Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

VALAMI BŰZLIK PANNÓNIÁBAN

PanoDráma: Szóról szóra / Trafó
2011. márc. 16.
A PanoDráma produkció újabb bemutatót tartott a Trafóban. Dokumentarista színházuk a tavalyi Jelinek-maraton után ezúttal is rasszista gyilkosságokról szólt. Alapos munka, ám a gonosz szellem a palackban bezárva maradt. SISSO ÍRÁSA.

2008. augusztus 8-án Piricsén a falu szélén álló két házra dobtak Molotov-koktélt, majd lövöldözni kezdtek a bentiekre. Öt gyerek, anya, apa, a másik házban nagymama. A támadást mindeni szerencsésen túlélte.” Így kezdődött a romák elleni támadás sorozat három éve, és így kezdődik a PanoDráma Szóról szóra című dokumentumszínházi előadása. Minden úgy van a „verbatim módszerrel” készült előadásban, ahogy a hírekben hallottuk, ahogy az események tanúi elmondják. Néha beúszik egy kis atmoszféra zaj, lövések hangja, máskor kamerával ügyködnek a színészek, megkettőzve a színpadi valóságot, a képernyőn feliratok jelennek meg, száraz adatok: „1916 ’tétel’ bűnjelet foglaltak le, többek között egy egycsövű és két kétcsövű sörétes, valamint egy golyós puskát is…” „170 szakértőt, 85 speciálisan kiképzett rendőrt és 100 nyomozót vontak be…” Szándékoltan monoton és vontatott az előadás, idővel elnehezül, ahogy fárad a televízió nézője is a helyszíni közvetítésektől, amikor nincs kizökkentő fordulat, csak peregnek a képek, panaszkodnak az emberek. 
A színpadon elszórva ülnek a színészek: Bánki Gergely, Feuer Yvette, Hárs Anna, Orsós Róbert, Ördög Tamás, Schermann Márta, Szamosi Zsófia és Urbanovits Krisztina, mindannyian folyamatosan láthatók, nincs takarás. Felváltva beszélnek, néha egy-egy nyilatkozó családot alkotva, egymás szavába vágva, van, aki cigányt játszik, van, aki nem cigányt, sőt a feltételezett és már fogva tartott elkövetők közül az egyiknek a hozzátartozója is megszólal. Ketten kezelik oldalt a technikát és a történetbe kívülről is beleszólnak, hol ők, hol a dramaturg hangja felvételről, hogy elidegenítsen, meg hogy értesüljünk róla, hogyan készült a darab. 
Szamosi Zsófia
Szamosi Zsófia
A PanoDráma csapata az érintett falvakban interjúzott, s persze közölte az érintettekkel, hogy ebből színházi előadás lesz, azok meg hitetlenkedtek, hogy kíváncsi-e erre valaki. Ez utóbbi már humorforrás is, ahogy önhibáján kívül, ebben a kontextusban például kifejezetten szellemes a buta kriminológus nyilatkozata a romagyilkosok utáni nyomozás kapcsán: „Vannak a magyar rendőrségnek deficitjei. Nincs meg Kádár János koponyája. Nem tudjuk, ki lőtt rá a Teve utcai rendőrpalotára, ami elég felháborító bűncselekmény volt. De ha továbbmegyek: lassan negyven éve nincs meg a Hungária körúti kettős gyilkosság tettese, vagy máig nem tudjuk, ki volt Farkas Helga elrablója. Tudomásul kell venni, hogy az összes bűncselekményt nem lehet száz százalékosan felderíteni. Hasfelmetsző Jack sem lett meg. A túlnyomó többség azért meg szokott kerülni, így valószínűleg ennek a gyilkosságsorozatnak az elkövetői is bíróság elé állnak majd szerintem…”
Aztán így tovább, ismét a gyilkosságok és atrocitások tanúinak nyilatkozatai, majd Makovecz Imre hallucinációja arról, hogyan fog az árvizes cigányoknak Felsőzsolcán új és feltehetőleg organikus falut építeni. Képek a kivetítőn az árvízről, a szegénységről, ellennyilatkozatok, kvázi az utca elmarasztaló és szoftrasszista véleménye a cigányokról, majd egy szerelmes cigánylány egyre szorongatóbb merengései az elleplezett identitásáról náci fiúja kapcsán. Galgagyörk polgármesterének alteregója lenyilatkozza emlékezetes baromságait a színpadi kamerába, közben a gárda masírozásának hangjait hallhatjuk, lepereg egy tévériport élőben. Néha bejátszásra kerül Magyar Elemér, a „cigányok ügyvédje” egy-egy igen velős nyilatkozata, hogy el ne felejtsük, van azért képviselet. 
Bánki Gergely
Bánki Gergely
Az előadás két legjobb momentuma két, feltehetőleg gyerektörténethez fűződik. Az egyik a cigány szuperman meséje, amely végre elemeli a szörnyűségekre való gyermeki rácsodálkozás szintjére a történetet, s egyből átélhetőbbé válik minden. A vágyott, védelmező hős mítosza finoman rajzolódik ki, és annyira megejtő a bumfordi kis montázsokkal illusztrálva, hogy először szorul el a szívem. A másik az autós jelenet, amikor közelről kameráznak egy makett autót, amit a színésznő a Magyarország autóstérképével nyomott dzsekijén tologat, és közben elhangoznak a „nagy fekete autóhoz” fűződő asszociációk. Itt a félelem toposza születik meg végre, a fortélyos félelemé, amelyet a rasszista gyilkosságsorozat újra felidézett a kollektív tudatban.
Végül minden lecseng, vidám hatvanasok a WestEndben cigányoznak kicsit, megtudjuk, mi az a hazafiság, majd darab a darabban, szép pillanat, egy rasszista rigmusokat skandáló kórus alakul, a Tatárszentgyörgyön meggyilkolt Csorba Róbert édesapjának hangja hallható, majd egy felirat arról a nonszenszről értesít, hogy a sajóbábonyi romák rasszista módon megtámadták a toborzó gárdistákat. Hát, szebb jövőt mindenkinek.
Az előadás tere. Fotók: Puskel Zsolt (A képek forrása: PORT.hu)
Fotó: Puskel Zsolt – PORT.hu
Bár az előadásban minden benne van, aminek benne kell lennie, mégis azon gondolkodom napokkal később is, hogy a magyar-cigány háborúról értesítő színházi anzixból mi maradt érvényes bennem. Miért, hogy a Tollfosztás című, szintén dokumentumokon alapuló, amatőr színészekkel eljátszatott, de a gyilkosságokról és a szegénységről mégis fikciós módon szóló bandatörténet (kritikánkat l. itt – a szerk.), vagy a KoMa társulat ennél kevésbé alaposan összerakott szövegkönyvű Az utolsó roma – Egy utolsó cigány című hátborzongató utópiája (kritikánkat l. itt – a szerk.) sokkal jobban működik színházként?
Lengyel Anna, a projekt kitalálója, dramaturgja és részben létrehozója olyan színházat akar csapatával együtt, amely a legnyomasztóbb közéleti problémákkal foglalkozik, kibeszéli a társadalmi tragédiákat, nem akarja magukra hagyni az azokat átélő embereket. Nagyon fontos vállalkozás ez éppen most, amikor a magyar valóságot lassan hivatalosan sem lehet majd a színházban közvetíteni. És mi tagadás, kevesen vannak, akik bevállalják a nem szórakoztatást. A színház azonban nem színház a minimális fikció, az elemelés nélkül. A néző csak akkor tudja magában felerősíteni a történetet, akkor tud reagálni és feldolgozni, ha hozzáértő segítséget kap egy írótól. Más szavakkal: nem elég összeállítani, meg kell írni egy színházi darabot. Gyors reakcióidejű, kortárs írókból van tehát itt hiány.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek