Az elbeszélés kötet 2004-ben, majd Arthur Miller halála után két évvel, 2007-ben jelent meg New Yorkban. Nálunk a tavalyi, karácsonyi bevásárláskor kerülhetett először kosárba, mindazok örömére, akik a Gyújtópont című regényt olvasva már a prózaíró Miller rajongóivá lettek. A hat elbeszélés egy-egy mindennapi élettörténet nem mindennapi pillanatát örökíti meg, legalábbis utólag, az olvasás jelenideje, s a történelmi távlat felől nézve így érezhetjük. Ilyen momentum a nyitó elbeszélés, A buldog című írás hősének, a kiskamasz fiúnak első szexuális kalandja, mely a gyermeki lélek elfojtott élményeként dolgozik tovább a cselekményben, a főhős lehetséges alkotói énjének kibontakozását is megelőlegezve. A néhány napban megférő történet a harmincas évek eleji Brooklyn kulturális sokféleségét adja környezetül az egyéni ártatlanság elvesztéséhez, felvezetésként a kötet további öt írásában kirajzolódó korabeli amerikai és európai társadalmi drámákhoz. A hirdetésben talált kutyakölyök miatt felkerekedő, idegen városnegyedbe csöppenő gyermekfőhős egyszerű megállapítása szimbolikus erejű invokációja (is lehetne) a kötet további elbeszéléseinek: „biztosra vette, hogy zsidók nem laknak itt, annyira csendes, élettelen volt az egész, egyetlen lélek nem ült ki süttetni magát a napra”.
A többi elbeszélés egymásután, mintegy időrendben dolgozza fel az író életének emlék- és élményanyagát. A kamaszkor szorongató előérzetének történetét követi a harmincas évek végi náci Németország eseményeit megidéző Fellépés című írás. Nyomasztó közelségbe kerülünk az amerikai zsidóságot a kelet-európai gyökerei okán érintő, ám a távolság miatt meg nem élhető félelemekhez. A többek közt Budapesten is játszódó hajmeresztő történet sztepptáncos főhőse és társulata az amerikai gazdasági válság elől felkerekedve jut el a kelet-európai kabaré színpadokig, sőt Berlin legmenőbb lokáljában egyenesen a Führerig, aki perverz vonzalmainak tárgyává teszi a tömegméretűre duzzasztott nemzeti sztepptánc vízióját. Az elbeszélés csattanójaként fény derül a sztepptánc-zseni zsidó származására, ami bár sokkolja, de meg nem világosítja az elbeszélésben felbukkanó, a náci Németország nemzeti szocializmusától lenyűgözött karaktereket.
A Lengyelországból származó Miller a Pőre kézirat elbeszélésébe az Amerikai Álom bevándorlók felőli, olykor rémálomba illő nézetét szövi bele, a történet jelenidejében már befutott író(hős) magánéleti és művészi válságának eredetét ifjúsága, azaz a New Deal idejére téve. Az ötvenes évek hidegháborús Amerikájának értelmiségét megosztó, a feketéket a zsidók ellen hergelő politikát megidéző elbeszélés nyomon követhetően életrajzi ihletésű: 1957-ben a filmrendező, Elia Kazan kommunista kapcsolatai miatt feljelenti Arthur Millert az Amerika Ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottságnál.
Az emberi csúcsragadozó-identitás megkérdőjelezésének filozófiai és etikai igénye jelenik meg a Hódok című írásban: az állatok, azaz a természet iránti empátia hiányának felismerése a XXI. század egyik legfontosabb problémakörét megelőlegező gondolat a hatvanas évek környezetvédő mozgalmainak hatását is dokumentáló elbeszélésben.
A kötet három írása fókuszál, olykor filmes eszközökkel, flash back-szerűen rázummolva az írói-alkotói folyamat szükségszerűen bekövetkező válságaira, az ihlető erő fellendülését és megcsappanását a párkapcsolat, a szerelem, a szexualitás, az öregedés felől szemlélve. A már említett, beszédes című Pőre kézirat történetének író főhőse eltűnőfélben lévő tehetségét egy abszurd ötlettel próbálja visszaszerezni, egy hirdetéssel talált fiatal nő pőre testére, mint felületre vetve a sorokat. Az eleven bőrre írt regénykezdemény zuhany alatti eltávolítása közben felhorgadó vágy, az alkalmi szex azonban nem lehet gyógyír a tehetség elszivárgása és feleséghez fűző szerelem megszűnte felett érzett fájdalomra.
Számos nagyszerű mondatot választhatnánk mottóul a könyvből, az életmű üzenetét hangsúlyozandó. Ars poetica gyanús a címadó és egyben utolsó elbeszélés, a Jelenlét végső mondata, mellyel a zárótörténet főszereplője, a karrierje csúcsára érkezett idős író egy meglesett szeretkezés, egy nem remélt tengerparti kaland megtörténtét (a létezést magát?) a valóság és az illúzió határán lebegteti: „…mennyire nem számít, hogy ténylegesen itt vannak-e vagy sem, ha egyszer ilyen boldoggá tette az, amit látott!”