak nem áll ellent a modern költői színjáték. A felületek és eszközök keverése kemény, tiszta drámaiságot szabadít fel a balladás előadásban. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Sz
Szávai Viktória és Wéber Kata
A falusiasan kiáradó természeti anyagszerűség határozza meg Rába Roland rendezését. Tárolómedencébe zúdul a víz, nagy műanyag ballont töltenek meg belőle öntözéshez; emberi testek érintkeznek leheletszerűen vagy hemperdülve az éltető, tisztító, elnyelő, életsarjasztó elemmel. Virágágyás-sírgödröt képez kevéske föld a túloldalon, de máskor, másutt maszkszerűen az arcra tapadó iszap formájában is szerephez jut. 

Víz és föld jelképességét ellentétező hatások teszik valószerűtlenül érdekessé, beszédessé. Például a virágföldből teleszkópos, nyamvadt műmargaréták nőnek. Amikor kertészük egy-egy fokozatnyit húz fém szárukon, évek futnak le a történet homokóráján. Somody Kálmán mint a homéroszi korból a mába lépdelt, lassú mozgású öreg, az égbolt alatti időtlen létezés csövese nem csupán növényeit kapálgatja ültében. Egy egész almaraktárat is fenntart, hosszú spirálú gyümölcshámozgatás, kínálás céljából. Az igazi almákhoz, almázáshoz képest száznyolcvan fokos fordulat, hogy a most is tömény színpadi sugárzású, nagyszakállú mokány-agg Somody egyszer csak baromfitaréjt ölt, s koreografált menekülése, eltűnése után e szárnyas kés alatt végzi: jajszava nyomán behozzák, földre dobják levágott fejét.

W
Wéber Kata és Tóth Ildikó
A rendezés meglehetős – és beigazolódó – nyugalommal váltogatja fogásait. Közvetlen, okszerű kapcsolódások helyett néha inkább mögöttes, poétikus vonatkozásokat kell keresni. A tej, tejivás felbukkanása természetes, bár a matéria kissé szétfut a hiába vágyott anyaság tragédiájában. A Menczel Róbert díszletét határoló pillepalack-bálák egy tejtermelő mezőgazdasági kisüzem állandóan gyarapodó iparához is tartozhatnak, de tanácsosabb az üresség fekvő hengereiként, különös urnákként értelmezni őket (vagy máshogy). Daróczi Sándor jelmezeinek színeit, mintáit is nagyon különféle tubusok fröccsenthették, tarkaságuk mégis ligetesen tartózkodó, szirmos. Az állatmaszkok jámborak, hordozóik egy csitításra a minimális ijesztéssel is felhagynak: az embertestek szinte betlehemi módon viselkednek. Baumgartner Sándor a telibe célzott fényekkel, fényelvonásokkal nappalt és éjszakát szegez szembe, Vámos Veronika mozgástervező és Halas Dóra zenei vezető is e kettős osztatot élezi.

Sokféleség igen – szélsőség nem: Rába Roland ráviszi egymásra, átviszi egymásba az animális rituálé, az antik szituálás és a XX. századból a XXI. századba húzott modernitás megoldásait. Eklektikájára csupán azzal fizet rá néha, hogy némileg váratlanul, ám indokoltan mutatkozó iróniája nem elég bátor, a karakterizálás pedig itt-ott kissé foszlékony. Mindezt zárójelbe teszi a dráma egészének lüktető igaza. A mindenáron utódot akaró, a gyermekben való folytatódást az emberi küldetés értelmének és legszebb ajándékának érző Yerma hiába próbálja érzelem, csábítás, praktika, indulat, józan ész révén megnyerni e távlatnak a földdel, nyájjal, szerzéssel, önző gondtalanságával törődő férjét, Juant. Az asszony végül véres ítéletet hoz, amellyel a saját jövőjét, esélyeit is legyilkolja. 

A Radnóti Miklós Színház Yermájának bravúrja, hogy kivétel nélkül valamennyi fő- és mellékszereplőnek megvan a maga személyes igaza, és Juan sem majdnem libidó nélküli provinciális fabábu. Azonban a mai erkölcs szerint már aligha elutasítható különféle barátnői tippek, cinkos fülbesúgások, átlátszó vajákosságok (és tiszta jellemképletek) közül a hősnő eszménye messze kiemelkedve sugározza nemességét.

