A cívódó párkák merő véletlenségből elmetszik Küón, a csinos nemes ifjú élte fonalát, s az áldozat az alvilágba kerülve üzletet köt Hádésszal: ha maga helyett szép, szőke lányt hoz a fortyogó pokolbéli üstbe, megmenekül. Innen indulnak a bonyodalmak szálai, melyek mind jobban összegubancolódnak Szabó Borbála és Dinyés Dániel meseoperájában: tizenegy (tizenkét) szereplő – égiek, földiek, alvilágiak – történetét figyeljük két röpke felvonáson át a furfangos happy (?) endig.
 Seress Zoltán és Szorcsik Kriszta |
A librettót jegyző (s alighanem a cselekmény bonyolódását kiötlő) Szabó Borbála nem az egyes karakterek alapos kidolgozására fektette a legnagyobb hangsúlyt: a három párka, Zeusz és Héra, Hádész és szolgája, a már emlegetett ifjú, egy tehenésznő és öreg barátja, továbbá egy szobrász egy-egy tulajdonságot, állapotot, archetípust jelenít meg. Arra azonban kétségkívül ügyelt a szerző, hogy minden színre lépő szerepívet kapjon, mélységeket és magasságokat járhasson meg, valahonnan valahová jusson az előadás során – s tette mindezt azért, mert a Bárka meseopera-előadásának célja a gyerekek megszólítása. A sok bonyodalom dacára is remekül követhető sztori, a hangulat- és karakterfestő áriák és duettek-tercettek mellé a felnőtt közönségnek is imponáló apró következetességek és poénok jellemzik a Párkákat: az égiek például földi neveket (Zeusz Zoli bácsi, Héra Hédike, Hádész Henrik és a három sorsistennő: Klárika, Lenke, Andika) viselnek, cserébe a földiek görögöset és beszélőt (Küon, Grüllé, Haplusz, Lainosz), a dalmű recitativói közül disztichonok villannak ki, s Dinyés Dániel zenéje számos műfajt és stílust megidéz a keringőtől a tangón át a swingig, olykor népiesbe, olykor operettbe, olykor musicalbe hajlik, s mindvégig ritmusban tartja az előadást.
 Jelenetkép |
Göttinger Pál debreceni Mágnás Miskájához nem volt szerencsém, így összehasonlítási alapként csupán a Soharózával készített Mindenütt jó és a tavalyi évadban bemutatott Harminchárom változat Haydn-koponyára című előadás (melyről kritikánk itt olvasható – a szerk.) áll rendelkezésemre, mégis úgy tetszik: a Bárka fiatal rendezőjének jól áll a zenés rendezés. Különösen jól jött ki a Párkákkal, amelyben egyetlen szónyi próza el nem hangzik, így a produkcióban nyoma sincs a már citált Haydn-előadás, de a szputynikos A vágánybenéző vagy a székelyudvarhelyi Love & Money apróbb-nagyobb tempóproblémáinak, ehelyett svung van, játékkedv, fantázia. És hatalmas ugrálóvár, mászóka, mászófal, csúszda: Csík György díszlete színes, szélesvásznú, három szinten működtetett játszótér; Kovalcsik Anikó jelmezei erős, jellemfestő jelzések; a reflektorokban minták, színes fóliák, mintha varázslat volna az egész. Sehol semmi reália: Lainosz, a szobrász lufiból fabrikál szobrot, Hádész üstje felfújható úszómedence, benne sok száz gumilabda, Abu, a bérgyilkos fegyvere leginkább rádióantennára hasonlít, az égből pedig ömlik a szárazjég; nincsen fojtogató tét és valóságillúzió: mese van, habbal és kimondott tanulsággal.
 Kálid Artúr és Telekes Péter. Fotók: Puskel Zsolt – PORT.hu |
Dinyés Dániel minden bizonnyal a Bárka színészeihez igazította a meseopera zenéjének nehézségi fokát, így is derék teljesítmény, hogy a játszók átlag feletti színvonalon abszolválják az anyagot. Vagy éppen magukhoz hajlítják: Seress Zoltán aranykalapos, majd cilinderes főistene például a húszas évek skatulyából előhúzott, már puszta megjelenésével is szórakoztató táncoskomikusa „elfogadható énekhang és -technika, virtuóz mozgáskultúra és tánctudás, jó színészi adottságok”, ahogyan a Színházművészeti Lexikon írja. Szorcsik Kriszta Hérája férje folytonos hűtlenségét igyekszik isten, ember és önmaga előtt tisztára mosni. Varjú Olga jó-, Spolarics Andrea rosszakaratú párka, Varga Anikó sorsistennője maga a befolyásolhatóság, mégis a mérleg nyelve. Hárman csintalan, mindig és újra összekapó kislányok, akiknek legkedvesebb szórakozása apjukat bosszantani. Színjátszásuk mégsincs egy stílben: Varjú Olga erős, Varga Anikó pasztell színekkel megfesti, Spolarics Andrea erőteljesen elrajzolja a figurát. Vargához mindazonáltal szépen passzol Ilyés Róbert ugyancsak visszafogott, érzékeny, behemót szobrásza, ám Gados Béla szűk regiszteren játszó Hádésza kevésbé adekvát párja Spolaricsnak. Plasztikus önimádattal és harminckétfogas mosollyal formálja meg Küónt, minden női szívek sanyargatóját Telekes Péter, érzékletesen játssza el Grüllé megfiatalodását és saját érzéseire ébredését Réti Adrienn. Kardos Róbert totyorászó, szeretetteljes Haplusz, Kálid Artúr filmvászonról lelépett bérgyilkos, eszményi mackómozgású álnő.
Az előadáson kívül is, belül is van Hoffer Károly: a fiatal és tehetséges bábszínész fekete frakkban mozgat és tárgyanimál, szolgál és együttműködik, tulajdonképpen ő a mindvégig színen lévő deus ex machina, a színház(i) a színházban, az élő geg. A végefüggöny előtt Klárika, Lenke és Andika épp úgy csodálkozik rá, mint a bonyodalom elején Küónra. Ha az ő története is ilyen – színes, izgalmas, tanulságos, sodró –, érdeklődve várhatjuk, mire jutnak vele a Bárka színházi párkák.
Vö. Bóka Gábor: Offenbach újratöltve
Sára Eszter: Kinek? Miért? Miről?
Kolozsi László: Égőek a földiek
Péteri Lóránt: Opera a Bárkában