 Mengyán András: Kinetika, 2010.21 |
A kommunikációs lehetőségekről szőtt futurisztikus elképzelések a hetvenes évek óta rengeteget változtak, de egy valami biztosan megőrződött napjainkig: Leila hercegnő lebegő hologram-képének csodálata. A kakaóscsiga-frizurát viselő hölgy háromdimenziós alakja nemcsak elektrotechnikai álom, hanem az esztétikai fantázia tárgya is. A semmiben álló, tünékeny, mégis térbeli, testet formáló és transzparens figura a modern technikát a képzőművészettel párosító törekvésekben is megjelenik, ha nem is intergalaktikus nemes hölgy képében. Mengyán András fény- és hanginstallációi is ezt a lebegő, megfoghatatlan tüneményt idézik, hogy térképzetünk esetlegességeiről elmélkedjünk.
Mengyán András azok közé az interdiszciplináris alkotók közé tartozik, akik fél lábbal a tudomány, fél lábbal pedig a művészet talaján állnak. Ezen a határmezsgyén nem könnyű egyensúlyozni, ha azonban jó érzéssel adagolják a két diszciplínát, dupla leleménnyel átitatott, agyunkat több irányból stimuláló, izgalmas munka kerekedhet ki a találkozásból. Mengyánt a polifonikus érzékelés, a nem euklideszi geometria és a dimenziók átjárhatósága foglalkoztatja. A matematikának ezek a filozófiával ölelkező kérdései öltenek testet A Fény hangjai című kiállításának sugárzó, lebegő, a nézőt is saját világukba szippantó alkotásain.
A kiállításon az installációké a főszerep, de emellett festmények is szerepelnek, habár a táblaképek éppúgy beillenek háromdimenziós alkotásnak, mint körbejárható társaik. Mengyán ugyanis igyekszik a képeken is a tér élményét kelteni, az UV-fényben világító, és így lebegő hatást keltő, festett fénycsíkok által. A korábban térinstallációként is elkészített Polifonikus vizuális tér című kompozíció egyszerű, ám széttördelt geometrikus formákat vonultat fel. A felszeletelt henger- és gúladarabkákat katonás rendben sorakozó, áttetsző hasábokra illesztette Mengyán, amelyek között akár sétálhatnánk is, ha a korábbi installációval, nem pedig a jelenlegi festménnyel állnánk szemben. Az elmetszett, világító formák különböző színe ugyan lehetővé teszi, hogy kövessük a térben egymásra csúszó kétdimenziós ábrákat, ám csak egyetlen nézőpontból válik értelmezhetővé a síklapok erdeje. Ezt a perspektívát láthatjuk a kiállításon szereplő, Polifonikus tér I. című festményen, ahol szépen kirajzolódnak a feldarabolt elemek. A többi látószög a káosz élményét adja, ám még itt is érezhető egy nagyobb, logikus összefüggéseket rejtő egység képzete. Ezt az élményt láthatjuk a Szimbiózis című képen, ahol a szemből látható, UV-fényben világító pászmák csak sejtetik a két dimenzióban egyszerű alakokat.
Mengyán ezt az élményt az orvosi CT-felvételhez hasonlítja, ahol a laikus csak egymásra vetülő árnyakat, míg az orvos jól elkülöníthető szerveket lát. A képek felhívják a figyelmet arra, hogy érzékelésünk mindig polifonikus, többszólamú benyomásokból táplálkozik, amelyeket agyunk egy, koherens egésszé rendez. A festmények az értelmezésnek erre az alapvető mechanizmusára irányítják a figyelmet.
 Mengyán András: Polifonikus vizuális tér |
A Kölcsönhatások sorozat szintén a nézőponttól, normától függő térélmény kérdésével játszik. A sorozat elemei elhagyják az euklideszi geometriát, és az egyenes helyett hullámot és kört fogadnak el viszonyítási pontként. Az eredeti alakzat meghajlik az új viszonyítási logikák alatt, és új, másként értett dimenziókba szippantja be a nézőt.
A fényinstallációkon még hangsúlyosabb a dimenziók közti átjárhatóság. A Fényhasadás című lézeranimáción egy akvárium fenekére vetített színes formák táncát követhetjük nyomon. A tartályban lévő titokzatos, Mengyán által fejlesztett folyadékra vetülve a kétdimenziós formák háromdimenziós testekké alakulnak át. A csillogó, térbeli alakok útját azonban néhány prizma keresztezi, amelyek tovább lendítik a fényt, és az akváriumon kívül újra kétdimenziós, kusza alakokat rajzolnak a falakra és a bámészkodók arcára.
A Formák téri tánca című lézeranimáción hasonló fénykavalkád látható, ám itt prizmák helyett zenei kíséret ad újabb dimenziót a kompozícióhoz. A folyadékban csillámló, légies alakok lejtik táncukat a szigorúan koreografált mozgáshoz komponált zenére. A síkban megrajzolt kép körbejárhatóvá, térbelivé és audiovizuálissá válik, mintha tényleg a Leila hercegnőt projektáló szerkezet állna előttünk. Igaz, az archoz hasonló, komplex formákat még nem tud vetíteni a szerkezet, és a folyadék szükségessége is gátat jelent, de az alkotó folyamatosan dolgozik a tökéletesítésen.
 Mengyán András: Bábu (A képek forrása: A22 Galéria) |
A Hangkert című térinstalláció esetében megvalósul a fénypászmák közt sétálgató ember fantáziaképe. Az UV-fényben foszforeszkáló, festett alumíniumformák mozgásérzékelőkkel vannak ellátva, és az arra kószáló látogatót egy-egy zongorahanggal üdvözlik. A fénylő erdőben fel-alá járkáló néző így egész zeneműveket komponálhat, saját hangzást adva a kiállításnak.
A moziból tudjuk, hogy a háromdimenziós lézerüzenet életmentő lehet, Mengyán András fantáziájában mégsem a tömegkommunikáció forradalmasítása áll. Jövőbeli tervei közt inkább a találmány építészetben, köztereken vagy akár színházakban alkalmazható megoldásai szerepelnek. Az embereket körbeölelő fény, a látható, ám megfoghatatlan, tünékeny városkép futurisztikus élettereket vetít elénk, ami pedig már jócskán túlmutat a hetvenes évek sci-fi fantáziáján.
A kiállítás 2011. február 11-ig látogatható.