Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A TITÁN

A Firenzei Maggio Musicale Zenekarának koncertje / Budapesti Tavaszi Fesztivál 2011
2011. ápr. 10.
Saját európai együttesének, a Maggio Musicale Zenekarának élén vendégszerepelt a Tavaszi Fesztiválon Zubin Mehta. A hangverseny műsorán a Mehta karrierjét fémjelző nagy nevek (Verdi, Puccini, Mahler és a Három Tenor) közül kettő: Verdi és Mahler szerepelt. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.

A mindig megbízható és mértéktartó Grove zenei enciklopédia Zubin Mehta-szócikkének végén, a művész összefoglaló értékelésében szerepel egy szokatlanul explicit megjegyzés: fellépéseit „határtalan önbizalom” erősíti. Ez a megjegyzés köti össze a jellemzés romantikától fűtött kifejezőerejének dicsérő indítását a meglehetősen epés, színpadias gesztusokat emlegető konklúzióval. Nos, ez a hangverseny mindenesetre érthetővé tette, mire gondolt a szócikk szerzője. Ezzel együtt kétségtelenül a pozitív benyomások voltak meghatározóak, kisebb fenntartásokkal.

Zubin Mehta
Zubin Mehta

A hangverseny rövidebb első részében három Verdi-nyitányt vezényelt Mehta, a másodikban pedig Mahler I. szimfóniája hangzott fel. Ha belegondolunk: nemigen lehetne ennél különbözőbb két világot szembeállítani egymással egy XIX. századi program két félidejében. Mégis létezik összekötő kapocs, elsősorban a gazdag és meleg, áradó és emóciókkal telített zenekari hangzás és dallamrajz – viszonyuljon bár mindehhez igen eltérő módon a két komponista. Ez a valami pedig valóban Mehta legsajátabb sajátja, mint ezúttal is meggyőződhettünk róla.

Ha Mehta egyike azoknak a jelentős karmestereknek, akik sok mindenhez igen jól értenek, de hiányzik belőlük valami ahhoz, hogy a legnagyobbak közé számíthassanak, akkor valami ehhez hasonlót mondhatunk el a firenzei zenekarról is. Játékuk, hangzásuk áradó és lebilincselő a kifejezés tetőpontjain, színskálájuk gazdag, és számos gondosan és érzékenyen megformált pillanattal kedveskednek a hallgatónak. De nem a perfekció megszállottjai, főként a fúvósok intonációja nevezhető időnként nagyvonalúnak – miközben igazán remek szólókra is képesek. De mindez, különösen Verdi nyitányaiban, nem igazán zavaró, mert az egész annyira szép és értő, annyira olasz.

A Szicíliai vecsernye nyitánya mindjárt izgalmas színeket – száraz, nyugtalanító üstdobolás – hozott, és főleg magas feszültségű elektromos töltést meg egy varázslatos piano hegedűdallamot. Árnyalt és kifejező volt a Luisa Miller temperamentumtól feszített nyitánya, a klarinétszóló pedig imponáló, s bár a tétel vége kissé kulisszahasogatóvá vált, ez azért bele van kódolva a kottába. A legsúlyosabb és legmélyebb A végzet hatalma nyitánya volt a három közül, előadás tekintetében is; a végzet egészen szürreális zenei foszlányok, váratlan akcentusok formájában körözött a levegőben, s itt kézzelfogható volt, hogy a karmesternek mindenképpen jelentős súlya és kisugárzása van, és a zenekar pontosan tudja, hogy mit szeretne megvalósítani.

Zubin Mehta és a Maggio Musicale Fiorentino. Képek: Felvégi Andrea (A képek forrása: Budapesti Tavaszi Fesztivál)
Zubin Mehta és a Maggio Musicale Fiorentino. Fotó: Felvégi Andrea (A képek forrása: Budapesti Tavaszi Fesztivál)

A Mahler-szimfóniát némi fogalmi zavarosság jellemezte, amennyiben egyrészt – és ezt derék módon az ismertető is bevallotta – egy soha nem létezett változatot adtak elő: a szimfónia kései, végleges verzióját a csupán az első két előadásban szereplő, majd elhagyott Blumine-tétellel kombinálták. Emellett, a legújabb divatot követve, a Budapesten még, 1896-tól pedig már nem használt „Titán” melléknevet is hozzáragasztották a szimfóniához. A filológiai aggályoknál fontosabb, hogy a többi négy tétel hallatlanul erős kontextusában a Blumine kifejezetten zsengének hat, és nem igazán világos, miért szokás újabban erőltetni.

A másik négy tételben viszont a zenekar és – elsősorban – a karmester „hozta” azokat a kvalitásokat, amelyek miatt par excellence Mahler-előadónak is tekintik. Ha a legnagyobb tökélyű Mahler-előadások között nem is, de a legszenvedélyesebbek, legszuggesztívebbek sorában minden bizonnyal helye van ennek az interpretációnak. Mahlernek ez a műve is minden részletében kidolgozott és jelentőségteljes, éles rajzú zene. Ezért a zenekar mérete ellenére lehetséges egy kamarazenei ihletésű előadói megközelítése. Nos, Mehta nem ezt az irányt képviseli: ha mondhatom így, ő a tablók művésze. Annak pedig elsőrangú, mint azt az I. tétel vakító napfényzuhataga, a ländler tenyeres-talpas, súlyos karaktere, a gyermekdal-variációkban a peckes irónia és az álomszerű középrész mellbevágó kontrasztja, a zárótétel apokaliptikus vagy éppen mennyei pillanatai igazolják.

A nagy sikert követően két ráadás, Brahms 5. magyar tánca, majd a „forráshoz” visszakanyarodó Mascagni-részlet koronázta az estét.

Vö. Fáy Miklós: Mire megifjodunk 
– vp -: Ez sem 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek