Mi tagadás, a Schneider famíliát testületileg az uralma alá hajtó úri szolga, a „rózsadombi Napóleon” kelenföldi hadjárata nem ígérkezett hiba nélkül való expedíciónak. Mert hát jó előjelnek aligha volt tekinthető ama tény, hogy az alkotóknak nem sikerült egyezményes megállapodásra jutniuk egymással abban a korántsem perdöntő, de azért lényegi kérdésben, hogy vajon miként is fogják leírni a zenés vígjáték címét és egyszersmind kibetűzni a címszereplő nevét: Hippolytnak avagy Hyppolitnak. Az ilyesmi persze rögvest kiválthatja a hivatásos és csupáncsak elvétve galambepéjű premierlátogató neheztelését („a kritikus könyörtelenül lecsap a legapróbb ténybeli hibára, mint szirti sas a verébre – valamely lexikon öt-hat órai árgus tanulmányozása után” – állította a színház világát oly jól ismerő Kishont Ferenc), s bizony előzetesen a jelen sorok írója is neheztelve merengett e makacs, a sajtó- és reklámanyagokat csúfító eldöntetlenség fölött.

Koltai Róbert

Ám a bemutató előadás azután egyhamar elterelte a figyelmet a többszörös tollhibáról – erényeivel és fogyatékosságaival egyaránt. Elvégre is: ki bakafántoskodna többé a szótárral, ha a színpadon Koltai Róbert éppen rátalál Schneider Mátyás fölöttébb neki való szerepére? Merthogy Koltainak jól áll a hol riadt, hol meg hepciáskodó kispolgár bohózati humora, az egyszerre volt borítékolható és örvendetes tény. Koltai színészi eszköztárának nyilvánvaló kopása-szűkülése ugyanis azonmód mellékessé válik, amint túláradó clown-humora meg srég grimaszokban oly erős mimikája elszabadulhat a csekély méretű játéktéren. Igen bölcsen nem Kabos Gyula kópiáját játssza, hanem saját, elkönnyülten groteszk színészalkatához igazítja a trümójára és családi szemétszállítmányozó cégére egyként büszke Schneider úr figuráját. Hogy ezek után mégsem Koltaié a legnagyobb színészi diadal Szőke István mértéktartó, a színházi szegénységet leginkább jó szándékkal elfedő rendezésében, azt a harmadik felvonásban színre lépő Makáts főtanácsos, vagyis Spindler Béla mesterien túlhabzó játéka magyarázza. Spindler derűsen pökhendi, szklerotikusan dülledő, s mindehhez még ráadásul virgonc férfiasságú főtanácsosa jeleneteiben gyakorlatilag mindenkit lejátszik maga mellől, s ezt a ritka fejleményt mintha színpadi kollégái is kedvvel szemlélnék. Kabinetalakítás a Spindleré, s ezt még akkor is (sőt: akkor különösképpen) nyomatékosítanunk kell, ha ilyesmiről nemigen szokás beszámolni az egykorvolt Haladás mozi tájékáról.

Marjai Virág és Galla Miklós

Tudjuk, Hyppolit csupán cím- és nem főszereplője a Zágon Istvánt, Nóti Károlyt és a Vajda nővéreket szerzőként felvonultató történetnek, s az úri lakáj aktuális megformálójától elsősorban az imponáló, sőt megfélemlítő föllépést szokás megkövetelni. Nos, Galla Miklóstól ilyesmit aligha várhatott bárki, s így a figura elbizonytalanodott körvonalai sem jelenthettek különösebb meglepetést a premierközönség számára. Ámde a veszteséglista tételeit, úgymint a parancsoló megjelenés hiányát, a cselekménytől független, váltig egyféle hanghordozást és fapofát, s általánosságban a „nem színészi” jelenlét zavaró mozzanatait, tagadhatatlanul ellensúlyozta valamelyest Galla nyilvánvaló igyekezete és alázata, humorának általános elfogadottsága. Mi több, éppenséggel Galla színpadi diszfunkciója is a vígjátéki hatáskeltés eszközévé vált, s ez olykor érdekesen átszínezte a filmtörténeti legendától elvonatkoztatva amúgy meglehetősen szimpla színművet.

Szirtes Balázs, Voith Ági és Koltai Róbert. Fotó: Puskel Zsolt – PORT.hu

Míg Galla jószerint műkedvelőként aratott tetszést, addig az úrhatnám és egyhamar diétára fogott Schneiderné szerepében fölöttébb sajnálatos módon egy profi színész, a bővérű komika, Voith Ági okozott csalódást. Kiüresedett és a rutinszerű harsányságra korlátozódó játéka (melyet Fekete Mária egyszerre előnytelen és túlkarikírozó jelmeze csak még inkább félresodort) csupán az énekszámokban idézte föl a félmúlt zenés vígjátékainak kicsattanó kedélyű hősnőjét. Voith Ágival ellentétben az öntudatos házikisasszonyt adó Marjai Virág éppenséggel prózában virult, míg énekszámaiban fájdalmasan rácáfolt Makáts főtanácsos bókjára, amely Terka „megnyugtató orgánumát” méltatta. Terka párját, a Schneider családhoz látszatra lentről, ám valójában fentről közelítő Nagy Andrást a snájdig Sarádi Zsolt játszotta: a darab tán leghálátlanabb szerepét mindvégig rokonszenvesen kitöltve, s hozzá prózában és énekszóban egyaránt kellemes orgánummal gazdálkodva. Az ifjú Makáts legfőbb attribútumává a színpadi változatban a felsőtestére kiosztott táncversenyi különdíj (Közép-Európa legszebb férfi felsőteste) vált, s akárcsak egykor Bajor Imre, úgy most a higanymozgással kakaskodó Szirtes Balázs is erre a mozzanatra alapította szerepformálását.

Mimi, a dévaj lokáltáncosnő szerepében Kapócs Zsókát láthattuk. 

Vö. Hompola Krisztina: Hyppolit a Galla 
Zsedényi Balázs: Ígéret, bizonyíték nélkül