Bret Easton Ellis: Királyi hálószobák
2011.05.11.

Bret Easton Ellis legújabb regénye sok szempontból visszatérést jelent a gyökerekhez. A rajongói és szerzői igények szerencsésen ötvöződnek egy bizarr érettségi találkozó miliőjében. ZANIN ÉVA ÍRÁSA.

A Nullánál is kevesebb egy huszonegy éves, érett szerző munkája, aki az amerikai minimalista próza 'bratpack'-jének egyik elemi erejű hangjaként tűnt fel 1985-ben, Jay McInerney és Tama Janowitz mellett. Bret Easton Ellis Clay nevű elbeszélője, a karácsonyi szünetre Los Angeles-be hazatérő fiatal srác, haverjaival mozog a kokain és a Rayban Wayfarer napszemüvegek erdején át homályba boruló városban. Mindenütt kiüresedettség, morális sivárság, egy csipetnyi kín és agónia, amitől az egész regény sajátosan új hangvétele megváltoztatta az amerikai prózát és bevezette a kilencvenes évekbe.

Az azóta eltelt közel harminc évben a szerző néhány újabb kötetével bizonyította, hogy a nemzetközi recepció felől szemlélve az egyik legnépszerűbb kortárs amerikai író tud maradni, aki a minimalizmus esztétikáltan esztétikáját valóságeffektusok túladagolt használatával és a populáris kultúra kódrendszerének anyanyelvi szintű működtetésével fejleszti tökélyre. Úgy tűnt, hogy az Amerikai Psycho és a Glamoráma viharos sikerei és botrányai után kissé visszavett, és a Holdpark megjelenésekor egyes hangok, beleértve néhány szerzői reflexiót is, az ellisi virtuóz téboly kifáradásáról beszéltek. A Holdparkot egyfelől az életrajzi regénnyé olvashatósága, másfelől az Amerikai Psycho felé forduló apologetikus hangvétele miatt bírálják, ugyanakkor a szöveg ilyen könnyen azért nem adja be a derekát. Mindössze annyi történik, hogy az autoreferenciális, intim életet modellező, a valóságeffektusok szintjét működtető szöveg még tovább vékonyítja a határvonalat a fikcionális regiszter és az úgyvnevezett referenciális valóság között.


A Királyi hálószobák címmel fordított 2010-es Imperial Bedrooms a Nullánál is kevesebb sztorijának huszonöt évvel későbbi folytatása, amely minden tekintetben üdítően idézi fel az első regényben megismert szerzői világot. Összességében egy furcsa érettségi találkozóként is olvasható, érzelmileg kicsit kevésbé passzív nosztalgiával, ahol újra találkozunk Clay, Bair, Trent, Rip és Julian alakjával. Clay forgatókönyvíróként dolgozik, és ugyancsak az egyik, Los Angeles-be való  hazatérésének időszakában kapjuk el, amikor hivatalosan egy szereplőválogatásra érkezik, nem hivatalosan pedig az aktuális New York-i életétől menekül. 

Az immáron felnőtt karakterek sztorija ügyes és következetes folytatásnak tűnik a kezdetekhez képest. A megcsömörlött fiatalokból igazi, tébolyultan kiüresedett emberek lesznek, és most is van valami sejtelem, valami lágy paranoia, amely belengi Clay Los Angeles-i mindennapjait. Az elbeszélő ezúttal egy feltörekvő színésznővel folytatott viszonya mentén indul pokoljárásra, amely azonban korántsem mondható egyszemélyesnek. A helyzet inkább afelé mutat, hogy a viszony árnyékából felbukkanó kegyetlen titkok vezetnek el a társaság tagjainak életét övező összekuszálódott szálakhoz. A szálak kibogozása és a bonyodalom felfejtése eddig sem volt az ellisi próza sajátja, amely így szerencsére ezúttal sem silányul sima bűnügyi sztorivá. A voltaképpeni bonyodalom sokkal lényegtelenebb a felszínt uraló emberi reflexiók és viszonyok alakulásához képest. Vagyis a dialóg-viszonyok kialakulása, a megértés felé vezető út megtétele, majd a tényleges megértéssel való honorálása háttérbe szorul. Ehelyett sokkal fontosabbak azok a finom és érzékeny pontok, ahol a kommunikációra, a párbeszédre, ezáltal a megértésre tett kísérletek elcsúsznak és végül elveszítik motivációjukat.

Ami az ellisi próza referencializáló jellegét illeti, a Királyi hálószobák klasszikusan kiérlelt telivér darab, amely a zseniális valóságeffektus-ütköztetések talajára tér vissza. A kicsit Don Quijote-i felütésben Clay például azon méltatlankodik, hogy régen megjelent róluk egy könyv, amelyből film is készült, és a maga módján mindkét alkotás csúnyán kihasználja őket, másrészt nem ábrázolja a szereplőket (legalábbis őt) valósághűen. Szapulja a szerző kegyetlen és szenvtelen viszonyát hozzá, mint elbeszélőhöz egy olyan újabb fikció hasábjain, ahol ugyanezen szerző „kegyéből” „létezhet” újra. A referencialitás problémája természetesen nem csupán a történetiség és a karakterek szintjén fontos, de azon valóságeffektusok esetében is, melyek működését a populáris kultúra tárgyainak és eszközeinek jelenléte tesz lehetővé. A szereplők iPhone-okon üzennek egymásnak, és már nem videokazettán mutatják meg egymásnak a legújabb filmeket és/vagy a horrorisztikus kínzásokat és gyilkosságokat, hanem videofájl-megosztókra teszik fel a rögzített képanyagokat, amelyek aztán a web2 információs terjedési hálózata mentén jutnak el a befogadóikhoz. Csak a médiumok változnak, de a határdöntögető kegyetlenség vagy épp a kábulat megnyugtató formáinak keresése ugyanaz marad. 

Rayban
Rayban Wayfarer

A magyar fordítást ezúttal is M. Nagy Miklósnak köszönhetjük, akinek a Nullánál is kevesebbhez képest immáron sokkal gazdagabb populáris kulturális nyelvi eszköztár áll a rendelkezésére. Ilyenformán végre nem lassítják az olvasást a korabeli tárgykultúra és a populáris regiszter más elemeinek félrefordított, béna elnevezései – amely bakik azonban korántsem az egy évtizeddel ezelőtti fordítót minősítik. Látnunk kell, hogy az 1999-ben lefordított 1985-ös Nullánál is kevesebb esetében a magyar nyelv fordító által használt változatának populáris kódokat működtető eszköztára még korántsem bizonyult annyira kiérleltnek és felkészültnek, mint amilyen a jelen nyelve. A kulturális közvetítés csatornáinak szélsebes felgyorsulása következtében tíz év alatt a magyar nyelv szinte teljesen fel tudott zárkózni a világhoz. A globális populáris kulturális kódok szinte megszületésük pillanatában itthon is nevet kapnak, így jelenleg sokkal inkább a fordítói kompetencia és naprakészség minősíti az átültetett szövegek autentikusságát. E minőségbeli javulást pedig, néhány aprócska hibát leszámítva, M. Nagy Miklós remek fordítása hozza is.

Vö. Vorák Anita: Bret Easton Ellis blöfföl, de jól csinálja 
Benedek Márton: Bret Easton Ellis folytatta: A királyi hálószobák 
Kádár Judit: Kiégett partiarcok, öreg tinédzserek 
Kovács Bálint: Kevesebb 

Szerző: Zanin Éva
Cím:  Királyi hálószobák,  Szerző:  Bret Easton Ellis,  Fordító:  M. Nagy Miklós,  Kiadó:  Európa,  Kiadás éve:  2010,  Terjedelem:  224 oldal,  Ár:  2700 Ft,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott