Mikropódium: Gulyás Terka

Ambiciózus kezdeményezésről van szó: tavaly, az első alkalommal még csupán hazai előadások kerültek be a programba, idén már a határon túli társulatok is képviseltették magukat – a szlovákiai Árgyélus Színház és a Meseszínház –, és Meczner János, a fesztivál igazgatója reméli, hogy a jövőben külföldi előadásokat is meghívhat. 

Az előadások végig teltházzal mentek, a játszók könnyedén be tudták vonni a gyerekeket az előadásokba, amit az is mutat, hogy a kiskorú nézők az előadások után több alkalommal is összehangolt invázióval rohanták meg a színpadot, hogy kézbe vegyék, megtapogassák a legérdekesebb bábokat. Idén erőfölényben voltak a vásári bábjátékok, méghozzá a némiképp blikkfangosra vett, nem feltétlenül hagyományos típusúak. Kár, hogy két előadás, egy régi, nagyhírű, és egy most készülő, vadonatúj – váratlanul, betegség miatt elmaradt. Sokan várták a Veres András által rendezett Szépség és a Szörnyeteget – az egyetlen felnőtteknek ajánlott előadást, melyre a nézők legelőször kapkodták el a jegyeket – és Kemény Henrik legendás Vitéz Lászlóját, évtizedek óta a gyerekek első számú kedvencét. Meczner elmondta: Kemény Henrikre mindig számít ezen a fesztiválon, és bízik benne, hogy jövőre – úgy, mint tavaly – ismét ő zárhatja a programot.       

A BÁBU egyszemélyes bábelőadásokat felsorakoztató fesztivál, ami a gyakorlatban annyit jelentett, hogy többnyire egy zenész és egy bábszínész adta elő a darabokat. Akadt azonban két előadás, melyben két bábos játszott, bár mindkettőben oly módon, hogy egyikük „aládolgozott” a másiknak. Talán nem véletlen, hogy ezek a társak éppen a legizgalmasabb, legszokatlanabb, legbonyolultabb bábokat és díszleteket felvonultató előadásokon tűntek fel, melyeket nem is lehetett volna egyedül mozgásba hozni.

Mátyás király asztalánál – a Hepp Trupp előadása

A Hepp Trupp darabjában – Mátyás király asztalánál – egy egészen sajátos kódex elevenedett meg. Az előadás tervezője Mátravölgyi Ákos, aki egy olyan hatalmas könyvet készített, melynek minden rekesze titkokat és történeteket rejtett. A letakart emelvényen álló könyv egyes elemeit a takarásban, alul rejtőzködő Nagy Viktória Éva mozgatta, oly módon, hogy a szereplők mintha teljes díszben, egy-egy kis boltívvel együtt pattantak volna elő a semmiből, hogy az előadás mesélőjénél, Schneider Jankónál landoljanak. A nyilvánosság előtt szereplő játékos sikere ez esetben jelentősen függött az őt kiszolgáló társ pontosságától, figyelmétől és a kettőjüket összekötő bizalomtól. A tavalyi Kaposvári Gyermekszínházi Biennálén 2010 legjobb tervezőjének választott Mátravölgyi Ákosnak különben nem ez az első rekeszes díszlete, Az éneklő királyfiban egy emlékezetes óriásgömbből húzogatott ki fiókokat a színész, abból kerültek elő a szereplők. A rafinált kis díszlet a legizgalmasabbak, legkreatívabbak közül való volt.     

Hasonlóan izgalmas kakukktojás a Mesebolt Bábszínháztól a Vásártér: Kovács Géza partnere Tóth Zsuzsa volt, aki vicces mutatvánnyal vezette be az előadást, egy egymást ölelő, pörgető, apró táncospárrá lényegült át úgy, hogy földig hajolva lába és törzse két külön alak illúzióját keltette. Néha azért felegyenesedhetett, olyankor, amikor a „fiú” levegőbe emelte, megforgatta a „lányt”, akinek ilyenkor a levegőbe repült a lába. Meghökkentő, virtuóz ez a pár perc, és jó ötlet az is, hogy a játszó a végén megmutatta az arcát, hogy a gyerekek is megértsék, hogyan is működött a trükk. A folytatásban kellemesen mixelődött össze három sajátos stílus, a bábtáncoltatás után egy faragott vázra épülő, ruhaként felvehető, zöld-narancs textillel applikált szoknyás bábszínpad került elő, majd egy zenedobozokra emlékeztető, kézzel hajtható-tekerhető, bábforgató színpad, hozzáillő, arasznyi kis bábokkal. Majoros Gyula és Boráros Szilárd tervezők osztoztak a sokszoros feladaton, melynek során a nagyon különböző vásári technikákat harmonikusan igazították egymáshoz egy előadáson belül. 

Többször fanyalogtam már, milyen kevés az igazi, aktív, kalandvágyó hősnő a bábdarabokban. Nem a megmentendő királykisasszonyok vagy az aranyszívű, hercegüket váró mostohalányok vannak kevesen, hanem a valódi, hús-vér nők, akik adott esetben legalább olyan merészek és kíváncsiak, mint a klasszikus férfifigurák. Ezen a fesztiválon akadtak végre izgalmas, autonóm nőalakok, és remélhetőleg a tendencia csak folytatódni fog. (A Szépség és a Szörny női szempontú belső utazást ígért, így nyilván tovább erősítette volna a pozitív tendenciát).   

Bollár Kótyag a Tintaló Társulás előadásából

Itt volt nekünk először is Mámori Nellike, akinek már a neve is kellemes bizsergéssel töltötte el a vadregényes történetek kedvelőit. A Bollár Kótyag és Mámori Nellike nagy találkozása című előadást létrehozó Tintaló Társulásnak voltak már eddig is eredeti nőalakjai, mint például a Nem akarok több boszorkány lenni! Furinkája vagy a Volt egyszer egy Mari nevű szekrény felvágott nyelvű, ironikus Szerelmes Hercegnője. Új hősnőjük, Mámori Nellike levitézlett kötéltáncosnő, nem is a legügyesebbek közül való. A Badacsonyi Angéla által írt történet bája, hogy Nellike korántsem tűnt jó kislánynak, hablelkére furcsa árnyék vetült: iszonyatos szakmai féltékenység gyötörte frissen szerzett lovagjával kapcsolatban, aki szintén ugyanahhoz a cirkuszhoz szegődött, ahol Nellike éppen bohóc-szerepben próbálkozott. 

És itt volt Gulyás Terka is a Mikropódiumtól: a Lénárt András kitalálta, Aracs Eszter életre keltette, takaros gazdasszony-külsejű, pöttyös kendős vásári bábocska ugyanolyan vehemenciával gyepálta az ördögöket (Zabpehely Bélát vagy Müzli Jánost), mint férfi elődei, Vitéz László vagy Pulcinella. Ha már itt tartunk, érdemes kitérni a Pulcinella és a halál című Ziránó Színházas produkcióra is, melyben Pulcinella választottja, Rosetta igazi domina temperamentummal küzdött a saját boldogságáért, és ha úgy adódott, ő is bármikor el tudott bánni az ellenfeleivel. Bár a felsorolt hölgyek elsősorban agresszivitásukkal és önérvényesítő képességükkel tűntek ki, kezdetnek ez is valami a sok passzívan várakozó, könnyes szempilláját rebegtető, kényes királylány után.    

Ha felteszi valaki azt a kérdést, hogy vajon ki volt az a bábos a fesztiválon, akit szinte transzban követtek bárhová a gyerekek, elég egyértelmű a válasz: Écsi Gyöngyi. Rengeteg jó bábszínész volt a fesztiválon – Schneider Jankó, Kovács Géza, Törőcsik Eszter, Badin Ádám, Varga Péter, Aracs Eszter is tökéletesen le tudta kötni a közönség figyelmét, de Écsi Gyöngyi harsány, jókedvű, harcias temperamentumával, életörömöt árasztó személyiségével az Angyalbárányok című előadásban egyszerűen megbabonázta a kicsiket. A színpadra felhívott, mindig szigorúan, magázva megszólított, bátor, vállalkozó szellemű, kiskorú jelentkezők aztán kajla lükekalapot kaptak a szemükbe, bekötött szemmel ügyeskedtek, vagy éppen talicskáztatták egymást. És éppen azon a ponton, amikor kezdtem azt érezni, hogy mindez szép, szép, de mikor szerepelhetnek végre a lányok, Écsi Gyöngyi egy tucatnyi kislányt is felhívott a színpadra egy kecses tündértáncra. Ott pörögtek-forogtak egymás mellett a nyolc-kilenc éves, iskolás nagylányok, mint megannyi meghatott elsőbálozó, mellettük meg az éppen csak járni tudó, lelkes kis totyogók.  

De vissza kell térnem a Gulyás Terkára, a Mikropódium előadására is, mert akadt benne egy nagyszerű, új ötlet a gyerekek bevonására: Lénárt András rendező a gyerekek tapintására, szaglására és ízlelésére alapozta az előadás játékos, interaktív részét: az előadásba bevont gyerekek „szakácsvizsgát” tehettek, bekötött szemmel szagolgatva különféle illatokat – mint például a torma vagy a fahéj –, később pedig kóstolással kellett azonosítaniuk mindenféle finomságot. 

Hüvelyk Matyi a Rozsnyói Meseszínház előadásában

A fesztiválon akadt néhány különösen eredeti, bájos báb. Pontosan előttem van például a Boráros Szilárd tervezte vásári kesztyűs báb, a keménykalapos Halál, aki bizarr, zöld tollseprűvel törölgette a koporsót a Ziránó Színház darabjában, mintha csak egy horror-burleszkből szökött volna. Jól emlékszem a Tintaló Társulás Sipos Katalin és Sisak Péter által tervezett Kornéliájára, azaz a kissé elvirágzott, de mégis elbűvölő Nellike kisasszonyra is, aki csapzott légtornász szoknyáját cserélte le lötyögő, zöld bohócruhára. A Nellike-bábban az összes, a maga lerongyolt ambícióit és romantikus fantáziáit őrizgető kisasszony lelkivilága pontosan tükröződött, mint ahogy az örök életművészeket, a rosszkedvüket, üres zsebüket és magányukat piros bohócorral takargató figurákat is könnyen felismerhettük a kopaszodó, pocakos, hanyagul öltözött, melankolikus, szeretetre méltó Kótyag-bábban. És akadt még egy báb, amit igazán kedveltem. Ha a fesztivál legviccesebb hangját kellene méltatnom, akkor elsőre a Badin Ádám Hüvelyk Matyi című darabjában szereplő óriás ugrana be. Ez az ormótlan, félelmetes, mégis nevetséges lény egyedi varázsát nem csupán tervezőjének, Boráros Szilárdnak, de még inkább Czakó József zenésznek köszönhette, aki furcsa, öblös hangú, brummogó kis bluesokkal szólaltatta meg őt.  

Hogy melyik darabhoz mit szóltak a nézők, azt elég pontosan fel lehetett mérni azon, hogy mi történt a taps után. A Hepp Trupp produkciója, a már említett Mátyás király asztalánál például azért is volt nagyon érdekes, mert Sőregi Melinda dramaturg számos Mátyás-mesét dolgozott össze, olyan könnyedén, hogy a gyerekek nagy örömmel ismerték fel benne az ismerős motívumokat, és annyira belejöttek, hogy egyszerűen elvárták, hogy a végtelenségig folytatódjon tovább. Persze, be volt dobva nekik az előadás végén a „mézesmadzag”, a kutyavásár, de amikor megértették, hogy kész, vége, nincs repeta, nagyon sajnálták: úgy tűnt, órákig elnézegették volna még Schneider Jankó jókedvű adomázását és a csodás, megelevenedő díszletet.

A Gulyás Terka egyenesen az aulában folytatódott tovább, ahol mindenki ki akarta próbálni a szembekötős illat- és ízpróbát, két osztálynyi gyerek zúdult az alkotókhoz, Lénárt Andráshoz, Aracs Eszterhez és a megpakolt zsúrkocsira emlékeztető, kerekes pulthoz. Ebben az előadásban különben nagyon gördülékeny volt az átmenet a bábszínházból egy interaktív foglalkozás felé, melyen már nem csak a kiválasztottak, hanem mindenki kipróbálhatott mindenféle nyalánkságot.      

Szép pillanat volt az is, amikor a Vásártér című előadás után Kovács Géza hívására a gyerekek felmehettek a színpadra megcsodálni a már említett aprócska bábokat és különleges szerkentyűket, a szoknyás bábszínpadot és a kézzel hajtható lemezjátszóra emlékeztető bábforgató színpadot. Nem tudom, sikerültek-e az ott készített fotók: én csak rengeteg kócos, összekoccanó, sutyorgó fejet láttam, rés alig volt köztük, olyan izgatottan fogták közre a technikás gépezeteket.