Gábor György a filozófusperekről
2011.01.23.

A Magyar Nemzet cikksorozatának vádjai szerint Heller Ágnes, Radnóti Sándor, Vajda Mihály, Steiger Kornél, Geréby György és Gábor György „liberális filozófusok” közel félmilliárd forint közpénzt „talicskáztak ki” a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivataltól az előző ciklusban. ASZÓDI MÁRK INTERJÚJA.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos és a Magyar Nemzet két hete tartó cikksorozatának vádjai szerint Heller Ágnes, Radnóti Sándor, Vajda Mihály, Steiger Kornél, Geréby György és Gábor György „liberális filozófusok” mintegy félmilliárd forint közpénzt „talicskáztak ki” a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivataltól pályázataikkal az előző kormány idején. A rendőrség nyomoz, a hírbe hozottak mindegyike visszautasít és cáfol. Gábor György vallásfilozófussal beszélgettünk pályázatokról, bosszúról és a gondolkodás szabadságáról.

Revizor: Önt megkereste már a rendőrség?

Gábor György: Nem keresett.

R: Honnan értesült az ügyről egyáltalán?

GGy: Már tavaly nyár elején eljutottak hozzám olyan folyosói pletykák, hogy valaki feljelentette az MTA Filozófiai Kutatóintézet pályázatát a rendőrségen. Pár hónappal ezelőtt a szóbeszéd már arról szólt, hogy a nyomozást rövid vizsgálódás után mintha lezárták volna.
Hozzáteszem, ha így volt, nem is tehettek másként, hisz legjobb tudomásom szerint semmiféle törvénytelenség nem történt. Aztán két hete egy szombati napon, tehát véletlenül éppen akkor, amikor a legtöbben olvasnak újságot, mindkét jobboldali országos napilap (a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap – a szerk.) ugyanazokkal az öles betűkkel szedett címekkel jelent meg az első oldalon. Brezsnyev halálakor éltem meg utoljára hasonlót, mintha legalább is kitört volna a harmadik világháború. Itt olvastam én is először a vádakról, és azóta is folyamatosan, napi szinten, teljes kolumnákon folyik a rágalmazás. Régről bevált szimpla manipulációs technika: addig kell ismételni a hazugságot, amíg el nem hiszik. Egymástól teljesen független pályázatokat párosítanak össze, különböző kutatói műhelyek, fővárosi és vidéki tanszékek egymással semmiféle összefüggésben nem álló pályázatait gereblyézik össze, ám az igazi „közöst”, amiért összerakták az említett pályázatokat, maguk a jobboldali lapok árulják el, mint afféle szitokszót: liberálisok. „Balliberális filozófus körről”, „Heller Ágnes bandájáról” beszélnek - azt a látszatot keltve, hogy a pénzek fölött mi diszponáltunk, és honoráriumként szétosztottunk egymás közt félmilliárdot, egyébként fogalmam sincs, hogyan jött ki nekik ez az összeg. Ezek aljas csúsztatások.
Az igazság ezzel szemben az, hogy egészen különböző tudományos területekkel, témákkal és korszakokkal foglalkozunk, tehát egymással semmiféle kapcsolatban nem álló pályázatokat vesznek most manipulatív célzattal egy kalap alá. A legrosszabb indulatokat célba vevő módszereikhez hozzátartozik, hogy úgy tesznek, mintha a szóban forgó pályázati összeget, a mi esetünkben 70 milliót honoráriumként osztottuk volna el egymás között, teszem azt, ketten-hárman. Esetemben különösen kilóg a lóláb, mert nem vették a fáradságot a kiváló tényfeltáró újságírók, hogy utánanézzenek: én semmiféle pályázatot nem jegyeztem, noha a cikkekben ezt állítják. De az is lehet, hogy tudják az igazságot, ám ez nem zavarja őket, az igazság nem érdekes, a vezérelv a besározás, az ellehetetlenítés, a lejáratás. Ez lenne idehaza a konzervatív újságkészítés?  Vagyis, ha jól értem, öt darab pályázatot vizsgálnak, ezek közül egyhez volt közöm témavezetőként, azaz pénzek fölött nem diszponáltam. Arról viszont tudomásom van, hogy minden teljesen szabályszerűen zajlott.

R: Sajtóhírek szerint a Vallásfilozófia és a vallások társadalmi jelenléte című kutatási programról van szó, melyre 70 millió forintot nyertek el.

GGY: Így van. A jobboldal cikkei éppen csak arról felejtik el tájékoztatni az olvasókat, hogy ez egy hároméves projekt volt, mint egyébként a többi gyanúba kevert pályázat is, és még véletlenül sem az én egyszemélyes „ösztöndíjamról” van szó. Két projektmenedzser és három témavezető koordinálta a kutatást, fiatal posztdoktorokat foglalkoztattunk, workshopokat szerveztünk, hazai és nemzetközi konferenciákat, valamint több mint fél éven át politikai-teológiai szemináriumsorozatot tartottunk, amelyre a téma legkiválóbb hazai szaktekintélyeit – körülbelül egy tucatot - hívtuk meg. A felsoroltak minden költségét ebből a pénzből fizettük, így természetesen a résztvevők tiszteletdíját is. Emellett született egy sor könyv – esetünkben hat-hét, köztük egy angol nyelvű, valamint legalább ugyanennyi, amelyek az interneten olvashatók. Vagyis ebből a 70 millióból finanszíroztuk a fordítási, szerkesztési és kiadói költségeket, mint ahogyan a projekt internetes megjelenésének költségeit is. A pályázati pénzügyekben amúgy nincs kompetenciám, a részletek egyébként a Filozófiai Kutatóintézet honlapján tételesen megtalálhatók, csak éppen a tényfeltárók ennek sem néztek utána.

R: Mennyi volt az ön munkadíja?

Gábor György
Gábor György
GGY: Havi 96 ezer forintot vettem fel, amit le is adóztam. A jobboldali sajtó persze azt írja, hogy személy szerint nekem több mint 3 millió forint jutott. Igen. Havi 96 ezer forint szorozva 36-tal, ennyi hónap van ugyanis három évben, az tényleg annyi. Csak persze a három évet és a 96 ezer forintot hagyják ki a történetből. Hogy mit csináltam ezért a pénzért? Egyrészt egyike voltam az öt témavezetőnek, ami elég sokat elvett az időmből. Másrészt megírtam egy 350 oldalas monográfiát, amely után további tiszteletdíjat vagy honort nem kaptam. Továbbá szerkesztőtársaimmal együtt megszerkesztettem egy könyvet, amiért szintén nem kaptam külön honoráriumot. Ugyancsak a három év alatt résztanulmányok egész sorát, legalább egy tucatnyit kellett produkálnom, ezek is megtalálhatók az interneten. Ebből a havi 96 ezer forintból kellett továbbá megvásárolnom minden olyan idegen nyelvű könyvet és folyóiratot, amelyekre a kutatáshoz szükségem volt. Ezekről sem nyújtottam be külön számlát, ahogyan a kutatással kapcsolatos irodai kiadásokról sem. És ami a legfontosabb: szintén ebből a havi 96 ezer forintból jártam kétszer is Nyugat-Európában hosszabb időre könyvtárazni, kutatni, mert a témához szükséges irodalom Magyarországon nem hozzáférhető. Nem külön ösztöndíjból, nem külön támogatással, nem a projektnek benyújtott számla ellenében, hanem a saját pénzemből. Ezek után számolja ki mindenki maga, hogy meggazdagodtam-e.

R: A kormánypárti bírálók már azt is megkérdőjelezik, hogy az Európai Unió jelenének van-e bármi köze a vallásfilozófiai dilemmákhoz, vagyis hogy a pályázat témája egyáltalán megfelelt-e a kiírásnak.

GGY: Az ilyen felvetések majdhogynem válaszra sem érdemesek. A mai világot igen meghatározó módon civilizációs és vallási elemek mozgatják, s a civilizációk együttéléséből, a migrációból stb. fakadó összefüggésekre kell mielőbb megtalálni a helyes válaszokat, amíg nem késő. Ehhez történeti és szinkron kutatások egész sorára van szükség, a múlt tapasztalatainak és a jelen kihívásainak gondos elemzésére. Az csak elképeszt, ha mindezt épp egy konzervatívnak nevezett újságírónak kell elmagyarázni, az viszont megdöbbent és a legrosszabb időkre emlékeztet, hogy szakmán kívüli hozzá nem értők ítélkeznek projektek szakmai hozadéka felől. Volt már ilyen: így lettek egykor villamoskalauzokból szakértő miniszterek. Biztos, hogy politikusoknak vagy politikai újságíróknak kell minősíteni filozófiai, irodalom- és történettudományi, zeneelméleti vagy akár elméleti fizikai, matematikai, ornitológiai vagy növénynemesítési elméleteket és eredményeket? Ám mindezzel együtt azt kell mondanom, ha az odaítélt pénzeket valaki a témaválasztásnál fogva aggályosnak találja, miért a pályázókat támadja? Miért nem azokat, akik a pénzeket odaítélték?

R: Lehet tudni, kik döntöttek a pályázatokról?

GGY: Fogalmam sincs. Én kizárólag a szakmai tartalommal foglalkoztam, és persze örültem, hogy a pályázatunk támogatást nyert el. Esetünkben az egyetlen releváns kérdés az lehet, hogy teljesítettük-e a pályázatban vállaltakat, illetve hogy milyen színvonalon. Erről annyit tudok elmondani, hogy minden évben auditálták a pályázat megvalósulását, pénzügyileg és szakmailag egyaránt. Tehát csak akkor kaptuk meg a következő évi pénzt, ha mindent szabályosnak ítéltek. A hároméves projekt lezárultával aztán még egyszer újra mindent átvizsgáltak és rendben találtak. Ami pedig a tartalmi vonatkozásokat illeti, az elkészült könyvek már az egyetemi oktatás részét képezik, s a könyvekről megjelent szakmai kritikák kivétel nélkül mind rendkívül pozitívak. 

R: Ha ez így van, akkor ki és miért tette tavaly a feljelentést, amelyet a beszélgetés elején említett?

GGY: Úgy hírlik, Demeter Tamás, a Filozófiai Kutatóintézet munkatársa tette a feljelentést, ez a szóbeszéd járja.

R: Kérdezni is akartam kettejük most lezárult peréről...

GGY: Egészen pontosan egy sajtóhelyreigazítási perről van szó, melyet Demeter Tamás egy írásom miatt indított a Népszava ellen, és amelyet éppen pár napja veszített el, immáron jogerősen is. A cikkben beszámoltam egy döbbenetes történetről, amely a Filozófiai Kutatóintézet tavaly karácsonyi ünnepségén történt. A rendezvényen Demeter Tamás minősíthetetlen stílusban ordítozott velem részegen, ami kis híján tettlegességig fajult. Elkezdte tolvajozni Borbély Gábort (az intézet korábbi igazgatóját – a szerk.), amit én, egykori igazgatóhelyettesként, határozottan visszautasítottam. Mire Demeter azt válaszolta: „a te fajtád szokott hazudozni!”. Visszakérdeztem: mit értesz „a te fajtád alatt”? „A te mispóchéd szokott hazudozni” - válaszolta, és a kollégáknak kellett őt lefogniuk, mert nekem akart jönni. A jiddis mispóche szó „zsidó fajtát” jelent ugyebár, és gyakori fordulata az antiszemita beszédnek.
Mivel egy közpénzekből fenntartott közintézményben az ilyen beszéd teljességgel tűrhetetlen, az eset után kollégáim javaslatára, velük egyeztetve levelet írtam a Magyar Tudományos Akadémia Tudományetikai Bizottságának, amelyben beszámoltam az esetről. A bizottság fel is szólította Boros Jánost, a Filozófiai Kutatóintézet új igazgatóját, hogy vizsgálja ki a történteket, ám erre nem került sor, helyette „munkahelyi titokká” minősült az eset. Ezek után írtam meg a Népszavában a történetet, és ekkor indított helyreigazítási pert Demeter Tamás. Mivel a kirohanásnak hat tanúja volt, megnyertük a pert; a Fővárosi Ítélőtábla január 12-én jogerősen is elutasította Demeter helyreigazítási kérelmét. Személy szerint ellenem is tett egy büntetőfeljelentést, rágalmazásért egyébként, de annak a tárgyalására már el sem jött, ezért a büntetőpert le is zárták.

R: Hogy maradhatott Demeter Tamás egy ilyen bírósági döntés után az MTA kutatóintézeténél? 


GGY: Erre a kérdésre nem nekem kell felelni. Érdemes egyébként megfigyelni, amiként a filozófuspályázatokkal kapcsolatos rágalmazó cikkekben is mindig hangsúlyosan megjelenik, hogy én történetesen az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem tanára vagyok, Steiger Kornél pedig Soros-életműdíjas, stb. Már elnézést, de ha a cikk szerzői szerint loptunk, akkor ez hogy jön ide? A klasszikus bértollnokság csimborasszója, amit ezek a lapok produkálnak ebben az ügyben két hete. Olyanokat írnak például, hogy a filozófusok nem járnak be a munkahelyükre. Először is, a filozófus – és minden más tudományos kutató – könyvtárakba, archívumokba, hazai és nemzetközi kutatóközpontokba járjon! Másrészt az intézet jelenlegi elhelyezéséből adódóan a 25 fős kutatói állományra másfél lakótelepi szoba jut. Lehet itt dolgozni? A tényfeltárók ennek miért nem néztek utána? Egy buszjegy árából tájékozódhattak volna.
És persze lehet olyanokat is irkálni, hogy hány és hány lélegeztetőgépet lehetne venni a filozófusok fizetéséből, akik tulajdonképpen nem is csinálnak semmit, és különben is, mi szükség van matematikusokra egyáltalán, az a másik meg minek fest olyan krikszkrakszokat, Kurtág pedig minek komponál olyan hallgathatatlan zenéket – és sorolhatnám. Nagyon komolyan gondolom, hogy ezeket a dolgokat nem is kell mindenkinek megértenie. Az viszont több mint szomorú, hogy erre a populista antiintellektuális hangulatra ráerősítenek az úgynevezett konzervatív lapok, miközben nekik éppen a kultúra jelentőségét kellene hirdetniük. Leírják azt a képtelenséget, hogy mi köze van az ókornak az Európai Unióhoz. Ezt egy ún. konzervatív lap írja le, vagyis egy hagyománytisztelő, hagyománykövető fórum. Üzenem az újságírónak: üljön be bármelyik „liberális” filozófus órájára, megtudja. Például azt, hogy a zsidó-keresztény hagyomány, amely Európa mai arculatát határozza meg, az ókorban keletkezett. Hogy a mai Európa jogrendjének alapja az ókorban született római jog. Hogy azok az etikai vagy esztétikai értékek, amelyek a mai napig meghatározzák a nyugati vagy európai ember világát, morális tudatát, azok mind ókori eredetűek. Hogy az igazság absztrakt megismerésére törekvő modern logikai-filozófiai gondolkodás legalapvetőbb elemei, kategóriái, fogalmi készlete kivétel nélkül ókori eredetűek.

R: A jobboldali sajtó arról is hallgat, hogy a folyamatosan támadott pályáztatási rendszert nem más, mint Pálinkás József találta ki még tíz évvel ezelőtt, fideszes miniszterként.

GGY: Ez teljesen rendben is van, a tudósok a világ minden részén pályáznak, ha kutatni akarnak. Csak éppen annak sem nézett senki utána, hogy ki mindenki kapott ugyanilyen pályázati pénzeket az elmúlt években. Sokan kaptak, és természetesen nagyon helyesen, teszem hozzá, hiszen a legkülönfélébb tudományterületen dolgozó kutatók így tudtak dolgozni, fontos eredményeket elérni. Mindezt csak arra mondom, hogy mennyire színvonaltalan és tendenciózus, ahogyan a jobboldali sajtó tálalja az „ügyet”. Persze, ha minden támogatottról írnak, meg kellett volna indokolniuk, hogy vajon miért pont ezt a hat filozófiai pályázatot emelték ki a rengetegből. És persze elgondolkodtatja az embert, hogy elegáns dolog-e a politika legmagasabb helyéről odaüzenni, beelőzve minden vizsgálatot, s az egész pályázati rendszert nemes egyszerűséggel disznóólnak minősíteni? Mert nyilvánvalóan vannak anomáliák, hol nincsenek, de egy virtuális disznóól lakójává tenni kutatókat, tudósokat, egyetemi oktatókat, akik eddig sem a vastag pénztárcájukról voltak nevezetesek, s akik pártállástól és világnézettől függetlenül, nem a meggazdagodás vágyától hajtva, legfeljebb három-négy tiszteletpéldány reményétől fűtve, sokszor egyenesen ráfizetve gyakorolták hivatásukat, s tettek le az asztalra olyan munkákat, amelyekről természetesen szakmai viták folyhatnak, de amelyeket különféle hátsó érdekektől vezérelve lesöpörni az asztalról, egyenesen bűn és gyalázat.  

R: Miközben nyilvánvaló, hogy erős politikai éle van mindannak, ami a filozófiai intézet és a gyanúba kevert filozófusok körül mostanság folyik, mégis, végig azon gondolkodom, vajon Heller Ágnes, Radnóti Sándor vagy akár ön van-e akkora tényező a szélesebb közvélemény szemében, hogy érdemes legyen lejáratni, balliberális mumussá tenni?

GGY: Nem az az érdekes, hogy az átlag magyar állampolgár hallott-e már, mondjuk, Vajda Mihályról, hanem az üzenet, amelyet a liberális gondolkodók felé címeznek az említett újságírók, szerkesztők. Mintha egyesek példát akarnának statuálni, figyelmeztetni, hogy mi lehet a következménye a kritikai hangnak, vagy annak, ha valaki történetesen valamely külföldi lapnak nyilatkozik. Mi, akiket most gyanúba kevertek, valóban, szakmai munkánktól függetlenül, sokszor fogalmaztuk meg kritikai véleményünket, akár a Fidesszel kapcsolatban is. Tettük ezt abban a tudatban, hogy Magyarországon demokrácia és szólásszabadság van.
Most azt akarják egyesek bebizonyítani, hogy tévedtünk volna? Most jönne a bosszú, a leszámolás ideje? Mert lehet, hogy sokan nem tudják, ki például Heller Ágnes vagy Radnóti Sándor, de sokan azért tudják. És akik kritikával szemlélik akár az adott kormány tevékenységét, azok szemében komoly hitelük is van. Figyelnek arra, amit mondanak. Amikor az első cikkek megjelentek, több régi barátom hívott fel, hogy igazak-e a vádak, pedig ismernek évtizedek óta, és tudják, hogy egy tízfillérest sem tudnék zsebre vágni, ami nem engem illet. Mégis elbizonytalanodtak egy pillanatra. Ezt hívják karaktergyilkosságnak. És akkor mit gondolhat a többség, akik még csak nem is tartoznak a baráti körömhöz?
Kabátlopási ügybe kevertek bennünket. A sokat vitatott médiatörvény mellett tragédia volna, hosszú-hosszú évtizedekre elmondhatatlan károkat okozna, ha egyesek túlbuzgóságból, teljesíteni akarásból vagy sima feljelentő kedvtől vezérelve most a szólás- és véleményszabadság (és én ehhez hozzátenném még a tudományos kutatás szabadságát illetve autonómiáját) demokratikus alappilléreit kezdenék ki. Mert ennek következményei beláthatatlanok.

Lásd még: Steiger Kornél cáfolata
Heller Ágnes: Orbán áll az ügy mögött, itt most rágalomhadjárat folyik
Vajda Mihály az ellene és más filozófusok ellen indított hajszáról

Szerző: Aszódi Márk
Címkék: Gábor György