Thor
2011.04.27.

Ang Lee Hulkja óta nem sok jót ígér, ha egy szofisztikált ízlésű rendező keveredik a képregényfilm terepére, ám a Shakespeare-adaptátorként nevezetes Kenneth Branagh hasonnemű vállalkozása nagyobbrészt sikerként könyvelhető el. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.

Amióta a múlt évtized elejére válságba jutott képregényipar frigyre lépett Hollywooddal, tervezhetőbbé lett a világ. A nagy kiadók filmgyártó részlegei a mozipiac szokásrendjéhez szabták a sűrű programtervet, s azóta rendületlen pontossággal, egyúttal lankadatlan lendülettel termel a feldolgozóüzem. Dúljon bár háború, forrongjon megannyi kontinens, dőljön össze bármennyi tőzsde, a karácsonyi szezonra egészen bizonyosan befut egy sikeres füzet adaptációja, amiképp a nyári szünet első napjaiban sem maradhatnak comic-film nélkül a kiskamasz mozisták. 

S míg a nagyágyúk újabb folytatásai a vászonra kerülnek – legyen szó az újabb Batman- vagy Pókember-részről, vagy a várakozásokon felül teljesítő Vasember soron következő felvonásáról –,  újabb versenyzők is lehetőséget kapnak a mozgóképen való bizonyításra. A Marvel univerzumban közmegbecsült Thor filmdebütje az utóbbi hónapok pangása után az első nagyobb szabású képregénymozi – amivel a vezető kiadó bizonyosan kielégíti a mohó piac igényeit a júniusban érkező (s borítékolhatóan sikeres) újabb X-men részig.

Minthogy a gőgös istenek közti háborúskodásról tudósító Thor szimpla fantasy-meséje valósággal dúskál a nyaktörő akciókban és a monumentális látványosságokban, első hallásra felettébb meglepőnek tetszhet, hogy a míves Shakespeare-adaptációról nevezetes Kenneth Branagh kapta meg a vezénylés feladatát. A Thor cselekményvilága azonban némely tekintetben prímán idomul a főként cirádás monológokkal és díszes kosztümökkel asszociált színész-rendezőhöz, elvégre a szigorú istenek lakta Asgard királyi családja majd’ annyira fennkölt modorban diskurál egymással, mint ahogy Bardolph és Falstaff fűzi a szót V. Henrik gondterhes udvarában. S voltaképpen a bölcs király, Odin (Anthony Hopkins) és két vetélkedő fia, Thor (az Ausztráliából importált Chris Hemsworth) és Loki (Tom Hiddleston) között bontakozó családi konfliktus sem teljesen idegen Shakespeare szellemétől. A barokkos pompájú kulisszák előtt bonyolódó királydráma az atyai tiszteletért és a hatalomért vetélkedő testvérpárról szól, s a parancsokra fittyet hányó, lázas véralkatú Thor kiátkozásával veszi kezdetét. A túlhabzó öntudatú trónvárományos háborút robbant ki a Jotunheim világának kék bőrű szörnyeivel, s ezért a felbőszült Odin a Földre száműzi rendetlen fiát – ahol aztán halandóként kell kivívnia magának az isteni hatalom jogát, hogy végül meg tudja akadályozni sötéten izzó tekintetű féltestvére, Loki mesterkedéseit. 

Chris Hemsworth
Chris Hemsworth
A Thor legfőbb tétjét és izgalmát a vadul stilizált CGI-világok és a realistán szcenírozott földi misszió közti közlekedés jelenti. Az önmagától eltelt címszereplő a rokonszenvesen lekoszlott új-mexikói határvidékén kezdi meg kisszerű földi életet, ami jókora kontrasztban áll a látványdús nyitányban felvázolt isteni gondokkal – s Branagh filmje nagyobbára prímán kihasználja az ebből fakadó komikus feszültséget. A sztárszerephez szokott Thor hajmeresztő parancsokat osztogat az útjába akadó meghökkent embereknek, s értetlenül fogadja a hatalmának kijáró tisztelet hiányát – s habár a filmtörténet emberbőrbe bújt ufóit (Klaatu-tól Jesse-ig) megidéző darabos modorával isteni hérosz helyett inkább hibbant csavargónak tetszik, formás izmai és sziklaszilárd önbizalma nem hagyja hidegen a sorsát egyengető tudós-csapat hölgytagjait (s kivált az ambiciózus Natalie Portmant). 

A rántottasütések és bájos közjátékok során bonyolódó románc könnyedén nevetségessé tehette volna a fantasy-történetet, ám Branagh a játékidő javában bravúrosan adagolja a pátoszt és az iróniát, s a Thor éppen ezáltal lesz felszabadítóan szórakoztató. Míg számos zsánertárs esetében nagy energiák összpontosulnak a háttértörténet racionalizálására, a Thor rokonszenvesen tanácstalan tudósai egy gyerekkönyv figuráival kénytelenek beszélgetni, s hogy ettől korántsem csorbul a világok harcának drámai intenzitása, az alighanem rendkívüli érdem. 

Chris Hemsworth és Anthony Hopkins (A képek forrása: PORT.hu)
Chris Hemsworth és Anthony Hopkins (A képek forrása: PORT.hu)
Míg Branagh utóbbi rendezéseiben az adujának tekintett színészvezetés terén is elkönyvelhetett néhány súlyos kudarcot (a Mesterdetektív ízig-vérig elhibázott remake-jében például formátumos aktorok is botrányosat nyújtanak), a Thorban már-már régi fényében mutatkozik ezen tudománya. Igaz ugyan, hogy a cselekmény aligha szolgál számottevő szerepekkel, ám az éppen megfelelőképp árnyalt figurákat remekül hozza az illusztris aktorgárda – legyen szó a tudóscsapat atyai vezetőjét visszafogott humorral domborító Stellan Skarsgaardról, a fekete lelkű Lokit delejező intenzitással testesítő Tom Hiddlestonról, s legfőképpen pedig Natalie Portmanról, aki az elhivatott tudósfruskát elbűvölő bájjal formálja. Külön üdvözlendő, hogy az akciószcénák dirigálása sehol sem sejtet dilettáns kezet, amiképpen az olykori hangnemváltásokat is zökkenőmentesen sikerült megvalósítani. Nem mintha a Thor híjával volna makuláknak, ámde lendületes szüzséje és a camp határán billegő, önreflektív humora jószerével megbocsátóvá teszi nézőjét. S hogy mitikus alapozású apa-fiú története egyaránt szolgál roppant látványosságokkal, találatos viccekkel, és valóban megindító pillanatokkal (lásd Loki halálának szcénáját, vagy a sárba ragadt pöröly fölött bömbölő Thor szívszorító képsorát), az Branagh vállalkozását alighanem a kortárs képregényfilmek egyik különleges darabjává avatja.
 
Cím:  Thor,  Rendező:  Kenneth Branagh,  Író:  J. Michael Straczynski, Mark Protosevich, Stan Lee, Larry Lieber, Jack Kirby,  Forgatókönyvíró:  Ashley Miller, Zack Stentz, Don Payne,  Zeneszerző:  Patrick Doyle,  Operatőr:  Haris Zambarloukos,  Vágó:  Paul Rubell,  Szereplők:  Chris Hemsworth, Anthony Hopkins, Natalie Portman, Tom Hiddleston, Kat Dennings, Stellan Skarsgard, Ray Stevenson, Idris Elba, Rene Russo
Címkék: Mozipremierek 2011