Nem volt bőbeszédű az első kötet előszava sem a főszerkesztő tollából. B. Lőrinczy Éva (1926–2002) elévülhetetlen érdemeket szerzett a lexikon megvalósulásában. A debreceni születésű, lélekben mindig a cívisvároshoz kötődő, „dóczysta” iskolázottságú magyar–latin szakos tanár az 1950-es évek elején követte a fővárosba nyelvész mesterét, Bárczi Gézát, aki még Debrecenben kezdeményezte és szervezte a Magyar Tudós Társaság által megjelentetett Magyar Tájszótár (1838) és a Szinnyei József-féle Magyar Tájszótár (1893–1901) örökébe lépő mű anyaggyűjtésének megkezdését. A különféle természetű nekilendülések és elakadások közepette B. Lőrinczy Éva volt az, aki a folytonosságot képviselte fáradhatatlan ügyszeretetével, markáns szakértelmével. Az ötödik kötet már csupán emlékének áldozhat. (A sorozat szerkesztője kezdettől Hosszú Ferenc.)
Az eredetileg négykötetesre tervezett Új Magyar Tájszótár „az 1890 és 1960 közé eső időszak nyomtatott és kéziratos, nyelvjárási és néprajzi természetű forrásaiban szétszórtan heverő, s így a tudomány számára szinte hozzáférhetetlen tájszóanyagot adja közre”. A feldolgozás szempontjait, a szavak bekerülésének vagy be nem kerülésének kritériumait a főszerkesztő és gárdája már a hetvenes évtized küszöbén is óvatosan vitatta, de addigra a XX. század közepén kialakított (szakmailag tágítható-korszerűsíthető, de nem kárhoztatandó) alapkoncepció nehézkedési ereje győzött. A munka irányítója, minthogy „az összegyűjtött anyag értékeiről meggyőződött, feladatának nem az alapkoncepció és a kezdetben kidolgozott elvek bírálatát, hanem az adott anyagnak a modern lexikográfia eszközeivel való szótárrá szerkesztését tartotta”. Ezt a szakterület hagyományaiból kiinduló módon, tisztán áttekinthető rendben következetesen meg is valósította az Akadémia Kiadó műhelyének munkatársaival karöltve. Az ÚMT mintáját más vállalkozások is szem előtt tartották. Például Tóth Imre Palóc tájszótára (2007).
Az alaki, a jelentésbeli és a tulajdonképpeni tájszók szerepeltetésének ismérveiről ugyancsak az első kötet igazított el. Ott található meg az adatok forrásának 2393 tételes jegyzéke, a szótárban előforduló földrajzi nevek jegyzéke, a térképmellékletek szelvényei és a rövidítések feloldása. Az ötödik kötet néhány lap terjedelmű kiegészítést csatol az 1–4. kötet szóállományához.
A tájszótár elsősorban praktikus gyűjtemény, munkaeszköz – történész, néprajzos, nyelvész, helytörténész, író számára –, de ugyanakkor (főleg a lexikonolvasók kasztja körében) gyönyörködtető és elgondolkodtató, múltidéző és hangulatteremtő olvasmány is. Napestig szemelgethetnénk a befejező Sz–Zs tartomány saját (nyelvi, irodalmi, társadalmi) történetüket sokszor elbeszélő, érdekes vagy szépséges szavai közül. A szívmátracsepp (azaz szumátracsöpp, Spiritus aromaticus) népi orvosságnév, fájdalmak elleni bedörzsölésre használatos szesz. A taligavezér az eketaliga rúdja; aki telhány, az trehány; a tyiujál – Küküllőpócsfalván – egy madár rikoltozásának hangutánzására szolgáló kifejezés; a vakáta görhes (azaz sovány) malac. A vándorláp lebegő tőzegképződmény; a vánkosról (vámkas, vánkus) a városi ember is tudja: párnát jelent, ám továbbá – többek között, és bizonyos helyeken – csecsemőpólyát, boglyát szállító vontatókocsi első tengelyére erősített fagerendát, a hegedű nyakán levő kis keresztlécet (hegedűnyerget) is. A vastagétel sűrű főzelék; a vikota-szokota töprengés, tépelődés; a zsuzsókaláris színes gyöngysor.
Hatalmas a (táj)nyelvi készlet. A szókincs olyan elemeivel is találkozhatunk, amelyekre nem épp ilyen jellegű szótárban számítunk, de valamely kritérium mégis ide sorolta őket (mint példának okáért a taxiautó szót. Tóth Imre a palóc tájszavak sorába a taxit vette fel). Bizonyos rétegek viszont kevéssé képviseltetik magukat. Indulat- és szitokszavakat nem hiába keresünk, viszont a tájnyelvi argó, a népi káromkodáskultúra – talán az alapkoncepció, az 1950-es évekre jellemző nyelv- és stílusszemlélet folytán – nincs megfelelőképp reprezentálva.
Az Új Magyar Tájszótár kivételes értékű, speciális nyelvi anyag foglalata. Egyes hivatások, érdeklődési körök esetében a házi könyvtárból sem hiányozhat, a közkönyvtár szabadpolcáról pedig legalább az alaposabb betekintés kedvéért mindenkinek érdemes leemelnie.