A Hammondarium koncertje / Budapest Jazz Club
2011.01.26.

A koncerthelyszín felé igyekezve azon morfondíroztam, mily furcsa, hogy Kaltenecker Zsoltra sokan a mai napig ifjú tehetségként gondolnak, miközben már közel másfél évtizede karakteres szereplője a hazai jazz szcénának. ASZÓDI MÁRK KRITIKÁJA.

No, nem mintha a maga negyven évével idősnek számítana, és pláne nem vitatható el tőle tehetsége, de ettől még tény: Ivory Tower című debütáló albuma bizony 1997-es. (Mármint Kaltenecker Zsoltként, de ez most mellékszál.) Emlékezetes, átütő belépő volt ez a javából - számomra például egészen biztosan. A zongorista eredetisége, letisztult stílusérzéke, makulátlan technikája, kivételes dalszerzői erényei rögtön megmutatkoztak. Ahogy teltek az évek és múltak a lemezek, a muzsikus kipróbált sok mindent, míg végül a hagyományosabb jazztől eljutott a rockosabb fusion világába, az akusztikus zongorától pedig az elektronikus billentyűs hangszerekig. Nem vitás: hősünk nem fél kísérletezni, folyamatosan változni.

Kaltenecker Zsolt
Kaltenecker Zsolt

Kaltenecker ezen a január 19-i esős szerda estén épp kombó orgonáját nyűtte Martonosi György dobossal és Gyémánt Bálint gitárossal trióvá egészülve, a beszédes nevű Hammondariumban (a formáció elnevezése a hammond orgonára utal). Martonosi előadói kvalitásai mellett oktatói és kultúraszervező tevékenységéről is jól ismert szakmai berkekben, Gyémánt pedig egy még csupán huszonhét éves, de máris sokat foglalkoztatott ifjú. Régi hagyomány szerint a basszus szerepét is az orgona töltötte be.

Nem tudni, hogy a ramaty idő vagy a marketing hiánya tette-e, de közel sem gyűlt össze annyi érdeklődő, mint amennyit a produkció színvonala és a trió frissen megjelent lemeze indokolt volna. A zenekar két szettet játszott, az elsőben – a dolog természetéből adódóan - még inkább csak keresték a kapcsolatot a közönséggel. Számomra kiemelkedett a Berroa című húzós tétel, amelyet leginkább Martonosi üzembiztos, ám mégis játékos ritmusai tettek feledhetetlenné. Ha valamihez hasonlítanom kellene a szerzeményt, azt mondanám, olyasmi, mint George Benson slágere, az El Barrio, csak funkysabb kiadásban. És talán mondanom sem kell, már az analógia felmerülése is dicséret, mégpedig a vaskosabb fajtából. Ugyanezen blokkban a trió előadta Michael Jackson Billie Jean című számának sajátos átdolgozását is, ami – bár vitathatatlanul tréfás húzás – sajnos megmaradt a gimis geg szintjén.

Gyémánt Bálint
Gyémánt Bálint

A szünet utáni második rész a Doors Light my Fire című klasszikusával indult, amelyet egészen zseniális átiratban, afféle szuicid cyberbluesként tálaltak a fiúk. S ha már feldolgozásoknál tartunk, felcsendült a szélesebb néptömegek számára leginkább a Pulp Fictionből – esetleg Gordon Ramsay főzőműsoraiból – ismert örökérvényű Misirlou is. Nagy kár, hogy a csapat nem lépett tovább az eredetileg adott tökéletes formán, pedig szívesen hallgattam volna a téma improvizatív bolondításait. Mint ahogy elhallgattam volna Kalteneckert is, ahogy társai magára hagyják az orgonával pár percre, de sajnos ez is elmaradt. Végül is ez trió, nem szólóprojekt, belátom én.

Összegezve elmondható, hogy a dalok – sajátok és nem sajátok – alapvetően rendben voltak, és sem az egyéni hangszeres teljesítményekre, sem a tagok közti összhangra nem lehetett panasz. Még akkor sem, ha egyébként töredelmesen be kell vallanom, Gyémánt gitárjátékát a magam részéről túlontúl rutinizáltnak és sablonosnak tartom (torzított pillanataiban például kicsit olyan, mint Greg Howe dekoncentráltabb kiadásban), s ez különösen Kaltenecker abszolút érzelemgazdag játéka mellett feltűnő. De a koncertvégi Rezzo fülbemászó örömzenéjével még fenntartásaimat is sikerült feledtetni, és láthatóan ekkorra már a közönség is teljesen a szívébe zárta a három muzsikust, akik visszafogottan mosolyogva zsebelték be a megérdemelt sikert.

Hazafelé menet immár azon gondolkodtam el, hogy bár Kaltenecker Zsolt kétségtelenül képes csodát tenni bármivel, amin billentyűket talál, és interjúiból ismerem is érveit az elektronikus hangszerek mellett, azért én szívem szerint mégiscsak gyakrabban hallgatnám őt újra akusztikus zongorán is. De persze ez is csak egy hang a sok közül.

Szerző: Aszódi Márk
Helyszín:  Budapest Jazz Club,  Időpont:  2011. január 19.
Megítélt támogatás: 350 000 Ft
Támogató: Zenei Kollégium
A Hammondarium című CD megjelentetésére (2010)