Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SZEMÉRMESEN, KÖNNYŰ KÉZZEL

The Twist: Live Through The Cool / Alexandra Records
2010. dec. 25.
Habár a tapasztalt zenészek által összehozott Live Through The Cool legfőbb alapélményét alighanem a nosztalgia jelenti, szerencsére jóval többről és izgalmasabbról van szó, mint valamiféle szentimentális önidézésről. BERGER TAMÁS KRITIKÁJA.

Fiatal, alig egyéves zenekar, kipróbált tagokkal: éppúgy szokás az ilyet szupergruppnak, mint hobbi projektnek nevezni, ám az e meghatározásokhoz tapadó kellemetlen asszociációk (a tét és ambíció nélküli örömzenéléstől a szenilis önünnepeltetésig) miatt talán az a legjobb, ha maradunk a kiindulópontnál. Mely szerint, ugye, a The Twist egy fiatal, tetterős, angolul éneklő gitárzenekar, friss első lemezzel, mely a talányos Live Through The Cool címet kapta.

the twist live throughPersze, a rend kedvéért azért nem árt sorra venni, hogy kit honnan ismerhetünk: a frontember Szűcs Krisztiánt és a gitáros Ábrahám Zsoltot elsősorban a Heaven Street Sevenből, a basszusgitáros Ács Oszkárt az éppen szünetet tartó Amber Smith-ből. A különféle vendégszereplésekkel (a Neo zenekar egyik korábbi inkarnációja, Budapest Bár, Yonderboi) és a maga idején kifogástalanul ismeretlen, ám azóta egyre többet emlegetett Időrablókkal együtt pedig már valóban impozáns a zenekar portfóliója. A Twist kapcsán felmerülő talán (már csak ismertsége okán is) leginkább kézenfekvő viszonyítási pont tehát elsősorban a korai, még angol nyelven megszólaló Heaven Street Seven lehet. Ugyanakkor hiába kínál nyilvánvaló párhuzamokat a Twist és a HS7 hőskorszakának vonatkozásában egyrészt a kilencvenes évek britpopjának szűrőjén átengedett, majd áramvonalasított zenei világ (a hatvanas évek gitárzenéinek ősforrásától az újhullám lendületéig), valamint Szűcs jellegzetes, a dalok karakterét alapvetően meghatározó énekhangja, a végeredmény azért jóval izgalmasabb, mint egy jól-rosszul sikerült, érzelgősen nosztalgikus önidézés.
 
Mindeközben viszont maga a nosztalgia, az elvágyódás a Live Through The Cool alapélménye, művészi koncepciója és talán legfontosabb szerevező eleme is egyben. A szemmel láthatólag jelmezkölcsönzőben járt tagokat ábrázoló, elmosódott, szépia-tónusú borítófotó, illetve a bookletet illusztráló, özönvíz előtti családi képek; a második szám, a The Good King Sigmund Krúdy-parafrázisa (A podolini kísértet); a hatvanas évek popzenei örökségéhez való, minden eddiginél direktebb, áttételek nélküli visszanyúlás; meg eleve az a tény, hogy a zenekar neve elsősorban egy ötven évvel ezelőtti, rövidéletű táncőrületet idéz, mind-mind a nosztalgiafaktort erősítik. Igaz, ezekről az innen-onnan összegereblyézett, látszólag minden komolyabb koncepció nélkül (már azon kívül persze, hogy: nosztalgia) egymásra, vagy egymás után dobált kacatokról, töredékekről, múlt-darabkákról nehezen, vagy egyáltalán nem lehet elképzelni, hogyan is állnak majd össze személyes, átélhető és következetes egésszé. Az sem segít, hogy a dalok jelentős része – legalábbis első hallásra – jobbadán csak csendesen és eseménytelenül, csúcspontok nélkül, szolid visszhangok mögé rejtve hullámzik; mintha a Twist zenekar eltökélte volna, hogy kizárólag megsárgult papírképhez és hulló levelekhez ír bágyadt-mélabús kísérőzenét. Aztán a negyedik dal, a korábbiakhoz képest tempós és fülbemászó, pattogós zongorájával inkább a hetvenes évek popzenéjét idéző Watching The Good Life váratlanul kibillenti a lemezt ebből az egynemű, kicsit álmosító alaptónusból. És egyben ráirányítja a figyelmet az egyéb értékeire; ami egyrészt a pár egyszerű eszköz segítségével, könnyű kézzel megteremtett, az albumon többé-kevésbé következetesen átívelő, hatásos atmoszféra, másrészt pedig a lassan kibomló, de önértékükön is erős dalok.

Az albumon alapvetően (és ez nyilván nem jelent óriási meglepetést) brites ízű gitárzene hallható; egy-egy dallammenetről, jellegzetes megoldásról olyan nevek juthatnak eszünkbe, mint a kilencvenes évek eleji-közepi Blur, a Stone Roses, jóval korábbról pedig a Kinks vagy épp a Zombies, sőt a lemez egyik legjobbja, az izgága Mayor egyenesen az XTC-t idézi. Széles tehát a merítés, ennél fogva – következetes atomszféra ide vagy oda – színes és változatos maga a lemez is: van itt a soulos poptól a freakbeates-pszichedlikus zenei betéten át egészen célirányos rockzenéig egészen sok minden, de nem csapongóan, hanem egy szép röppályát leírva történnek egymás után a dolgok, viszonylag feszes keretek között maradva. Fontos viszont, hogy a Twist nem a legkézenfekvőbb, legelkoptatottabb darabokat hasznosítja újra, és jól hallhatóan tud is velük mit kezdeni. Többnyire nem epigonokon keresztül, hanem a lényegénél ragadja meg a műfajt, és a lemez majd minden dala emlékezetes valamiért, ráadásul magától értetődően, és nem tolakodóan fülbemászóak. Dicséretesen szerény, keveset vállaló, ám azt maradéktalanul teljesítő gitárpop-lemez a Live Through The Cool, idén e műfajban aligha készült jobb itthon. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek