Mind az együttes vezetője, Rácz Zoltán, mind az orgonista, Fassang László, az elhangzó művek előtt expozékkal lepte meg a közönséget. A próbák során a program sokat alakult – Paul Creston műve lemorzsolódott –, de előadóink a bevezetők bevésésével adósok maradtak, így azok felettébb spontánra sikeredtek. Fassang László a második rész elején fejtette ki: a programot úgy építették fel, hogy előre kerüljenek a nehezebb művek, a végére a könnyebben emészthető darabok. Ennek ellentmondva a legnehezebb mű mégis a szünet előtt szólalt meg.
 Amadinda |
Az első számmal nem csak a progresszív rock kedvelőit nyerhették meg a fellépők, de még a Super Bowl közönségét is. Copland Fanfare for the common man című népszerű számát feldolgozta az Emerson Lake and Palmer, s ez a mű vezeti be az USA-ban az amerikai futball döntőjét. Copland sem kevés iróniával nyilatkozott e művéről: eredeti címzettjei a második világháború harcosai voltak, de a későbbi átiratok már az adóbevallását körmölő kisembert célozták meg. A bevallásokkal folytatott heroikus küzdelem zenei megfogalmazását kellő időben vezették fel az első alkalommal kooperáló, nagyszerű művészek. Kár, hogy a három hatalmas ütőhangszeren és orgonán megszólaló átirat éppen az iróniával maradt adósunk.
A következő percekben az Amadinda házi szerzőjének számító Steve Reich Mallet Quartetjéről nem tudta bebizonyítani az együttes, hogy azt van értelme a születésnapi koncertek lecsengése után is műsoron tartani. (E művét Reich az együttes megalakulásának huszonötödik évfordulójára írta: tavaly több koncerten is hallható volt.) Bizonyos zenei irányzatok – mint az experimentális zene, minimalizmus – éppen az alapkoncepcióból fakadóan igen hamar kimerültek. Az e stílusokban alkotók amilyen eredetinek tetszettek egykor, ma olyan fáradtnak tűnnek. Reich e művében a lassú ritmikai és modulációs elmozdulások üres manírok maradtak. Nem úgy, mint az első részt záró Music for Mallet Instruments, Voices and Organ című összetett és rafinált kompozícióban.
Ezt még megelőzte Fassang László előadásában Johann Sebastian Bach csak manuálokra írt BWV 721-es korálja, mely nem tartozik a szerző legkifinomultabb művei közé: fogalmazhatunk úgy is, hogy roppant egyszerű. Bach nagy valószínűséggel weimari évei elején követte el.
Az orgona az európai liturgiák hangszere. Az ütős hangszerek Afrikában és Kelet-Ázsiában a szertartások hangszerei. Vagyis a látszólag össze nem illő hangszereket – mint arról Veress Bálint is megemlékezik a koncert némi tanácstalanságról tanúskodó (még nem volt komplett a program) ismertetőfüzetében – az kapcsolja össze, hogy a hívek elmélyedését szolgálják. A Bach-kompozícióval Fassang igazolni kívánta, hogy már e jelentős európainál is megjelenik a meditációt elősegítendő monotónia: a basszus-menet, tolmácsolása (és szóbeli bevezetője) szerint, egyfajta repetitív kísérlet arra, hogy a hallgatókat makacs kutyaként visszajáró rossz gondolataiktól megszabadítsa.
