Egy varázsfuvola / Bouffes du Nord, Párizs
2011.02.01.

Mozart ma így játszaná A varázsfuvolát, állítja Peter Brook, amikor a Bouffes du Nord üres terében hét énekessel és egy zongorával átszerkeszti, átírja az operát, hogy ebben a letisztított szerkezetben meglássuk és meghalljuk a zenét. JÁKFALVI MAGDOLNA ELEMZÉSE.

Tizenkét évvel ezelőtti legendás Don Giovanni rendezése után Peter Brook újra megteremti a lehetőséget Mozart operájának mozarti befogadására, szabadon, ahogy az alkotás is szabadon történik. Ez Brook utolsó rendezése, ezzel adta át színházát társainak. Nem rendez többet, ez a nagy búcsú, az elköszönés. Évek óta tudjuk, hogy ez a varázslatos történet és mágikus zene foglalkoztatja, évek óta erre készülünk, így a két órás előadás már akkor ünnep és esemény, amikor Franck Krawczyk beül a zongorához, s leüti a nyitány első súlyos akkordjait. Szokatlanul lágyan, szinte csak jelzésként ér a billentyűhöz a zenész-játékos, inkább jelzi, melyik zenei térben vagyunk, mert a fúga-nyitány nem folytatódik. A proszcéniumra közben besétál egy játékos, körbenéz, ránk mosolyog nyugtatón, felemel a földről egy pálcát, s máris indul a történet: megtámadja, inkább csak megpiszkálja, mosollyal ajkán és szemében, a betévelygő Taminót.

Nord
Bouffes du Nord

Brook már az 1981-es La tragédie de Carmen-jével megtörte azt a hagyományt, mely a partitúrát változtathatatlannak vélve kimerevíti az opera anyagát, a zenét. Sokszor elmondta, hogy az opera formájára könnyen rátelepszik az opera intézménye, mely ellenáll minden szabad közelítésnek, s ezek az évszázados megszokások észlelhetetlenné teszik a színházat. Brook fagyos hagyománynak tekinti a zenészekkel megtöltött zenekari árkot, mely elválasztja az énekeseket a nézőktől, s ilyen a nagyzenekar is, mely a színházban eltereli a figyelmet a játékról, most éppen a meséről. Ezért a Bouffes du Nord saját mítosz-vörös fala marad díszletnek, egyetlen zongora hangszernek, s a szerepek közül is csak azok, akik a történet szövetéhez tartoznak. Tamino, Pamina, az Éj Királynője, Papagena, Papageno, Sarastro és Monostatos. Két színész, William Nadylam és Abdou Ouologuem segíti a mese gördülését, szellemként, igazi mozarti singspiel-színészként vezetik a tévelygőket, bambuszbotokból teret formálnak köréjük, s még a kar szólamait is éneklik, ha kell.

Ez a lecsupaszított dramaturgia az akadémikus értelmezésektől meglehetősen távolról indít, mert színházként működteti a mesét, a kapcsolatokat, a viszonyokat. A fiatal énekesek pályájuk elején nem hangi kvalitásaikkal, hanem játékra való képességeikkel teremtenek mesélő hangulatot. Közelről nézzük valamennyiüket, s nemcsak a szerepet látjuk, de magát a játékos-énekest is. Monostatos  például Brooknál igazi fehérember, kicsi és szőkésvörös. Gonoszsága az a vágy, mely Paminára irányul, de Raphaël Brémard-ral lágy és érzéki kísértésként formálódik  mindez. Ez a Monostatos persze nem is ijesztheti Paminát, mert első közös jelenetükben a lány bátran és erősen küzdve fogvatartójával, egyszerűen lenyomja őt.

Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból

Az Egy varázsfuvolában, mert az előadás címe a határozatlan névelőt használja, az ének köznapian keveredik a beszéddel, nem csak a meglehetősen átírt-átszabdalt recitativók miatt. Az énekesek szabadon változtatják megszólalásuk ritmusát, épp úgy, mintha beszélnének. Lassabban, gyorsabban, de mindenképpen az ihletett élőbeszéd ritmusára formálják az áriákat. A rendkívüli közelség miatt érthető minden egyes szó, játszanak a hang modalitásával, operától szokatlanul sokat a halksággal és a suttogással, s még a tér csodás akusztikájával is szinte büszkélkednek, amikor Sarastro vagy a Királynő az üres térbe, a nézőknek háttal énekel.

Franck Krawczyk átírásai ezt az azonnaliságot, közvetlenséget támogatják. Érthetőbb és mesésebb, amikor Papagena öregasszonynak öltözve lép be, hátán kopott nagykabát, s Papagenót megrémisztve a Die Alte (az Öregasszony) Mozart-dalt énekli végig legalább másfél oktávval lejjebb transzponálva. Az átírások egésze az érzelmek, az emberi viszonyok megértő egyszerűsítésére törekszik. A Királynő Bosszúáriája után („Der Hölle Rache kocht in meinem Herzen”) a Bouffes-ban Pamina egyedül marad, félelmét és szorongását a D-moll fantázia pár üteme jelzi, s várnánk, miként a Mozart-kánonból ismert, hogy Monostatos fenyegetően visszatérjen. De itt vigaszként, mi másként, Sarastro lép be a nagy megbocsátás-áriával ("In diesen heil'gen Hallen").

A beleírások sokaságát felfedni majd nagyobb elemzések feladata lesz, de lenyűgöző az a megoldás, ahogy Brook a mese mágikus rendjét vezetve meg tudja oldani, hogy a Királynő (és Monostatos) bebocsátást és megbocsátást nyerjen a palotában. S természetes és emberi legyen, ahogy Sarastro átöleli a Királynőt, alig érintve vállát, megbocsátva és megértve mindent. S ahogy a gyerekekre néznek, világos, mi volt a cél.

Fotó: Pascal Victor (A képek forrása: Bouffet du Nord)
Fotó: Pascal Victor (A képek forrása: Bouffes du Nord)

Tudjuk, hogy a nagy masinériák, a látványipar, a vetítések és a mikroportok technikailag közvetítetté teszik az élményt, egyre távolabb tartják a befogadót a játékostól, de ebben a térben megtapasztalható, miként lehet ennek ellenében dolgozni. Papagenónak a legkönnyebb a dolga, a mozarti buffo sztár a Bouffes du Nord-ban igazán a helyén van. Thomas Doliéval láttam az előadást, ő rugalmasan vált beszédből énekbe, ismétli áriáit, csak magának dúdolgatva, önreflektált és pajkos, a földön ülő nézők közé veti magát Monostatos elől menekülve.

Tamino helyzete nehezebb, szerelmesnek kell lennie folyamatosan, bátornak, mikor már egy kígyótól is elalél, tehát Brook, a mozarti kezdéshez lényegében dramaturgiailag hűen, Taminót esendőbbnek mutatja. Nem kísérik, nem segítik a Királynő udvarhölgyei, az „auf wiedersehen”-t nem nekik, hanem Papagenónak énekli, nincsenek az utat mutató kisfiú-angyalok, s varázsfuvolája sincs mindig, mert a palotába lépve elveszik tőle. Tamino így kénytelen elfütyülni a bűvös fuvoladallamot, akárha a zuhany alatt állna.

Az esendőség képe végig velünk van, a Királynő például az elvárt zenekari mennydörgés helyett csak besétál Taminóhoz. Az énekesek és a színészek mezítláb játszanak, a jelmezek egyszerűek és egyszínűek, így a tér, a mindent értelmező mitikus-vörös tér aktív részévé válik az előadásnak. A világítás is csak ezt a pirosat emeli ki vagy fogja vissza, de mindez a próbatétel teljes sötétségben indított jelenetében tudatosul. Csak a háttérfalra verődik gyenge sugár, nehogy felejtsük a színt, a melegséget és a tüzet.

Brook operája nem foglalkozik a mágiával, a szabadkőművességgel, a szimbólumokkal, csak a mesét mondja, az egymásratalálás nagy mítoszát ebben a legendás vörös-falú színházban. Brook a Bouffes du Nord-ban negyven év alatt elérte, hogy nem kérdés többé, miért játssza a Mahabháratában fehér színész Krisnát, vagy  miért fekete Hamlet, amikor az anyja fehér. Elérte, hogy elfogadjuk, a színész nem kell, hogy eggyé váljon a szerepével, és hogy az azonosulást súlyos jelmezek és díszletek irányítsák. Elérte, hogy az operai beszédnyelv váltakozása, énekből recitativóba, fütyülésbe-dudolásba és hétköznapi társalgásba, vagyis a színész közösségi játéka élő színházzá tegye az intézményesülésbe zárt operát. 

Ebben az előadásban három kellék van.  A varázsfuvola egy talált bot, a bűvös csengő egy triangulum, a gyilkos kés egy piros pálca. Az opera így lesz közvetlenül érthető, Brook szerint mozarti élmény. Így lépünk be a mesélés világába, ahonnan most Peter Brook kisétált.

Vö. Sztrókay András: Egy varázsfuvola 

Cím:  Egy varázsfuvola,  Szerző:  W. A. Mozart,  Adaptáció:  Peter Brook, Marie-Hélène Estienne , Franck Krawczyk,  Rendező és díszlettervező:  Peter Brook,  Világítás:  Philippe Vialatte,  Jelmeztervező:  Hélène Patarot,  Zongorán közreműködik:  Franck Krawczyk , Matan Porat,  Színészek:  William Nadylam ,  Abdou Ouologuem ,  Közreműködők:  Dima Bawab , Malia Bendi-Merad , Leila Benhamza , Luc Bertin-Hugault , Patrick Bolleire , Jean-Christophe Born , Raphaël Brémard , Thomas Dolie , Antonio Figueroa , Virgile Frannais , Betsabée Haas , Matthew Morris , Agnieszka Slawinska , Adrian Strooper , Lei Xu , Jeanne Zaepffel