Esther Kinsky: Üdülő
2011.07.12.

Esther Kinsky német írónő, lengyel regények fordítója, magyar könyvet írt. Hogy könyve regény-e, abban nem lehetünk egészen biztosak. KOLOZSI LÁSZLÓ ÍRÁSA.

Mindig gyanús, ha egy szerző odaírja műve elejére, hogy a könyvben található személyekkel és helyekkel minden hasonlóság a véletlen műve. Ez általában azt jelenti, hogy nem az. És a perek illetve a félreértések elkerülése a cél. Én pl. ismerem a könyv egynéhány szereplőjét. Azokat is, akiket személyesen nem. 

Esther Kinsky a férjével Románia felé tartott, amikor megálltak Battonya határában. Esther Kinsky kiszállt autójából, beszívta a környék trágyaszagú levegőjét, és – megbízható battonyaiak szerint – azt mondta: itt játszódik a regényem, itt fogunk letelepedni. Vett egy házat a mozi közvetlen közelében, időt és rengeteg pénzt nem sajnálva felújíttatta a mozit is. A tragikomikus nyitóvetítésen egy Kaurismäki-film ment finnül, felirat nélkül, a nézők elrettentek, és bár a vállalkozást felemésztette az érdektelenség, mégsem állítható, hogy Esther Kinsky ottléte ne változtatott volna valamicskét a kisváros képén. 

Az Üdülő csak alapvonalaiban idézi a Viharsarok települését: van benne nem kevés más békési és bácskai városokból is, a folyó poshadt, a horgászok nem is reménykednek, amikor a folyópartra letelepednek, nagyobb fogásban, a horgászat is az ivászatról szól, a meccsnézés is. Ahogy az ott élőket (az ilyen világvégi helyeken élők életét) sokkal jobban ismerő, arról zsigeri (és nem ilyen, Esther Kinsky-éhez hasonló esztétizált) ismeretekkel rendelkező Tar Sándor írta, az alföldi embernek két szórakozása maradt: a szex és az ivás. Felismerhető tehát a közeg: egy kietlen városka folyóparti üdülőkörzetében járunk, ahol az említett két szórakozási formának hódolnak a helybeliek. Az Üdülő szereplői – a legkevésbé sem hősök ők – ugyanúgy előfordulhatnak bármely alföldi faluban, mint az ottani kies mezőkön a vadbúza. És e szereplők legalább olyan jellegtelenek, átlagosak, mint az említett növény, létük pedig e növényéhez hasonlóan semmi hasznot nem hajt. Vannak, kinőnek, majd eltűnnek az évszakok változásával. 

Az Üdülő egynyári történet. A kempingágyak kirakodásával kezdődik egy aszályos tavasz után, és akkor végződik, amikor már komorabb az idő, de a föld a nagy szárazságtól még mindig kopár és hézagos. A folyót valami vegyi anyag pusztíthatta el, olykor mintha felfordult halak hasa is feltűnne a felszín közelében. 

A könyv szenvtelen elbeszélője egy különös - németül egyébként kevésbé különös -, szavak összeforrasztásával kísérletező nyelvet használ. Pontosabban némely szó mintha csak összetapadt volna: erdőhurka, mondja az elbeszélő a melegben elmosódó tájról. A pontos megfigyelések keverednek a képeket megzavaró szépelgés miatt kiábrándítóan megcsináltnak, modorosnak ható leírásokkal. A pontos leírások közt vannak lélegzetelállítóak: „Hideg volt a kutyaugatás mögötti csendtől” - mondja az elbeszélő, aki a roncstelep című fejezetben azonosítható az Új Nővel, a messziről oda érkezett betelepülővel. 

Az Új Nőnek a véleményét a leírásból alig hallani ki, nem szólja meg a körülötte őgyelgő esetleneket, de az sem állítható, hogy kezdené jobban érteni őket. Egy dolgot azonban egyre biztosabban tud: hogy a végső céljuk ugyanaz, mint az övé: boldogabbnak lenni. Nem csak ellenni, hanem igazán vágyakozni valami után, és utazni. Nem csak a fennmaradt két szórakozási formának hódolni. „A kocsmában még ott terjengett a hétvége szagöröksége: kidöntött sör, izzadtság, a lányok nyári parfümjei, a motorosok kipufogófelhői, vizelet és tehetetlen hipó.” Nem tudni, mit gondol az Új Nő, mit gondol Esther Kinsky erről a világról, a mi világunkról, hiszen részvéten nem lehet tettenérni. A városkában, amely nagyon messze van az idillel időtlenné tett cseh városkáktól, pávák rikoltoznak, s a cukorgyárból bicikliznek haza a munkások. 

Battonya tele van furcsa alakokkal, a különös élettörténettel rendelkezők döngnek a kocsmákban, de Esther Kinsky nem pécéz ki egyetlen furcsa alakot sem. Minden szereplőjének mintha ugyanolyan szaga lenne, és ugyanolyan arca. Három – átlagos - figurát emel ki, akiknek monológjai a leírásokba szervesülnek. 

E monológok egyébként nemcsak az Esther Kinsky fordította Andrzej Stasiuk stílusát keverik bele a szövegbe, de Pilinszkyét is. Ha van valaki, aki fontos szerzője lehetett Esther Kinskynek Tar Sándoron kívül, az Pilinszky. „Egyszer azt játszottam, mondja Antal, hogy malac vagyok. Jó, mondta nagymamám, akkor a disznóólban lesz a helyed. Egész nap ültem a disznóólban, és ő odahozta nekem az ennivalót. Este azt mondta: Holnap, kismalackám, holnap levágunk.” 

A szöveg az ilyen nagyszerű felvillanások ellenére is szürke. Hiába lesz olyan megejtően ismerős a táj egyetlen odahelyezett tárgytól – pl. egy poros dinnyétől –, éppen az elbeszélői hang, ez a csupasz szenvtelenség teszi Esther Kinsky könyvét (amely inkább leírások, novellák sora, semmint regény) szürkévé, egysíkúvá. Nem könnyítik meg az átélést egész történetek, minden történetszál csak lebeg, mint a hőség atmoszférájában a táj.

A hazánkról idegen nyelven írók valahogy mindig Esther Kinskyhez hasonló történeteket találnak meg, az ő tájaihoz hasonló tájakat. De míg Agota Kristof regényei, vagy Zsuzsa Bánk, Terezia Mora regényei zsigeri hatásúak, ez a könyv sajnos olyan, mint azok élete, akikről szól: meglehetősen érdektelen.    
 
Szerző:  Esther Kinsky,  Cím:  Üdülő,  Kiadás helye, éve:  Budapest, 2010,  Kiadó:  Scolar,  Terjedelem:  112 oldal,  Ár:  2450 Ft,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott