Farkas Péter új regényének borítóján egyetlen betű szélességű sávban látjuk Őrült Johanna képét. A környező sötét pedáns és steril egyenessel szabja meg, mennyit láthatunk az arcból – előrevetítve test és hideg néma és halálig tartó drámáját. „Akár Johanna is lehetne” – lazítja fel fikció és történelem viszonyát az előszó. Ennek megfelelően a forrásmunkák, krónikák vonatkoztatási pontjai nem képzelet és tény határát jelzik, hanem a prózaibban és költőibben megformált részletek egymásba úsztatását. A laikus olvasónak a fikció történeti hűsége olyan, mint a játékvezető: annyira jó, amennyire észrevétlen. Kevés látványosságról számolhatunk be: a 29. oldalon említett „Cerdena szigete” magyarul hagyományosan Szardínia (ha már spanyolul, akkor Cerdeña); Szép Fülöp mint a Johannának kiszemelt férj még nem volt Kasztília királya, a trónra házassága révén került, így vőlegényi minőségében bemutatva talán korai ezt a címét említeni (30.o.).
Természetesen ennél fontosabb, merre mozdul el a jobbára trónon, büszkének, magabiztosnak látszó alakok ábrázolása. Farkas szövegében az uralkodók szerepekbe kényszerített, fojtogatóan üres életű emberek, annál kiemelkedőbbek, minél könyörtelenebbül szorítják bele magukat portréjuk két kiterjedésébe: „a hatalom megtartásával és kiterjesztésével voltak elfoglalva, az intrikák és kegyencek megfékezésével, az incesztusok kezelésével és a pillanatnyi érdekeik szerint szabályozott gyilkolás és rablás bonyolításával, miként általában a tehetséges uralkodók.” (47.o.) A narrátor méltányossága olyan hátteret sejtet, amely nem szereplőinél, hanem szerkezeténél fogva elviselhetetlen – innen, hogy Johanna nem a család koronás hivatalnokaihoz képest „őrült”: a neki szánt lét Prokrusztész-ágyára nem illik, vagyis élete és halála sem elsősorban történelmi, mint inkább egzisztenciális szempontból érdekes.
A regény lapjain nem a szerep felől látjuk az embert, hanem Johanna vágyaira, alkatára vetül mindaz, amit az uralkodás kínálhat egy néma, tétlen és eseménytelen szerep által kondicionált, szabadságvágyó, így logikusan a testiség felé szorított lénynek. Ebben a perspektívában rendeződik tapasztalattá az ivarérettség utáni első lecke: a kéjvágyó asszony megkínzása; a királynő státusával járó kívánatos férfitest (Szép Fülöpé), csakúgy, mint luxuspótlékai, a mór rabnők; a fiatal özvegy királyi kísérettel lefolytatott, bő kétéves bolyongása; végül a majd’ fél évszázados várfogság. Vagyis Johanna jelleménél és helyzeténél fogva is különbözik, nem a mértékké összefolyó többiek része, hanem az, amit mérnek, például az ősök arcképeivel borított teremben: „hosszabb-rövidebb időt töltöttek el egymástól meghatározott távolságra, különböző testtartásokban és helyzetekben, többnyire szótlanul. Hamarosan a térben tartózkodók alakja is beleolvadt a többi, néma árnyba, és pontosan ugyanazt a fullasztó illatot árasztották magukból, mint a képmások.” (19.o.)
A fenti idézetben a regény egy másik lényeg jegye is felbukkan: a némaság. Farkas szövegében minden szó a narrátoré, a szereplők ritka interakcióiról is ő tudósít röviden-tömören, éreztetve: nem ez a lényeg. És valóban nem ez, épp a már említett testi hangoltság miatt: a melegség, a kommunikáció, a szeretet valódi csatornája az érintés, ahogy arról a szöveg számos borzongatóan szép részlete tanúskodik, akár egy gyerekkori emlék leírását olvassuk: „Johanna ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megérintse az anyját, átkarolni azonban nem merte, ezért előretolta a nyelvét, és nyalni kezdte az émelyítően édeskés, ragacsos bőrt” (34.o.), akár a nászéjszaka záróakkordját: „Megfeszült vonásait lassan lesimította a távolodó kéj, lüktetése lecsillapodott, és ekkor a magasban égbe nyíló ablaknyíláson keresztül megpillantotta a fehér hold légnemű fátyollal lefüggönyözött korongját, amint lassan arrébb húzódik, fény és sugár nélkül, mint egy súlytalan, nyom nélküli kerék.” (45.o.)
Kis túlzással: voltaképp akárhonnan idézhetnék. Farkas Péter Johannája mondatonként olvasandó, ritka eleganciával megírt regény, ledöbbenésre éppúgy alkalmas, ahogy az igényes, nemes időtöltésre vágyó olvasó polcára is illik.