Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

BÉCSI KLASSZIKUSOK

A Bécsi Szimfonikusok koncertje / Budapesti Tavaszi Fesztivál 2011
2011. márc. 23.
Bécs város zenekara a tavasz első napján, március 21-én adott hangversenyt a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, Fischer Ádám vezényletével. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

Fischer Ádám
Fischer Ádám

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben megrendezett koncert hangsúlyozottan osztrák-magyar karakterű volt, nem csupán az osztrák zenekar és a – félig-meddig bécsinek is számító – magyar karmester, illetve a két magyar (közülük az egyik a mai Ausztria területén született) és egy osztrák szerző műveiből összeállított műsor miatt, hanem még a ráadások megválasztásában is, hiszen egy Strauss-polka mellett Brahms 5. magyar tánca hangzott fel a meghirdetett programot követően.

Másfelől nézve a program igen tradicionális volt, hiszen a jó öreg nyitány–versenymű–szimfónia sémától csak annyiban különbözött, hogy nyitány helyett Kodály szimfonikus költeménynek is tekinthető Galántai táncaival dúsította a kínálatot; a versenymű Liszt Esz-dúr zongoraversenye, a szimfónia pedig Brahms I. szimfóniája volt. A műsorra tekintve úgy is merült fel a kérdés, hogy vajon egy ilyen minden tekintetben kerek, kiegyensúlyozott és hagyománykövető program az előadásban hoz-e elég izgalmat és meglepetést ahhoz, hogy emlékezetes fesztiválkoncertként könyvelhessük majd el emlékeinkben. Nos, úgy vélem: a válasz határozott igen.

Először is: a Bécsi Szimfonikusok a manapság a pesti zenekarok által is eléggé magas mércéhez szoktatott fülünk számára is revelatív módon játszottak, kivételesen szép hangzással, ritkaságszámba menő precizitással és technikai perfekcióval leptek meg bennünket, miközben azt a bizonyos bécsi schlampereit legfeljebb jelzésszerűen, fűszerként adagolták, azt is inkább csak a ráadásszámokban. A Wiener Symphoniker ezen az estén nem olyan benyomást tett, mint a második számú bécsi zenekar, hanem mint a világ egyik vezető együttese. Ezen az estén ők voltak a bécsi zenekar.

Csiszolt és egységes hangzásuk ráadásul messzemenően egyéni is, világosan eltér a Filharmonikusokétól csakúgy, mint a vezető hazai zenekarokétól. Tömör, sűrű, puha és mégis rendkívül erőteljes hangzás ez, amelynek meleg tónusai a legmegragadóbbak. De az is lehet, hogy elsősorban a músor csúcspontját jelentő, „őszies” színekben tobzódó Brahms-szimfónia vitte el őket ebbe az irányba, mert azt talán mondanom sem kell, hogy árnyalataik skálája mindezzel együtt a lehető legszélesebb.

A Bécsi Szimfonikusok
A Bécsi Szimfonikusok

Mindezeken felül Fischer Ádám is teljes formátumában mutatkozott meg ezen az estén (miközben annak is számtalan apró jelét tapasztaltuk, hogy milyen örömmel dolgozik egymással karmester és zenekar). Fischer Ádám úgyszólván maga volt a romantika megtestesülése, mármint a romantika érzelmi telítettségének, pátoszának és sóvárgásának, magányosságának és monumentális pillanatainak. Ugyanakkor vezénylése iskolapéldája volt a kiegyensúlyozottságnak, ízlésnek és arányosságnak is. Interpretációjában minden következetesen a helyén volt, és éppen így, a feszesen tartott forma biztos keretében válhatott igazán kifejezővé, kitárulkozóvá vagy éppen szellemessé a Galántai táncok férfias elérzékenyülése és vaskos humora, a Liszt-zongoraverseny megannyi träumerei-, harcos vagy sziporkázó pillanata. És persze a legnagyobb remekmű, a Brahms-szimfónia hasonlíthatatlan világa, a bevezető mennyei timpaniütései, a lassú tétel szavakba nem önthető vágyakozása, a III. tétel sejtelmességgel ötvözött bécsi derűje vagy a zárótételt bevilágító fenséges, passionato kürtszó és a zárás elementáris erejű tetőpontja. Mindez nemcsak elhangzott, de valódi helyét és jelentőségét is elnyerte ezen a hangversenyen.

Külön kell szólnom a Liszt-zongoraverseny rendkívül fiatal és hatalmas tehetségű szólistájáról, Alice Sara Ottról. Hajlékony dallamformálása, differenciált billentése és hangi sokszínűsége, a lírai pillanatok ereje arról tanúskodott, hogy sokasodó sikereit nem érdemtelenül aratja az ifjú művésznő, akihez nagyon közel állnak Liszt hősi-harcos karakterei is, és virtuozitással, energiával, hangerővel is jól állta az Esz-dúr koncert erőpróbáját. Ha voltak is olyan pillanatok, amikor kisebb egyenetlenségeket, nem százszázalékosan kontrollált részleteket véltem hallani, ha felfedeztem is itt-ott a zenekarral való kisebb aszinkronitást, mindez bőven tekinthető „gyermekbetegségnek”, amelyet a még zajló érési folyamat könnyen orvosolhat. Így a nagy ovációt követő Liszt-ráadásban, a La campanella etűdben is hallhattunk eleinte hangilag egyenetlen futamokat, ám a legnyaktörőbb, spriccelő fioritúrák már tökéletesen rendben voltak. A második ráadásként játszott Für Elise pedig bensőséges melegségével tökéletesen ellensúlyozta a választás közhelyességét. Alice Sara Ottról fogunk még hallani.

Vö. Mikes Éva: A 111 éves zenekar 
Matheika Gábor: Mennydörgés és Für Elise – Ráadások estéje 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek