A 80 éves Szokolay Sándor köszöntése / Budapesti Tavaszi Fesztivál 2011
2011.04.07.

A naptár szerencsésen lehetővé tette, hogy koszorús zeneszerzőnk születésnapjáról valóban az ünnep napján emlékezzen meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál, s ezzel a lehetőséggel éltek is: március 30-án került sor, „Szokolay 80” címmel, az ünnepi hangversenyre. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

A jubiláns öt kompozíciója hangzott fel ezen az estén: vokálisak és hangszeresek, hosszabbak-rövidebbek, egészen újak és régebbiek, s bár kivétel nélkül Szokolay Sándor istenes műveit képviselték, a vallási tartalom más és más módon jelent meg bennük, a népi ima feldolgozásától a nem-liturgikus kantátán keresztül a miséig.

Szokolay Sándor
Szokolay Sándor

A hangverseny első blokkját három egészen új kompozíció, sőt ősbemutató alkotta. Összetartozó művekről van szó: az op. 206-os Kamarakantáta Isten szeretetéről, az op. 207-es Az Ima-Asszony és az op. 208-as Ároni áldás, bár műfaji-szövegi tekintetben különbözőek, mégis mintha eleve közös keretben történő előadásra számítanának, hiszen hangszeres kíséretük egyaránt vonósoktettből és orgonából áll, egy mezzoszoprán és egy bariton szólista elegendő mindhárom darab előadásához, s kettőben közülük vegyeskar is közreműködik. Az ősbemutatón a szólókat Horváth Mária és Ambrus Ákos adta elő, a kórus a zeneszerzővel régóta alkotó kapcsolatban álló, Dobra János vezette Tomkins Énekegyüttes volt, a vonós szólamokat pedig az Ars Longa Kamarazenekar tagjai játszották, s vezetőjük, Dinyés Soma orgonált. Az első két művet a szerző, a kórus nélküli harmadikat pedig Dobra János vezényelte.

A trilógia – ha szabad így neveznünk – két szélső darabja, a Kamarakantáta és a „himnikus ének” műfaji megjelölésű ároni ima tekinthető, ha nem is liturgikus funkciójú, ám kifejezetten szakrális zenének. A kantáta, amelyet a két énekszólista és a teljes apparátus adott elő, három tételben zenésít meg bibliai igéket, deklamatív, nemes pátoszú, nem egyszer túláradóan szenvedélyes zenei keretbe foglalva őket. A rövid Áron-ima szövege koncentrált kifejezésre inspirálta Szokolayt, a bariton szólista deklamációja izzóan expresszív, de nem indulat, hanem a hit lelkesíti; a messze zengő orgona-közjáték és a rövid, de jelentékeny vonós-utójáték szervesen egészíti ki az énekelt zenei anyagot.

Az említett két mű mintegy gyengéden körülfogta, tenyerére emelte a középső kompozíciót, amelynek vallásossága ugyanolyan intenzív, de áttételes: ez ugyanis az ünnepelt főhajtása egy általa szenvedélyesen tisztelt lény, Erdélyi Zsuzsanna (az ismertetőben többször hibásan: Erdélyi Zsuzsa) néprajzkutató, a magyar népi imádságok korszakos jelentőségű gyűjtője előtt. Az Ima-Asszony – és a magyar népi vallásos költészet – dicsérete Tamás Menyhért költői szövegén alapul, s mezzoszoprán szólistára bízta a zeneszerző, kórus és az említett hangszeregyüttes kíséretével. A mű alaphangja a melegség, meghatározóan modális harmóniavilága egyszerre hordoz népzenei, archaikus és újabb magyar – Liszt, Kodály stb. – reminiszcenciákat.

Dobra János
Dobra János

Az előadók közül a bariton szólókat éneklő Ambrus Ákos nyújtott kiemelkedő teljesítményt; ő nemcsak erőteljes és mégis meleg énekhangja révén tetszett ideális választásnak, de magabiztos zenei formálása, a partnerekkel kamarazenei érzékenységő kapcsolata miatt is. Ám Horváth Máriát is csak dicséret illetheti énekléséért, amely nem csupán hangilag volt világítóan fényes (és persze kontrollált és differenciált), de ugyanezt mondhatjuk róla a kifejezés szempontjából is. Kitűnően helytállt a kamarazenekar és Dinyés Soma, a 16 fővel fellépő Tomkins Énekegyüttes pedig kifejezetten renekelt Szokolay Sándor vezényletével: a tetőpontokon monumentális hatást váltottak ki, ugyanakkor a művek széles dinamikai skálájának minden pontján megőrizték a hangzás egyensúlyát és csiszoltságát.

Amolyan intermezzóként következett ezután a Musica Transylvanica (op. 104) című variációsorozat orgonára, 1988-ból, Teleki Miklós kitűnő és szuggesztív előadásában. A darab egy Kriza János gyűjtötte imaszerű népi mondőka egyszerű pentaton dallamát dolgozza fel, sokszor merész disszonanciákat tornyozó, impulzív kitörésekkel, a színek, hangzások, karakterek bőségével, pokoli és mennybéli hangzásokkal.

Számomra azonban mindenképpen a befejezésképpen felhangzó, 1987-ben bemutatott, a Tomkins Énekegyüttes számára komponált Missa Pannonica (op. 96) jelentette a születésnapi hangverseny súlypontját. A mise mind a mai napig Szokolay egyházzenei œuvre-jének kiemelkedő teljesítménye, rendkívül gazdag zenei tartalmú, lenyűgözően spontán és erőteljes, rendkívül sokféle stílust, tradíciót és hatást igen eredeti módon egyesítő kompozíció. A korábbi számok szólistáival is kiegészülő kórus az ünnepi alkalomhoz mindenben méltóan, fölényes biztonsággal, teljes átéléssel és a részleteket is gondosan megformálva énekelt; karnagyuk, Dobra János pedig a Szokolay-féle zenei nyelvvel és kifejezésvilággal teljes mértékben, úgyszólván belülről azonosulva, biztos kézzel, s ahol kellett, monumentálisan tolmácsolta az ünnep fénypontját jelentő misekompozíciót.

Szerző: Malina János
Helyszín:  Belvárosi Szent Mihály-templom,  Időpont:  2011. március 30.