Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

CIAO, ANIMÁCIÓ!

Animációs versenyfilmek / 42. Magyar Filmszemle
2011. máj. 9.
Átütőbb anyagra számítottam, vagy legalább kevésbé tisztesen hagyományszerűre. Szinte mindegy is, hogy melyiket veszem előbbre, az animálás módját vagy a fabulát, a kettő feltételezi egymást. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.

Az animációs versenyfilmek általam nézett vetítésének első etapja (a különböző alkalmakkor változott a sorrend) amellett, hogy elbágyasztott, el is kedvetlenített azzal, hogy egy „előre a múltba” opciót villantott fel, ami egy ilyen szabad, határokat szinte nem ismerő műfajra hangolva nem túlzottan dobja fel az embert. Nem is olyan régen még azt hihettük, hogy a nosztalgiahullám végre elpihen, és mellőzzük a békebelinek vélt múltba forduló, vég nélküli révedést, de úgy látszik, a dolog nyűhetetlen, s a kultúra jelenkori támogatott csapásait tekintve temetése helyett újabb feltámadása várható.

Falun
Falun

Csak remélhető, hogy M. Tóth Éva (1962) Zenit című alkotása nem emiatt jött létre, az viszont leszögezhető, hogy a ködösen esztétikus trieszti és egyéb képeslapok/reprók összefűzése hat perces csendes unalmat termelt. Balla Tóth Roland (1984) filmjének meg eleve a címe, az Ára 2,70 asszociáltatott a 3,60-as kenyér politikai reklámkampányaira, de ettől függetlenül is, a lehetséges külhoni szerepléseket tekintve sem tűnik szerencsésnek a címadás a pénznemek értékének eltérése miatt. A történetben tárgyanimációval egy régi, kidobott fűszeresdoboz metamorfózisát követjük nyomon, melynek során egy lim-lom figura felsőteste válik belőle. Sajnos se a játékosságot elnyomó, szebb napokat felidéző szentimentális betétek, sem pedig a túlzsúfolt, s emiatt kaotikus helyszín nem válik a film előnyére. Hasonlóképp falusi ház a helyszíne Wonhaz Annamária (1984) Falun című, modellált tárgyanimációs opuszának, amely szapora tehénbőgésével, libagágogásával és lassú, idillikus-békés életformát sugalló tempójával a Hukkle világát idézi annak csavaros, titokzatos tónusai nélkül.

Határeset Békés Rozi (1955) grafikus alapanyagú, montázsolt Villamosa, amelynek rajzolt stílusa csupán a harminc évvel ezelőtti közelmúltba repít vissza, ámbár magára a témára – az utazás során véletlenszerűen egymás mellé sodródó emberek és sorsok – sem fogható rá az újszerűség vádja. Félig ide, másrészt az adaptációk közé sorolható Hegedűs 2 László (1950) Rögtön jövök című, Weöres Sándor szövegére (A teljesség felé – A képzelet) komponált lírai etűdje, amelyben a szabad természetben vándorútra kelt fehér, szálldosó drapériák testesítenék meg a vers mondanivalóját. Ami viszont elég foszlányosan áll össze a nézőben az írott sorok folyamatos, ám alig vagy sehogysem kibetűzhető feltűnése miatt.

Gondolatok a pincében
Gondolatok a pincében

Ezen kívül még három irodalmi alapanyagú művet láthattunk a verseny kategóriában egészen eltérő forrásokból táplálkozva, és szerencsére, egymásra még távolról sem hasonlító megoldásban. Ezek közül Tóth Roland (1972) Örkény egypercese (Gondolatok a pincében) képviseli a legerősebben a hagyományos rajzfilmes vonalat, a végén szellemes, árnyképes megoldással telibe találva az öreg, büdös patkány cicává illetve sánta kislánnyá válásának ábrándját.

Nagyon tetszett Bertóti Attila (1985) mítoszcsúfoló Ariadné fonala és Farkas Júlia (1980) kitekert Grimm-meséje, az Izmos királylányok. Előbbi a puritán, jól stilizált rajzossága, a kiválóan ritmizált, szinte a thrillerig fokozott hatáskeltés, és nem utolsó sorban a poénja miatt, miszerint a Minotaurusz is követi a fonalat. A másik A széttáncolt cipellők című mese egészségesen pimasz, de ízig-vérig mai átbuherálásával lopta be magát a szívembe, konkrétan: a királylányok csúfondáros-esetlen, gyerekrajzos mintázatával, a mesebeli, általában Rambo-jegyekkel fölszerelt királyfi Agyherceggé változtatásával, valamint a titkos éjszakai utak új típusú céljának meghatározásával. Éppen lehetne, mégsem adaptáció Rofusz Kinga (1970) A sellő és a halász című szerelem-meséje, amely e nemes érzemény beteljesülését követi a veszélyes, háborgó tengerfelszín és a víz alatti világ háborítatlan szépségének kissé hosszadalmas taglalásával.

Orsolya
Orsolya

Molnár Tünde (1984) és Szederkényi Bella (1979) műveire mondható leginkább, hogy eredeti, szerzői filmek. Molnár Tünde Simon vagyok című filmjében egy kutya emberekhez, illetve a többi ebhez való viszonyáról, Szederkényi Bella pedig egy lány fura balesetéről szőtt történetet. Előbbi alkotás majdnem fekete-fehér (utóbbi egyértelműen az), s kifejezetten profi benne a plánozás, a kameramozgás és a vágás. Az Orsolya című másik darab az abszurd történettel és – ritka párosításként – az abszurdba csomagolt humánumával nyert meg, amelyben az eleve forgolódó nevet viselő hősnő egyszer csak fejjel lefelé kezdi élni – végül happy endbe torkolló – életét.

A vetítés végére – ha egyensúly nem is, de – némi kiegyenlítődés azért beállt, ám ez még nem fújta el az egy év termésének állítólagos java láttán érzett elégedetlenséget. Felfogható nem kívánatos hullámvölgynek is, ami a magyar animációs film terén beállt, s noha a bizalom ugyan továbbra sem vesztődik a fiatalok iránt, de azért: hajrá!

Szederkényi Bella Orsolya és Békés Rozi Villamos című filmje Elismerő Oklevelet nyert a 42. Magyar Filmszemle szakmai zsűrijétől, a kategória Fődíját Molnár Tünde Simon vagyok című filmje kapta.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek