Revizor: Március 11-én arról tájékoztatta a nyilvánosságot a Heves Megyei Önkormányzat eseti vizsgálóbizottsága, hogy a Gárdonyi Géza Színházban végzett szúrópróbaszerű ellenőrzések alapján megállapítható az évek óta folytatott felelőtlen gazdálkodás ténye, mi több, felmerül a hűtlen kezelés gyanúja is. Ön csütörtökön járt az önkormányzatnál, gondolom, ez ügyben. Mire jutottak?
 Csizmadia Tibor |
Csizmadia Tibor: Kezdjük onnan, hogy az előző ciklus ügyeit vizsgáló eseti bizottság – ez az említett szervezet neve – más megyében is megalakult, a Heves megyei tehát nem egyedi, hanem egy központi gondolat helyi megvalósulása. Amikor a januári közgyűlésen ismertették ennek a bizottságnak a munkatervét, abban még nem is szerepelt a színház ügye, ezt februárban (tehát már az igazgatóváltás után – a szerk.) vették fel. Ezt megelőzően, 2010 őszén volt egy belső ellenőrzési vizsgálat, ahogy kétévente minden önkormányzati intézménynél szokott ilyen lenni. A színházban utoljára 2009-ben ellenőriztek, ekkor szinte mindent rendben találtak. Néhány dolgot észrevételeztek, amit akkor javítottunk is. A mostani és az akkori helyzet közt akad egy lényeges különbség: 2009-ben a finanszírozás – részint az előadó-művészeti törvénynek köszönhetően – tulajdonképpen rendben volt. Ehhez képest 2010-ben a likviditási gondokkal küzdő megyei önkormányzat utoljára júliusban adott dologi kiadásra támogatást a színháznak. Ilyen helyzetben már-már érthető, hogy ennyire érzékenyek a gazdálkodásra, tehát az előző vizsgálat után egy évvel ismét téma volt a színház. Ennek a problémának tudom be azt is, hogy át akarják tolni a felelősséget azokra, akik elszenvedői az önkormányzat hiánygazdálkodásának, és ebből fakadóan ez a vizsgálat durvább volt, mint a korábbi. Úgy éreztem, direkt valami hibát, jogsértést keresnek. De ha valami kifogás merül fel, akkor arra mi válaszolunk, intézkedéseket teszünk. Így is történt: egyeztettünk az ellenőrzést végzőkkel, a megyei főjegyzővel, az elnökkel, a kabinetvezetővel, intézkedési tervet készítettünk, javítottuk a hiányosságokat, és próbáltuk elmagyarázni a színház működéséből fakadó olyan sajátosságokat, amelyek egy kívülállónak nem magától értetődőek.
R: Első helyen a színházi büfé hét és fél milliós tartozását emlegették fel, miután az üzemeltető már évek óta nem fizetett a színháznak bérleti díjat, más szolgáltatásokért viszont a színház fizetett neki.
CsT: A tartozás két részből áll: egyrészt a büfé tartozott nekünk, de kintlévőség halmozódott fel a színészházi bérleti díjakból is. A két tétel együtt hét és fél millió forint. Az is hibásan jelent meg, hogy a gazdasági igazgató tartozik színészlakási bérlettel. Ilyennel ő nem tartozhat, hiszen nem ott lakik.
R: Mennyi a két tétel külön-külön?
CsT: A színészlakás-tartozások másfél millió forintot tesznek ki, a büfé hatot.
R: Az se kevés.
CsT: Amikor júniusban tudomásomra jutott a büfé tetemes tartozása, azonnal leültem a büféssel és a gazdasági igazgatóval, és egy ütemezési tervet dolgoztunk ki a tartozás törlesztéséről.
R: Mióta tartozott a bérleti díjjal a büfés?
CsT: A büfé éves díja hárommillió forint plusz áfa, ha jól emlékszem. Ez a tétel másfél év alatt halmozódott fel, közben az üzemeltető folyamatos halasztásokat kért a rossz üzletmenetre hivatkozva.
R: A színházban fel se tűnt ekkora kiesés?
CsT: Ez lassúbb folyamat volt. A büfés befizetett egy kis törlesztést, aztán a következő részletre halasztást kért. Az ellenőrök viszont ezt a 2010 nyár elején létrejött ütemezett törlesztési megállapodást egyszerűen nem vették figyelembe.
R: Most már nem ekkora a tartozás?
CsT: Nem, a törlesztés június óta folyamatos. December után májusban lesz egy újabb két és fél milliós összeg befizetése. Csak még egy szót a színészházi tartozásról: ez azért jött össze, mert a likviditási problémák miatt a színészek nem kapták meg időben járandóságukat. Miből fizettek volna? Egyébként ezek a tartozások a színház költségvetésének másfél százalékát sem érik el.
R: Kifogásolták azt is, hogy az Ön által használt gépkocsi menetlevelén nem szerepel az aláírása, illetve csak ritkán. Ez így van?
CsT: Azt a személygépkocsit többen is használták. Amikor én vezettem, megmondtam, hogy milyen ügyben hova megyek és mikor, és ezt a gondnok vagy a gépkocsivezető adminisztrálta, majd írta alá.
R: Az Ön kötelessége lett volna az adminisztráció? Van erről előírás?
CsT: Ezt a módszert a belső ellenőrök korábban nem kifogásolták.
R: Több mint két éve Barta Dóra vezeti az egri színház tánctagozatát. Az ilyen beosztáshoz – érvel az önkormányzat – szakirányú felsőfokú végzettség kell. Barta Dórának ilyenje viszont nincs.
CsT: Érdemes Művészként (Barta Dóra 2007-ben kapta meg az állami kitüntetést – a szerk.) viszont a törvény értelmében az ilyen elvárás alól felmenthető volt. A kinevezése előtt ezt meg is kértük az akkori szakminisztertől, Hiller Istvántól, és meg is kaptuk. Ha nem így lett volna, Barta Dórát nem nevezhettem volna ki a tánctagozat élére. Amikor most pályázott a színházigazgatói posztra, az önkormányzat akkor is elfogadta a felmentést.
 Az egri Gárdonyi Géza Színház |
R: Meglepte a vizsgálat kommunikációja? Egyből bűncselekményt emlegetnek, külön megjegyzik önről, hogy meg sem jelent az ülésen – ez már-már kriminalizálás.
CsT: Meg is lepett, meg nem is. Tudtam arról, hogy van ez a bizottsági ülés, mert két héttel korábban már kijelölték az időpontját. A gazdasági igazgató időben kapott is erre meghívót, én azonban nem. Emiatt azért nem izgattam magam különösebben, mert azok a jogi illetve gazdasági kérdések, amelyekről beszélni akartak, az ő hatáskörébe tartoztak, így nem foglalkoztam az üggyel. Majd a legnagyobb meglepetésemre a pénteki ülés előtt három nappal, kedden, a portán várt egy meghívó. Erre írásban azt válaszoltam, hogy máskor szívesen állok a rendelkezésükre, pénteken viszont az ülés időpontjában nem érek rá. Azt persze elfelejtették a sajtótájékoztatón közölni, hogy tájékoztattam a bizottságot, hogy a késői meghívás miatt nem tudtam elmenni, csak annyit mondtak: nem jelentem meg. Ez viszont olyan, mintha én bármit is szabotáltam volna, pedig ez nem igaz. Ezzel együtt az az érzésem, mondhattam volna én ott bármit, egyáltalán nem biztos, hogy meg tudtam volna őket győzni a színház működésével kapcsolatosan ügyekről. Azt kommunikálták, hogy a gazdasági igazgatónk semmitmondó válaszokat adott. Noha ő ért a dolgához, részt vett az ellenőrzési procedúrában, „semmitmondó” válaszokat csak úgy adhatott, ha az érveit egyszerűen nem fogadták el a bizottság egyes tagjai. Durvábban szólva: ha nem hallották meg.
R: Beszéltem egyikükkel, akit felháborít, hogy amíg ő egy 1400 fős falut évi 130 millióból igazgat, addig a Gárdonyi Géza Színház nem jön ki a közel 700 milliós költségvetéséből. Van elképzelése arról, hogy valójában milyen színházat akar a fenntartó?
CsT: Erről beszélek. Bár 700 millió lenne a költségvetésünk! Az idei költségvetés 500 millió alatt van úgy, hogy a saját bevételi előírás 175 millió, 25 millióval több, mint tavaly. Legyen minél olcsóbb – úgy tűnik, most ez a legfontosabb. Láttam, tudom, hogy az önkormányzatnak nincs pénze, nagyon nincs. Napról napra léteznek, valódi céljuk a túlélés. Ez a folyamat 2010 elejétől érzékelhető. Az intézményeiknek nehezen tudják átadni azt a támogatást, amit a költségvetési rendeletükben megállapítottak. Ezt a problémát december végéig tudtam kezelni: nem kaptuk meg az önkormányzati pénzeket, így különböző módon próbáltunk meg forráshoz jutni, elsősorban az előadó-művészeti törvényből következő adójóváírás folytán. Ebből tudtuk év végén kifizetni az addig felhalmozódó számláinkat, úgy, hogy az önkormányzat 58 millióval adós maradt nekünk a 2010-re megszavazott 130 milliós támogatásából. Januárban sem kaptunk egy fillért se, csak a közalkalmazottak bérét utalták át. Az évet 14 millió forintnyi kifizetetlen számlával kezdtük, amely a 2010-es meg nem kapott támogatás miatt jött át 2011-re. Nincs rálátásom a mostani kifizetetlen számlamennyiségére, de tippem szerint ez 40-50 millió forint is lehet. Hogy mennyibe kerül a színház, azt az elvégzendő feladat határozza meg. A fenntartó most azt tudja, hogy olcsó színházat szeretne, és ezt Blaskó Balázzsal próbálja megvalósíttatni. Tíz éven keresztül olyan színházat akartak, amit Csizmadia Tibor képzelt el.
R: Most ironikus volt, ugye?
CsT: Mi ebben az irónia?
R: A két név és az általuk képviselt művészi szint, gondolkodás nincs egy súlycsoportban, hogy finoman fogalmazzak.
CsT: Magamat nem minősítem, ezért sem ironizálok. Tény az, hogy ősszel önkormányzati választásokat tartottak, és az új vezetés a pályázati döntés szerint egy másik irányt akart. Ezt megelőzően tizenkét évig szocialista vezetésű önkormányzat volt a színház fenntartója. Én tíz évet úgy dolgoztam, hogy azt mondhatom, jó volt az együttműködés a két fenntartó, a megye és a város valamint a színház között. Anyagi kérdésekben vitatkoztunk, mert én mindig szerettem volna a feladathoz szabott, méltó anyagi támogatást megkapni, de soha nem kérdőjelezték meg a művészeti irányt. Közben a képviselők, pártállástól függetlenül, a megye és a város munkatársai színházba jártak, megnézték az előadásokat, egyik tetszett nekik, másik kevésbé. Most úgy tűnik: aki egy szocialista vezetés alatt működtetett egy intézményt, az nem kell az új érában. Ezt azért is gondolom így, mert az új, szinte teljesen kicserélődött megyei vezetés jórészt fiatalemberekből áll, jött egy új garnitúra, amelynek – noha nem tudom, milyen mélységben ismerte a színház működését – egyik első döntése volt, hogy ne legyen időbeli átfedés az igazgatóváltásban. Ez példa nélküli az egri színház történetében. Én is átfedéssel váltottam az elődömet, ő is az övét.
R: Akkor miért ment bele ebbe a megoldásba?
CsT: A közös megegyezésnek az a lényege, hogy mindkét fél számára megnyugtató megoldás születik. Ha nem közös megegyezéssel, akkor csak fegyelmivel tudtak volna elmozdítani.
R: Mondhatott volna nemet is az ajánlatra?
CsT: Amikor felmerült a javaslat, engem meglepett. Igaz, voltak olyan érzéseim, hogy az új önkormányzatnak ez lesz a szándéka. Az ajánlatba azért mentem bele, mert már csak két bemutató volt hátra az évadból, és tudható volt, milyen nehéz anyagi körülmények közt kell a naptári évet végigvinni. Ha az eredeti kinevezés értelmében maradok augusztusig, akkor nekem kell harcolnom a költségvetésért, ráadásul egy új önkormányzattal, nekem kell az első félév gazdálkodását összerakni, ez viszont mindig az egyik legnehezebb feladat. Különösen egy olyan önkormányzattal együttműködve, ahol nem én élvezem a bizalmat, hanem az általuk megválasztott új vezető. Nekem így csak az a lehetőségem maradt, hogy feltételeket szabjak. Ebben a leglényegesebb pont az volt, hogy az általam tett, évad végéig szóló kötelezettségvállalások megvalósulnak.
 A velencei kalmár – jelenetkép |
R: És épp ezt nem tartották be akkor, amikor Blaskó lefújta a Hókirálynő bemutatóját.
CsT: Likviditási gondokra hivatkozva kicserélte egy olcsóbb produkcióra.
R: Azaz nem akarta, hogy létrejöjjön ez az előadás.
CsT: Többen távoznak jövőre a színháztól, akik részt vettek volna benne: Ötvös András, Szabó Emília, Bozó Andrea, Görög László színészek, Jónás Péter dramaturg és a rendező Szegvári Menyhért is.
R: Ezt mondja ő indokként, csak hát ebből túl könnyű kicsomagolni a valódi okot, nevezetesen a bosszút azért, amit ezek az emberek társulati ülésen, interjúkban, nyílt levélben megfogalmaztak vele szemben.
CsT: Meglehet. Az önkormányzatot kértem arra, hogy próbáljon meg érvényt szerezni a megállapodásunknak, bár kétlem, hogy ezt vissza lehet csinálni, hiszen az új produkció próbái már elindultak. Ám attól ez még szerződésszegés az önkormányzat részéről, ráadásul többeket anyagi kár ért ebben az ügyben.
R: Március első hete óta lehet tudni, hogy nem lesz a Hókirálynőből semmi. Most lépett fel először?
CsT: Írásban igen. Szóban folyamatosan jeleztem nekik. Nehéz dolog ez, mert azokat a fellépti díjas színészeket és az alkotókat érte valódi kár, akik leszerződtek a produkcióhoz. Engem elsősorban presztízsveszteség ért, a szavahihetőségemen esett csorba.
R: Ha nem történik semmi, jogi lépéseket tesz?
CsT: Kénytelen leszek.
R: Két éve döntötte el, hogy nem pályázik újra. Arról mikor szerzett tudomást, hogy Blaskó Balázs szeretne beülni az igazgatói székbe?
CsT: Engem is meglepett, amikor beadta a pályázatát. Szóvá is tettem neki, hogy talán beszéljünk erről, de ő kikerülte a lehetőséget. Felteszem, azért, mert ha ő ez ellen a tíz év ellen akar menni, akkor nem velem kell konzultálnia. Megjegyzem: az előzetes tervek szerint jövőre ő, Csiszár Imre és Radoslav Milenkovic is rendez majd a színházban – ők azonban dolgoztak Egerben az elmúlt tíz évben is. Mi ez, ha nem valamilyen folytatása az előző időszaknak?
R: Nem érzi magát sértve?
CsT: Miért kellene annak éreznem magam?
R: Például azért, mert az utódja – csúsztatásoktól sem mentesen – minden fórumon gyalázza az elmúlt tíz év munkásságát, nívós rendezőket pécéz ki magának, sértően beszél nem egy színészről, önt pedig felelőtlenséggel vádolja, és meglepne, ha ezt a vizsgálatot valamiképp ne ő kezdeményezte volna. Ráadásul ez a lejárató hadjárat, amit ön ellen folytat, kétségbeejtően avítt esztétikai nézeteken alapszik. Ha önt néhány dolog meglepte ezekben a hetekben, akkor most én lepődök meg, látva a nyugalmát, és azt, hogy nem tiltakozik ez ellen, hiszen az öv alatti ütésekkel a munkatársait is támadják.
CsT: A munkatársaim elmondják a gondolataikat, Béres Attilától kezdve Szegvári Menyhérten át a színészekig, akik nem azonosulnak ezzel a gondolatmenettel. Engem bizonyos szempontból nem lep meg mindez, hiszen Balázs ízlését ismerem, sokat vitatkoztam is vele a tíz év alatt, de azt gondoltam, hogy egy ilyen színházban több ízlés fér meg, adott esetben az övé is. Hat előadást rendezett a tíz év alatt, úgyhogy amikor erről az időszakról mint elhibázott tíz évről beszél, akkor önmagát is leminősíti, és azt a gondolatot is hibáztatja, amely rendezői szerephez engedte őt. Szerinte ez azért történt, hogy ne kelljen neki szerepet adni, noha évente két szerepet mindig eljátszott. Nem gondolom, hogy az elmúlt tíz évben az ő munkássága lett volna a mainstream, de azt se, hogy perifériára szorult volna.
R: Nagyon diplomatikus. Mondok egy konkrét példát: hallom, a faliújságon most már csak az a kritika szerepel, amelyik lehúzza azt A velencei kalmárt, amelyet Zsótér Sándor rendezett. Ezt hogy lehet eltűrni?
CsT: Én olyan gondolkodású ember vagyok, aki úgy véli, sokféle kritikának kell szerepelnie, ő meg olyan, aki azt mondja, hogy olyan kritika szerepeljen ott, amelyik az ő teóriáját igazolja. Még akkor is, ha az az egyetlen elmarasztaló kritika azzal a Zsótér-produkcióval kapcsolatban, amelyre én a mai napig büszke vagyok, hogy nálunk jött létre.
R: Látom, még ez se húzta fel.
CsT: Fölösleges ezekre a gesztusokra még reagálni is.
R: Ezzel nem értek egyet. Nem fölösleges.
CsT: Nézze, ugye ott van kinn ez a kritika a táblán. Mit mond erre maga? Azt, hogy ez minősíthetetlen. Így van. Mit fűzzek ehhez hozzá?
R: Az ön helyében egyszer azért jól rácsaptam volna az ajtót.
CsT: Nem ilyen alkat vagyok. Manapság egyre több színházvezető a színészek közül kerül ki. Én pedig rendező vagyok. A színész impulzívabb személyiség, míg a rendező azért dolgozik, hogy akik felmennek a színpadra, sikert arassanak. Az egyik inkább az érzelmeivel hat, a másik elsősorban az agyával.
R: Akkor sem uralkodnak el magán az érzelmei, ha csákánnyal esnek neki az elmúlt tíz évben végzett munkájának?
CsT: Nekem mások az eszközeim.
R: Meg sem fordult a fejében, hogy írjon egy nyílt levelet, amelyben helyre teszi a dolgokat?
CsT: Nem.
R: Más: Blaskó azt mondja, nem biztos, hogy a Prolik című előadás ott lesz a POSZT-on, mert a színháznak olyan rossz az anyagi helyzete, hogy abból aggályos lenne a felújítópróbák illetve az új főszereplő finanszírozása. Mekkora költségről van szó a színház szempontjából?
 Szabó Emília, Bozó Andrea és Mészáros Sára a Prolikban. Fotó: Dömölky Dániel (Forrás: PORT.hu – Gárdonyi Géza Színház) |
CsT: Nulla forintról, egész pontosan, hiszen ezt a POSZT kifizeti utólag. Ez minden évben így volt. Itt most adott egy speciális helyzet: valakinek be kell állnia az egyik főszereplő, Mészáros Sára helyére, aki babát vár, de ez nem jelenti azt, hogy ez ne lenne éppúgy a fesztivál költsége, mint például a produkció utaztatása. Meg kell mondani, mennyibe kerül elvinni az előadást, és ha reális ez az összeg, azt a fesztivál majd kifizeti, ahogy eddig is tette más esetben. Nincs már hatásom a folyamatra, ez a rendező és az igazgató dolga, de én drukkolok neki, mert tudom, hogy a Prolik nagyon jó előadás, és nem véletlenül került be az idei legjobbak közé. Balázs kijelentése egyébként máris elindított egy gyűjtést a Facebookon. Ha akarják, ha nem, a Prolik ott lesz a POSZT-on.
R: Megköszönte Önnek a fenntartók részéről valaki ezt a tíz évet?
CsT: A városi önkormányzat részéről igen, sok köszönetet kaptam telefonon, előadások után is. A megyei önkormányzat részéről nem volt ilyen gesztus. De én nem is vártam köszönetet. Köszönöm, hogy csinálhattam.
R: Mennyit ront a kedvén az elmúlt pár hét?
CsT: Nem sokat. Ez a tíz év ott van, kitörölhetetlen a hibáival és sikereivel együtt is, bárki bármit mond róla. És az sem véletlen, hogy nem pályáztam. Eljutottunk egy olyan pontra, ahonnan nehezen lehetett volna továbblépni. Hogy egyet mondjak: számomra elviselhetetlen az a szisztéma, amikor gazdasági szempontok határozzák meg a művészi feladatokat és nem fordítva.
R: Mindig lehetne több pénzt adni.
CsT: Vagy kevesebbet. És van egy határ, amely már lehetetlenné teszi egy színház értelmes működését.
R: Mit érez, mikor lesz újra színháza?
CsT: Nem foglalkozom ezzel. Soha nem akartam pusztán színházigazgató lenni, függetlenül attól, hogy Egerbe annak idején pályáztam. Elsősorban rendező vagyok, és nem igazgató. Igaz, lehetnek olyan képességeim, amelyekkel egy társulatot össze tudok tartani. Ez nem akarat, hanem alkat kérdése. Például az emlegetett nyugodtság is. Mert egy társulat sokféle emberből áll. Szerethető, kevésbé szerethető, különböző indulatokkal, hisztériákkal megvert emberekből. Ezt együtt tartani, működtetni nehéz. Sokan beleugranak, de ezt az országban kevesen tudják valóban jól csinálni. A tíz év azt mutatja, mintha én értenék ehhez. Hogy mikor leszek vezető újra? Ez a lehetőségen múlik, de ilyen most nem nagyon látszik. Jelen pillanatban egyrészt örülök, hogy a feladataim némileg csökkennek, másrészt aggódom azokért az emberekért, akiket megszerettem Egerben. Azokért is, akik ott maradnak, és azokért is, akik eljönnek. Persze a figyelmem nem szűnik meg velük kapcsolatban. Ha olyan helyzetbe kerülök, próbálok majd lehetőséget biztosítani nekik. Ennyi.