Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HOSSZÚ ALKONY

Hámos György – Ruttkay Zsófia: Mici néni két élete / József Attila Színház
2010. dec. 24.
Mamcserov Frigyes 1962-es filmjének színpadi adaptációjával tovább lovagolhatunk a József Attila Színház nosztalgiahullámán. Ízléssel és olajozottan működik a masinéria, kacag a néző, de ezer szerencse, hogy Mici néninek csupán két élete van. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.

Es
Esztergályos Cecília

Ugyanis ha több lenne, akkor elképzelni sem tudom, hogy a nyolcvankét perces kompakt, formás, rendkívül szórakoztató kis filmvígjátékból – írta: Hámos György – milyen hosszú előadást készítenének. Jelen esetben az itt-ott elhullajtott-betoldott dalokkal két és fél órára terebélyesedik a játékidő, s ez rendkívül bágyasztónak bizonyul. Bágyasztónak, sajna még annak ellenére is, hogy a fiatalokat játszó Balla Eszter és Zöld Csaba szerethetők, bájosak, természetesek, a címszerepben Esztergályos Cecília minden harsányságtól mentesen megnemesíti a szépség hervadását, Bodrogi Gyula pedig örök fickós sármjával nem csupán a kis-, de összes ujja köré csavar kortól és nemtől függetlenül bárkit, és nem érdemtelenül kap tapsot már a színpadra lépésekor. Hiába Esztergályos és Bodrogi jutalomjátéknak is felfogható szerepeltetése, ha az egész olyan, mint amikor a strandon a nyári dögmelegben a hűs fagyi ízét veszti, olvadni kezd, és csak folyik, csak ragad.

Fő helyszínünk Mici néni stílbútorokkal, bordó-arany színekben, budoárszerűen berendezett szobája, amelynek falait a színésznő (azaz Esztergályos Cecília valós szerepeit idéző) fotói díszítik, a vitrinben régi kellékek, az ágyon a hatvanas évekből való, autentikus rózsaszín vászon ágynemű. (Nagyszüleim hagyatékából magam is emlékszem e korjellemző tárgyra.) Ezt leszámítva Horesnyi Balázs időtlenné stilizálja a dobogóra épített, praktikusan forgó színpadot, Szakács Györgyi korhű jelmezeiből talán csak a pálmafa mintás ing és szoknya lóg ki, no, meg a Mici néni kiruccanásához tervezett, s a csinos Esztergályos Cecília számára roppant előnytelen, fehér gyöngyökkel díszített fekete bársony szaloncukorruha. A szövegből nem húzták ki a társbérletet – ami annyira pici, hogy a friss házas Bokorék bőröndből élnek, az ágyukon meg képtelenség két embernek elférni –, a lakbérpótlékot, a háromforintos tejet, 1919-et és 1942-őt, a Csepel motort, a Moszkvicsot. Minden megvan tehát, s egy részük láthatóan, már-már hitelesítő-realistán a színpadra is kerül, mint az egykori fiákeres, Frédi motorja.

Balla
Balla Eszter és Zöld Csaba. Fotó: Puskel Zsolt – PORT.hu

S hogy még nosztalgikusabb legyen az egész, a mikroportból szóló énekhangokra rátesznek valamiféle, a múlt ködébe lebegve távolító visszhangot. Ebből az előadásból ugyanis nem csupán azt tudjuk meg, hogy „mije van neki”: Léner Péter rendező, Ruttkay Zsófia társszerző és Szokolai Brigitta dramaturg ugyanis belekapaszkodtak egy-egy végszóba, hogy az egydalos vígjátékot amolyan zenés potpourrivá tegyék. Így aztán a Nem várok holnapig-tól a Van a Bajza utca sarkán-on keresztül Little Richardig előadóktól, műfajoktól, évtizedektől függetlenül, gyakorlatilag egy nagylemeznyi dal felhangozhat a színpadon. (A pavlovi reflex remekül működik, minél andalítóbb a szám, annál többen dúdolnak a nézőtéren.)

Szerencsére a József Attila Színház társulata – Csórics Balázs, Fila Balázs, Kovalik Ágnes, Márkó Eszter, Molnár Gyöngyi, Ömböli Pál – képes ezeket kedvvel énekelni-táncolni, és karaktert próbálnak formálni bolti sorbanállótól éttermi vendégig, rendőrtől bárdizőzig. Vagyis a leghálátlanabb, a hurkapálcára ragasztott papír bábfigurák kétdimenziósságát éppen csak elérő szerepekben, amelyekben ki-be forogva, jobbról, balról, hátsó ajtón át, elülső süllyesztőből lépnek rövid vagy még annál is rövidebb időre a közönség elé. Ezek az epizódok meg-megakasztanak, egy részüket akár el is hagyhatnák. Akkor bizonnyal ritmusosabb lenne az előadás, tétje lenne Mici néni és Alfréd bujkálásának, Bokorék eltitkolt kisbabájának, Mici néni és egykori színész kolléganői (Galambos Erzsi, Vándor Éva) fanyar, valahai öltözők irigységében gyökerező vitáinak. Kétségtelen azonban, hogy ebben az esetben elenyészne a produkció egészestés jellege.

„Szeretni kell, ennyi az egész” – dalolják finálé gyanánt a függöny előtt. Kétség nem fér hozzá, ez szebb, pozitívabb és tenyereket tapsra ingerlőbb zárás, mint az este folyamán korábban énekelt „Ez az a ház, ahol semmi se változik, ez az a ház, ahol áll az idő.”

Vö. Ugrai István: Nevet-tet-ni kell, ennyi az egész 
László Ferenc: No, milyen van neki? 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek