Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KOMMUNÁLIS ÉRZÉKENYSÉG

A Moholy-Nagy László és a Kozma Lajos Ösztöndíjasok kiállítása / Iparművészeti Múzeum
2011. márc. 21.
Egy design-terv kiállítás akkor jó és „életrevaló”, ha a tárgyak láttán kimondjuk: használni akarom! Mint az ifjú ösztöndíjasok idei beszámolóján az Iparművészeti Múzeumban. IBOS ÉVA ÍRÁSA.

Varga
Varga Dávid LOOM padja

Ha egy majd’ harminc főt felsorakoztató tárlaton van féltucatnyi feltűnő tehetség, az nagyon jó arány. Ha tizenöt alkotó esetén minden másodiknál lecövekelünk, az még jobb. Ez számtanilag úgy jön ki, hogy az Iparművészeti Múzeumban megrendezett kiállítás két ösztöndíjas csoportot von össze, a Moholy-Nagy László nevét viselő formatervezőkét és a Kozma Lajosról elnevezett kézművesekét.

Idén a formatervezők a pregnánsabbak, de nem csak viszonylag, hanem nagyon. Ebben a tehetség mellett szerepe van a tárgykörök kommunális jellegének is, most ugyanis elmaradtak az ipari jellegű specifikumok (például az egyébként igen fontos, de a közönség nagy részét hidegen hagyó mezőgazdasági munkagép-projektek), s kizárólag a privát vagy közösségi lét minőségét befolyásoló terveket látunk. Ezek skálája viszont igen széles, a könyvillusztrációtól a tömegközlekedésig terjed.

A jók közül is kiemelkedik Varga Dávid LOOM névre (derengő) keresztelt köztéri padja, amely technológiai érdekessége mellett kívül-belül organikus mivoltának, harmonikusan olvadékony, extravagáns megjelenésének köszönheti sikerét. A konkáv-konvex formákból komponált, s így légies küllemű utcai bútor színe ugyanis a léghőmérséklettel együtt változik – ami a maketten is kipróbálható a hőfokállító gombbal -, mégpedig pszichésen kompenzáló módon: hidegben a meleg színskála sötétedik, a melegedő idővel pedig a hideg színek tónusai mélyülnek, miközben a pad aktuálisan kellemes hőmérsékletet sugároz a LED alapú technológia jóvoltából. (Úgy néz ki, jövőre gyártják!)

Juh
Juhász Dóra formatervezése

De szinte valamennyi tervező a közérzetet és a szabadságérzetet tartja a legfontosabbnak, erre koncentráltak például a „járművesek” is. Kápolnás Gergely műtárgy szépségű rekumbens (félig fekvő testhelyzet) kerékpár famodelljei a biciklizés egy felsőbb, mondhatni kifinomultabb fokát vetítik előre a beszélő nevű urban puma, beam-bike, twinby és roadfish típusokkal, Sass Tivadar Viktor pedig a kiscsoportos, esetleg turisztikai városi közlekedésre tervezett dobozérzet mentes, talpig ablak, „jól manőverezhető, szabadpályás, környezetbarát” minibuszt.

Azt is jó látni, hogy az új nemzedék szociális érzékenysége nem lesajnáló, és tárgyaikról nem ordít a lélekben odabiggyesztett „Vigyázat!” tábla. Juhász Dóra olyan dögös végtagvédő gyógyászati segédeszközöket tervezett (ortéziseket), hogy szinte butikban a helyük, de azon sem csodálkoznék, ha a rockerek kapkodnának utánuk. És szerencsére Nagy Krisztina vakok és látók részére kialakított infopontja sem a fogyatékos-rezervátum, de sokkal inkább egy játékosan modernista laposrelief hatását kelti.

Dörögdi Orsolya mutatványa azért szimpatikus, mert szó szerint szétcsapta azt, ami praktikusan semmitmondó: olyan radiátorburkolatokat tervezett, amelyekre – hallj csudát! – rá lehet nézni, mert nem vasipari kellékre emlékeztetnek, hanem plasztikai jelenségre, ugyanis – többek közt – az origami elvéből indulva egy kvázi hajtogatott, derékszöget csak hírből ismerő, rogyasztott, autentikus térformát hozott létre.

Csala Sándor illusztrációit (Bari Károly: Burláj vitéz) szívesen látnám viszont könyvesbolti példányszámban, mivel az ő képei nemcsak a közízlést felhúzni tudó vizualitást tükröznek, de morális adaptációt is, ugyanis az ördögök közé csöppent mesehős Csala rajzain nem a régi sztereotípiákat hozza elő, hanem a rossz társaságba keveredés bizonytalan kimenetelű élményét.

Póczos Valéria Transzparens védelem című programjának esőruhái elvileg átmenetet képezhetnének a kézműves termékek felé, ám itt a védelem komplex gondolatkörre fűződik: ha az égi áldást kerékpáron vészeljük át, testünket a tekerést nem gátló óvó köpönyegbe, a papírneműt meg a vázra erősített esőtáskába dughatjuk.

A másik oldalon, a kozmások között is van egy határeset, Pataki Dávid interaktív fényszobra. Ez valójában egy művészetközelbe csalogató installáció: megállunk a nyitott ablakú bódé előtt, és a kapcsolók segítségével a padlószintre helyezett világító idomok színét és sorát kedvünkre változtatgathatjuk.

K
Kápolnás Gergely rekumbens kerékpárja (A képek forrása: Iparművészeti Múzeum illetve az alkotók)

A tárlatnak ebben a szárnyában Závodszky Dalma ökumenikus toktáskái, Mihály Gyula kerámia alapú akusztikus ütőhangszerei és Kompár Györgyi porcelán, világító burkolóelem-családja fogott meg a legjobban.

Logikus, de mégis hálátlan a két csoportot összeereszteni, mert a kézművesek terében a már föltunningolt, távlatos közösségi lelkület szárnyaszegetten kókad a privát ízlés keskenyebb mezsgyéjén. Ez egy kicsit más világ, talán nem ártana a kiállításban betartatni a kötelező haladási irányt, mert az egyeditől eljutni a közösségi érzésig perspektivikusabb, mint fordítva.

A kiállítás 2011. április 3-ig látogatható.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek