A Marcato Ensemble kortárs estje / Nádor Terem
2011.05.09.

Nem értem, az emberek miért ódzkodnak az újtól, jómagam a régitől szoktam – e híres John Cage mondat jutott eszembe a csekély számú érdeklődőt megpillantva. A nézőmennyiség hiányát azonban hamar felülírta a produkció príma minősége. ASZÓDI MÁRK ÍRÁSA.

A Marcato Ensemble tizenöt évvel ezelőtt alakult elsősorban azzal a céllal, hogy a kortárs komolyzenét (értsd: a második világháború végétől napjainkig terjedő időszakban keletkezett műveket) népszerűsítse. Bár repertoárjuk igen széles, különös hangsúlyt fektetnek a zömében ifjú, nagyközönség által még fel nem fedezett hazai zeneszerzők bemutatására. A szinte koncertről-koncertre változó létszámú formáció ez alkalommal hat fővel képviseltette magát. Az alapító Matuz Gergely fuvolista mellett Kővári Eszter Sára (ének), Szakács István (zongora), Sindel Zsuzsanna (cselló), Aigner Barbara (brácsa) és Káip Róbert (harsona) interpretálta kizárólag magyar szerzők (Tóth Péter, Láng István, Szigeti István, Sáry Bánk, Durkó Zsolt, Szőllősy András, Sugár Miklós, Madarász Iván és Tompa Balázs) darabjait. Tették ezt higgadt profizmussal, értő szenvedéllyel.

Szigeti István
Szigeti István

Számomra a kiemelkedő pillanatok közé tartozott Szigeti István Ritornellije, mely a modern szólófuvola-hangzás legnemesebb hagyományait folytatja. Az efféle „zaklatott kígyóbűvölés” legfontosabb jellemzői a hirtelen dallamszakadások, a nekiveselkedő futamkirohanások, az óriási dinamikai és hangmagasságbéli szökellések, valamint a beszédszerű glisszandók és sóhajok – amiként azokat Varése, Messiaen, Ferneyhough, Radulescu vagy éppen Jonathan Harvey és Milton Babbit műveiből ismerjük. Némiképp hasonló szellemben fogant Sugár Miklós Luxáció című, mozgalmas és találékony opusza, mely a balkáni és arab népzenei ihletettség hevében variálja a monofón hangszer kétszólamúságának lehetőségeit - klasszikus és alt fuvolán felváltva. A perkusszív elemekkel tarkított mű egy barátságosan disszonáns arpeggio-tételben éri el végső tetőpontját.

Sugár Miklóstól elhangzott még a nagyszerű Chorea is, amely repetitív közegben ünnepli az ázsiai pentatónia múlhatatlan vonzerejét. S ha már a témánál vagyunk: Madarász Iván Sokszor 70 hangok címet viselő izgalmas és erős szerzeménye úgyszintén a pentatónia határait feszegette remek stílusérzékkel. Semmiképp sem hagyható továbbá említés nélkül Sáry Bánk lényegretörő Néma története, melyben a szaggatottan induló fuvola mögé valósággal belopódzik (a maga szűkmarkúan adagolt staccatóival) a zongorakíséret, majd a két hangszer egy mesterien elrajzolt Bach-fughetta szerűségben élvezi ki egymás társaságát a végkifejletben.

Sugár Miklós
Sugár Miklós

S hogy ennyi élvezetes momentum ellenére miért az érdektelenség? A választ tulajdonképpen jól ismerjük. Mai darabok esetében a bebiflázott kánonok biztonsága (mely egyébként tucatjával negligál mesterműveket, s persze szerzőket) nem segít az ítéletalkotásban, a közönség kizárólag a tényleges zeneesztétikai érzékére hagyatkozhat(na). Utóbbiról mindent elmond, hogy a hazai koncertlátogatók döntő többsége közismerten még mindig bő évszázados darabokra használja a „túl modern” szintagmát. (Nyilván azt tartanák megkapóan hitelesnek, ha a XXI. század harmincas szerzői valcer-, menüett-, esetleg preromantikus vígopera modorban fogalmaznának.) Így marad az elutasítás és a „nem tetszik, mert nincs benne dallam” típusú, per definitionem minden értelem híján való ítéletek kényelmes úzusa. A kultúrsznobok órája sosem siet, hiszen ők – ismét csak: definíció szerint - képtelenek önállóan megkülönböztetni a dadaista blöfföt vagy az egynyári komponálási hóbortokat a valóban kiérlelt, a hagyományokat mélységükben ismerő, ám azokat sikerrel meghaladó új alkotásoktól. Vagyis felismerni azt a csodát, ahogyan például Szkrjabin továbbálmodta Chopint, Sztravinszkij Verdit, vagy éppen Bartók Brahmsot.

Jó hír, hogy a Marcato Ensemble nemes küldetésének fontos szerepe lehet abban, hogy a ’kortárs zene’ kifejezésben található ’kortárs’ kitétellel kapcsolatban tudatosuljon: az – valódi értelmét tekintve - egyszerű időhatározó, s még véletlenül sem minőségjelző. A rossz hír ebből következően pedig az, hogy az értékek fellelése továbbra is a zenehallgatók dolga marad. Egy azonban bizonyos: a napjaink komolyzenéjéről keringő tévképzeteknek esélyük sincs halványulni idehaza, míg a közönség szisztematikusan kerüli a jelenkor alkotásait. 

Szerző: Aszódi Márk

Helyszín: Nádor Terem, Időpont: 2011. május 3., Megjegyzés: az NKA által nem támogatott