K
Középen: Adorjáni Bálint. Fotó: Puskel Zsolt - PORT.hu
Wéber Kata az Élektrák, Antigonék közelébe stilizálja a hús-vér lényű Yermát, aki a fiatalasszony fehér pendelyes kislányosságából kényszerül férfias ruházatú háztartásbelivé szürkülni az esztendők során. Lelki fényeiből nem enged. Hűséges a tájhoz, mely szülte, s melynek ő is szülni akar. Hűséges a férjéhez, hűséges az emlékeihez, hűséges a voltaképp a kicsinységet dédelgető maximalizmusához. Hétköznapiságot és elvontságot keverve létezik a színen. Wéber nem tekinti magát hősnek, nem növeszti fel az alakot, épp ezért hitelesen nagy formátumú a kitartásban. Adorjáni Bálint hagyja sodortatni magát a passzív házastárs figurájával. El nem sodródik a férfiközöny által, már csak azért sem, mert a gyermekáldást nem óhajtó szex az utolsó előtti, felbujtott és felbujtó jelenet tanúsága szerint őt is elragadja, elragadná.

A Németh László fordítását alapul vevő, alaposan átdolgozott, felülírt szöveg (dramaturg: Zöldi Gergely) Tóth Ildikónak (Pogány asszony) a kikezdhetetlen mosolyú szuverenitás robbanásait, Martin Mártának a kapzsiság nélkül a saját zsebére dolgozó kuruzsló szolidáris füstös zsongását nyitja meg. Schneider Zoltán csöndes Víctorja remekül érez rá: ez a férfi nemcsak Yerma párja lehetett volna – ha nem a családi parancsolat kötné a házasságokat e vidéken –, de szíve és morálja is méltó a címszereplőéhez. Szávai Viktória (María) az anyaság természetességét kuncogva-sóhajtozva elfogadó ifjú mater, Spiegl Anna e.h. és Neudold Júlia e.h. majdnem szótlan, árnyszerű erkölcscsősz sógornők. Utóbbi kettő Bohoczki Sára e.h. és Andrusko Marcella e.h. társaságában a viháncoló bakfisosságról, a kacér huszonéves nőiességről is tanúbizonyságot tehet a szerepeket olykor kiszámolósan villogtató rendezésben, mely Czupi Dániel e.h., Ivanics Tamás e.h. és Simon Zoltán e.h. személyében a paraszti közeget, a munkamindennapokat külön is aláhúzza, mondókákkal, versekkel színezve.

A versek, Federico García Lorca költeményei áterezik az estét (hangzik is el közülük egy-kettő). Rába Roland alaposan megismerte és szuggesztíven közvetíti annak a társadalomnak az önmagába égettségét, amely a spanyol költő dalaiban, balladáiban, siratóiban zenit és nadír közt verődik. A gallego költemények, a románcok, a kaszídák motívumai felébrednek a néző lelkében. Yerma akár a Kiszáradt narancsfa dala ismétlődő sorait is ajka, foga közé haraphatná: „Ments meg a kíntól, önmagam / narancstalan ne lássam”.
 

Cím: Yerma, Szerző: Federico García Lorca, Fordító: Németh László, Rendező: Rába Roland, Dramaturg: Zöldi Gergely, Díszlet: Menczel Róbert, Jelmez: Daróczi Sándor, Világítás: Baumgartner Sándor, Mozgás: Vámos Veronika, Zenei vezető: Halas Dóra, A rendező munkatársa: Balák Margit, Szereplők: Wéber Kata, Adorjáni Bálint, Schneider Zoltán, Szávai Viktória, Tóth Ildikó, Martin Márta, Somody Kálmán, Továbbá: Andrusko Marcella, Bohoczki Sára, Czupi Dániel, Ivanics Tamás, Neudold Júlia, Simon Zoltán, Spiegl Anna, Szolár Tibor, Megjegyzés: az NKA által nem támogatott