 Fassang László |
Reichre kétségtelenül hatott a keleti zene. A hippi mozgalommal Amerikába tóduló guruknak és a velük egyre több hívet szerző keleti zenének sokat köszönhet a minimalizmus. Rácz Zoltán kifejtette, hogy neki Reich Music for Mallet-ja olyan, mint a csillagos égbolt. A csillagok fénye változik, egyik kialszik, másik kivilágosodik, de az égbolt lenyűgöző nyugalma változatlan. Az 1973 májusában elkészült műben két egyidejű, összefüggő ritmikai folyamat megy végbe. Az egyik folyamat kis csúszással követi a másikat. A zene érdekessége az augmentáció. Reich a rövidebb ritmusértékekkel játszott hangok időtartamának megnyújtásával éri el a hatást: úgy érezzük, a zene lelassul. A nagyszerűen szerkesztett műben a belépéssekkel éri el Reich, hogy a zene hullámzik, lüktet, pulzál, mint egy – maradva az égnél – vörös óriás. A pontos belépéseket megkövetelő alkotást mind a marimbások, mind a harangjátékot megszólaltatók tökéletesen összpontosítva, az Amadindától megszokott magas színvonalon adták elő.
A Dettót, Sofia Gubaidulina szintúgy a hetvenes években – de egészen más stílben – íródott művét Rácz Zoltán és Fassang László adta elő. A legkülönfélébb – és különlegesen hangolt – ütőhangszereket kellett Rácznak igen pontosan megszólaltatnia: tevékenysége néha kilátástalan rohangálásnak is hathatott. Az igen bonyolult szerkezetű mű, amelyben a két hangszeresnek szinte egymástól teljesen elkülönülten kell játszania, annak igazolása, hogy a tatár művésznőt legfőképpen „a hangzás, s annak végtelen sok tulajdonsága bűvöli el”. A mintegy negyedórás darab szerzője, mint egy kísértéstől, úgy óvakodott a harmonikus dallamvonalaktól. Csupa lüktető energia ez a fókusz nélküli, nagyon nehéz darab.
A következő negyedórában Fassang László a francia komponista, Jehan Alain műveiből adott elő néhányat. Alain szüleinél a konyhaasztal végében orgona állt. E fiatalon írt művekben nem csak Widor, de szinte minden jelentős francia és német, orgonára is író komponista hatását ki lehetne mutatni. Éppen ez is lehet a kifogás Alain darabjaival szemben: ötletesek, de mintha a szerző még azelőtt lelte volna hősi halálát a második világháború harcmezején, hogy stílusa kiforrott volna, megtalálta volna a csak rá jellemző hangot. A legmélyebbnek ezen az estén Litániák című darabja tetszett.
Debussy La cathédrale engloutie című prelűdjét az Ys szigetén elsüllyedt katedrális legendája ihlette. A műben megjelenik a tó vízében felcsillanó templom tornya, szinte hallani az abban megkonduló harangokat, látni a fények játékát a tó felszínén. Igazi impresszionista zene. Debussy az 1889-es világkiállításon ismerkedett meg a jávai gamelán zenével. Zenéjét az indonéz népzenében is használt hangszerekre áttenni – nem indokolatlan. Mégis: Holló Aurél átirata kevesebb az eredeti műnél. A csak sejthető harangok valóban megkondulnak, a víz felszíne – az ütősök erőteljes játéka miatt – szinte morajlik. Monet képeihez hasonlóvá a derűs mozdulatlanság teszi e művet. A prelűd orgonás zúgásában Liszt hatását lehet felfedezni. De ez az orgonás zúgás orgonán kissé faramuci. Mintha egy műnek, amelyben csak megidéződik a sírás, az átiratában valaki élesen felzokogna.
A koncerten az utolsó angol katolikus szerző, Byrd már-már szemtelenül egyszerű darabja szólalt meg utoljára. Byrd a templom terét kihasználva keltette a harangzúgás illúzióját. Az orgona akkordjait visszaverték a falak, így az egyes akkordoknak a korábban megszólaltatott akkordok visszahangzásai adták a kíséretet. Holló Aurélék a visszhangokat most ütőhangszerekkel keltették életre. E zenei tréfa kevésbé volt kidolgozott, mint a Debussy opusának átirata. De ékes bizonyítéka annak, hogyan is lehetne növelni az orgonára és ütőkre írt művek – jelenleg csekélyke – számát.