Ménes Attila: Hidegdauer
2011.02.23.

A Hidegdauer képei olyan szürkék, akár egy halott arca. A múltat sem végképp eltörölni, sem megbocsátani nem lehet. A halottak helyett az élők nem bocsáthatnak meg, mondja Heller Ágnes egy beszélgetésben. BÁRDOS DEÁK ÁGI ÍRÁSA.

Ménes Attila könyve felhorzsolja az emlékezetet, nem hagyja behegedni lassan gyógyuló sebünket. Miként annak idején mi magunk, a könyvbeli szereplők is kilátástalan köröket futnak a hetvenes évek dögunalom hétköznapjaiban.

A kiskamasz Juli és az anyja, Magdus, a maguk számára is szégyenletes, ám a szocializmusban mindennapos szűkösségben élnek, ünnepnapokon a népi demokrácia kirakatfényei után vágyakozva. Ők azok, akiknek csak a nagy semmi jut, jó esetben huszonöt négyzetméternyi garzon, rosszabb esetben egy szoba-konyha a kinti közös vécével és udvari csappal, és még ezért a semmiért is az elvtársaknak gazsulálva kell viselniük megalázó anyagi és lelki válságaikat. Kinn tombol a hidegháború, nevetséges színjátékot folytat a hatalom: az „alattvalóknak” fogalmuk sincs, hogy mi történik, és miért történik velük mindaz, ami történik. Benn, a négy fal közt is idegölő jelenetek zajlanak, a Tarr Béla rendezte Családi tűzfészekből ismerősek. A Hidegdauer olyan részletekkel is szolgál, amelyekről a történelemkönyvek nem írnak. Égnek áll a haja az olvasónak, miközben kínjában röhög, például a készenléti riadón, amely egyféle civil hadgyakorlat: mozgósítás kora reggel, a munkába sietőkre kényszerített gázmaszkkal - amit ugyanúgy (el)visel a dolgozó nép, mint a május elsejei felhajtásokon rá osztott szerepet.

Ha eddig azt hittük volna, hogy a hatalmi perverzió csúcsra járatása csupán Tímár Péter Egészséges erotikájának vívmánya, Ménes Attilától megtudhatjuk, hogy á, dehogy! Szégyen és düh önti el az olvasót, főleg azt, aki akkor kamasz fejjel észre sem vette, hogy valakik játszadoznak az életével. Míg Juli és a többi tizenéves egy napon át öltögetett, hogy csövesre szűkítse a konfekció nacit, az Ifi parkban jóravaló rendőrök verték az ártalmatlan gyerekeket. Emlékszem, hetedikben a Beatles zenéjére táncoltunk mi is az iskolai ebédlőben – egy osztálytársunk üzletkötő apukája hozta az Obladi, Obladát –, később, nyolcadikban három fiú köpőcsővel a Marx-Engels-Lenin oltárképre lődözött, úgyhogy kirúgták őket, s a XI. kerület összes iskolájából kitiltották mindhármukat. Milyen távolinak tűnnek a frusztráló hetvenes évek felől nézve a forrongó nyolcvanas évek! Szinte beleőszültünk, mire áttörtek az afféle hangok, mint az Európa Kiadóé, életre pofozva a zugivásba menekülő Magdusokat és a lehetőségektől alanyi jogon megfosztott Julikat. Minket. „Nem hagyom, hogy eljátssz az életemmel, nem hagyom, mert leélni énnekem kell!” Vajon hogy bírták ki a szüleink a megaláztatások sorát, amit el kellett viselniük felnőtt fejjel a mitugrász, hatalmaskodó kis senkiktől, Juli szavaival élve: a nagy nulláktól?!

Juli bérszámfejtőként dolgozó anyja, Magdus, válásokból és menetrendszerű öngyilkosságokból ocsúdva pánikszerűen száguld keresztül a mindennapokon. Váratlan szerelmektől felajzva vagy szerelmi csalódásoktól álmatlanul, olykor gyógyszeres kábulatban zuhan esténként az ágyba, hogy másnap folytassa az ámokfutást a kölcsönökért, a részletre vásárolt új bútorért, a konfekciókabátért vagy Julinak egy nyaralásért. Ha nem tudnánk, hogy egyszer a Magdusokra mért diktatúra véget ér, magunk is elgondolkodnánk a helyében, hogy érdemes-e folytatni ezt a semmi életet ebben a dögunalomban - ahogy Juli mondja.

Ez az a korszak, amikor Magyarország nem csak a sportban, de az öngyilkosságokban is élen járt. Ha erről megfeledkeztünk volna, dacára az elmúlt években látott, a Stasi-ról szóló Mások élete című filmnek, hát Ménes Attila felfrissíti az emlékezetünket. Igaz, erről az „teljesítményről” nem esik szó Juliék történetében, ám annak, aki nem dőlt be a legvidámabb barakk meséjének, a hetvenes évek „ma sem történt semmi” korszakáról ez is eszébe jut a könyv végére érve.

A Hidegdauerben a jellemek is egy kaptafára romlanak, sőt mintha eleve mindenki romlott lenne – végül is ez volt a hatalom fegyverténye: a Nagy Népi Demokratikus Svindli! Felnőtt és gyerek hazugnak, ostobának és kiszolgáltatottnak érezte magát, lelkünk mélyén az azonosíthatatlan eredetű bűntudattal: vétkesek közt cinkos volt nagyjából mindenki – mert néma! Mindenki kussolt, mindenki szerepet játszott, mindenki megkötötte a kis alkuit. Még fényévekre volt a „mindenki megdöglik vagy lelép” korszaka, az URH zenekar lázadó zenéje. A hetvenes években még látszólag jól elvoltunk a balatoni nyaralásokkal, lángosokkal és csavart fagyikkal. Mindenkinek csurrant-cseppent valami: OTP-részletből kinek a Velorex, kinek a Trabant, kinek a Volga – bár Juliéknak még egy bicajra sem futotta.

Ha elképzelem a regény folytatását, akkor sem lesz jobb kedvem: „Juli végül megkapja a bicajt, elvégzi az általánost, tagja lesz a vertikális KISZ alapszervezetnek, felveszik a tanítóképzőbe, de félév múlva otthagyja az iskolát. S bár Magdus a sokadik öngyilkosságába belehal, Juli megéli 1989-et. Hallelúja!”

Juli köztünk él. Sőt: „Juli én vagyok” – mondja Zola után szabadon Ménes Attila, utalva arra, hogy ő is bedolgozta saját kamaszkori élményeit hősének történetébe. Ez a mai Juli jócskán elcsodálkozhat azon, hogy a történelem megismételni készül önmagát. Miért hagytuk, hogy így legyen? Tán' mert az elmúlt 20 évben mindenki újra megkötötte a maga kisebb-nagyobb alkuját?

De ez már tényleg egy másik regény – valaki biztos írja is.

Jaj de jó hogy véget ért a szocializmus! – énekelte 2006-ban Pajor Tamás az Önök kérték című lemezén kajánul, a véget érés tényét mintegy kétségbe vonva. Szerencsére, a hetvenes években ezt a folytatást a kiskamasz Juli még álmodni sem tudta. Mi sem gondoltuk volna…

Vö. Benedek Szabolcs: Tartós hullám 
Nagy Boglárka: Gyári utcai rémtörténet 
k. kabai lóránt: Hiányzó szereplők elmosódó arcképei 

Cím:  Hidegdauer,  Szerző:  Ménes Attila,  Kiadó:  Jelenkor Kiadó,  Kiadás éve:  2010,  Terjedelem:  344 oldal,  Ár:  2500 Ft
Megítélt támogatás: 300 000 Ft
Támogató: Szépirodalmi Kollégium
A kötet megjelentetésére (2010)
Címkék: Jelenkor, Ménes Attila