Jódal Kálmán: Agressiva
2011.03.24.

Az Agressiva az agresszió formáit vonultatja fel, ám mindez csupán játék, melyben az emberiség által létrehozott kulturális anyag kerül felhasználásra. Ez emelődik be abba az apokaliptikus virtuális világba, mely újabb, szorongástól áthatott mitológiákat teremt. BENCSIK ORSOLYA ÍRÁSA.

Amikor azt mondom, hogy kivételes és fontos helyet foglal el a vajdasági magyar irodalomban Jódal Kálmán, azt is rögtön hozzá kell tennem, hogy szerencsés módon erre a tényre a kritikusok, irodalomtörténészek is felhívják a figyelmet, hiszen a szerzőt a Bakancs és fal című első kötete (Forum Könyvkiadó, Újvidék) után 1994-ben Sinkó Ervin-díjjal tüntették ki, majd 2010-ben az Agressiva című novelláskötetét Szirmai Károly-díjjal jutalmazták. Jódal pozícionálása, írói terének illetve saját művészi tereinek meghatározása azért olyan fontos, mert bátran állíthatjuk, sokszor kép- vagy filmszerű prózái, rövidhangjátékai és szövegperformanszai a vajdasági – de az egész kortárs – magyar irodalom olyan egyedülálló részét képezik, olyan speciális helyeit járják be és olyan sajátos hangon szólalnak meg, melyekkel ritkán találkozik az olvasó.

Szövegeinek mind formai, mind tartalmi megformáltságában sajátos dialektika fedezhető fel: Jódal a bezártság és a nyitottság, illetve a statikusság és a dinamikusság kategóriákat (szövegeinek strukturális elveként) felváltva alkalmazza. Az Agressiva bizonyos novellái a következetesen rövid, tiszta és egyértelmű mondataikkal, az erősen lezárt jeleneteikkel és tömör történeteikkel elválnak a sok jelzőből építkező mondatokat, gondolatfolyamokat, több irányba szétszálazható eseményszálakat működtető, erős asszociációt kiváltó prózáktól, de mindezzel együtt a kötet lapjain egy egységes szerzői világ és nyelv bontakozik ki.

Ebben a világban az egyéniségek nevük és a pontosan meghatározott sajátosságaik ellenére sem azok, csupán átmeneti alakmások, hasonmások, egy játék erejéig működtetett identifikáció eredményei: nemtelen vagy kétnemű androidok, humanoidok és űrlények. A szárnyas, angyalszerű lények, vámpírok, zombik, űrgammák vagy doppelgängerek, katonák, robotgésák és egyéb, szadista vagy mazochista újvidéki átlag-polgárok (ez utóbbit Jódal szereplői esetében nem lehet irónia nélkül leírni) sok esetben a mitológia, a politikum világának vagy a pop-, underground- és magaskultúra ikonjainak a nevét viselik. Hellboy és Godzilla, a kis, kerekszarvú, röfögő Hilda, Ervin-242 és társaik az én-elbeszélő hangján elmesélt történetekben is helyet kapnak, ahol maga a narrátor Minotaurusz, James Bond, Joseph K. és mások alakjával azonosul. Már a szövegcímek (pl. A.n.g.s.t. – D.i.s.c.o., A szfinx pupillája – Was ist Kunst, Lilly Marlen?, Retro-partisanisches Neusatz-märchen, Softcore)  is sokat elárulnak a hol kevésbe zárt, hol kevésbé nyitott (textuális és interpretációs) terekről és az azokhoz fűződő létélményekről.

A nyitottsággal és zártsággal szemben, melyek az Agressiva térstruktúráját működtetik, a statikusság és a dinamikusság ellentétpárok az idővel függnek össze. Mindez a filmszerű novellaépítkezésben, a montázstechnikában és a kimerevített képekben mutatkozik meg, amikor a szöveg-filmek folyamatos íródásukban illetve készen-létükben, azaz levetítettségükben szimultán jelenítődnek meg. Az elképzelt, kattogó vetítőgép elavultságának, hibás működésének köszönhetően leáll néha, ekkor merevednek ki a képek, és mutatják meg azt, hogy minden mozgás, cselekedet és tett ellenére valójában semmi nem változik, nem halad sehova, mert az idő tulajdonképpen megállt. Az ebben az örökkévalóságban halhatatlanná vált szereplők minden cselekedete hiábavaló, hiszen soha nem tudnak kiszabadulni innen, mint ahogyan a némafilmek színészeinek erőteljes gesztusai, arcjátékai sem kapnak soha hangot. A szövegperformanszok mint a filmegész itt és most játszódó rövid jelenetei az örökkévalóság és ehhez kapcsolódóan a jódali szövegvilág soha meg nem szüntethető létérzései (a félelem és a szorongás) ellen való küzdelmet ragadják meg.

A rövidprózák, novellák alapanyagának terjedelmes részét, erős vonatkozásokkal terhelt, artisztikus rétegét képezik a szellemi kultúra termékei (a könyvek mellett a társművészetek közül főleg a zene, a film- és a képzőművészet), valamint a fogyasztói társadalom árucikkei, a drága márkanevek is - egyfajta  minőséget, értéket képezve meg a rideg terekben, Újvidék (Neusatz) nekrovilágában, mely lakóival, történéseivel az olyan számítógépes játékok világát mutatja, ahol az apokaliptikus, hipermodern, de a távolivá vált, ősrégi kultúrák nyomait magán hordozó terekben vagy az indusztriális társadalom helyszínein (lakónegyedek, betondzsungelek, bányák, ipari negyedek) a játékos gépfegyverrel lövi a környezetét. (A márkanevek funkciója, társadalmi pozíció- és identitás-meghatározó szerepe kapcsán – illetve a brutalitás miatt – talán érdemes megjegyezni Bret Easton Ellis nevét, aki viszont nem szerepel a szerző irodalmi utalásai között. Jódal számára sokkal inkább Kierkegaard, Heidegger, Kafka vagy éppen Csáth tűnik referenciapontnak, akik valamilyen módon mind az Agressiva fundamentálisnak számító fogalmairól és megállapításairól értekeztek: a szorongásról, a világbavetettségről, a kiszolgáltatottságról, az abszurditásról és az őrületről.) A gyilkolás vagy a másik megkínzása, korbácsolása, fojtogatása, a vérszívás illetve a szereplők összes cselekedete a (számítógépes- és/vagy szado-mazo-) játék aktusát követik, így azon túl, hogy szórakozást jelentenek, elviszik a virtualitás és fikció irányába a történéseket. „Mivel lakodalom van a szomszédban, valaki belő az ablakon, majd behajít néhány mamutpetárdát, bumm, és arra eszmélek, hogy a csőtáncossal együtt cafatokban szerepelek valami hülye performance-ban, mely attól szép, hogy undorító, mint valamelyik helyi traccslap nagybetűs cím alatti fotója, valahol a tizenötödik oldal környékén, hisz vicc, tréfa, szerepjáték az egész” – olvashatjuk a Gyűlölet című short cut-ban. (92.o.) A történések, a szereplők tettei mindezzel együtt művészi játékká, Nitsch művészetéhez hasonlatos cselekedetekké válnak, ahol maga a szöveg mint műalkotás is hic et nunc akcióvá, performansszá alakul.

A novellák között helyet kapó Csernik Előd-fényképek elidegenítő, embertelen, rideg tereket ábrázolnak, ahol - akárcsak Jódal tájleírásaiban - a beton és a vas az úr. A prózák szereplőinek, elbeszélőinek valódi létélményét azonban egyedül csak a kötet címlapján szereplő Csernik Attila-grafika képes elementáris erővel közvetíteni. Az Agressiva az agresszió különböző formáit vonultatja fel, mégis sokkal többet mesél a szenvedésről, a félelemről vagy a soha szűnni nem akaró szorongásról. Mindezt egy olyan világban, amely a rég letűnt polgári világ reliktumait is megjeleníti. A „déd- és ükszülők berendezte enteriőrök” (131.o.), a barokkos terek mellett a különböző épületrészek (a kőlépcsők és „lepusztult bejáratok” – uo.) segítségével, valamint a szereplők gyerekkorának, múltjának és családjának a megidézésével bontakozik ki a devalválódott múlt. (Mindezt egy erős, németes műveltségből és nyelviségből táplálkozó történetszál szövi át.) Az a miliő, mely egyfajta devianciát és prüdériát is magában hordoz, vaskalapos, szigorú nevelésének köszönhetően pedig a folyamatos identifikációs kényszerben szenvedő szereplők szorongását okozza.

Jódal Kálmán Agressivájának terei olyan hatalmas, nyílt terek, melyek rátelepednek az identitásukkal és létélményeikkel fogalkozó szereplőkre. Ahogyan a My private Idaho no 2. című novella elbeszélőjének kedvenc képzőművésze, Fehér László festményein „visszatérő motívumként a rövidnadrágos, térdharisnyás vagy matrózruhás kisfiúk” (131.o.), úgy Evin-242 és társai is teljesen eltűnnek a betonrengetegekben, cementlabirintusokban, diszkókban, katonai- és űrbázisokon, bevásárlóközpontokban és az utcák neonfényeiben. Alig látható körvonalaik ellenére azonban jelenlétük megkérdőjelezhetetlen, akárcsak szenvedéseik valóságossága.


Vö. Virág Zoltán: Via agressiva. Jódal Kálmán prózájáról 

Cím:  Agressiva,  Szerző:  Jódal Kálmán,  Kiadó:  Forum,  Kiadás éve:  2010,  Terjedelem:  246 oldal,  Ár:  450 Din / 2000 Ft,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott