Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

XXI. SZÁZADI ROMANTIKA

Romantika a 19. és 20. században / MTA Díszterme
2010. dec. 7.
Várjon Dénes sorozatának második koncertje azért volt különösen érdekes, mert majd’ két évtizednyi kihagyás után most játszott először Budapesten Rados Ferenc. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.

Rados Ferenc
Rados Ferenc

Rados Ferenc nagyságát mi sem jelzi jobban, hogy e hosszú kihagyás ellenére is sokan emlékeznek rá – nemcsak mint tanárra, de mint zongoristára is. Amiként az a Várjon Dénes által szervezett, a kamarazenét népszerűsíteni hivatott koncertsorozaton – vagy mint nemrég a kaposvári kamarazenei fesztiválon – kiderült, Rados elmaradása a pódiumról a magyar koncertélet számottevő vesztesége. Az MTA Dísztermében adott koncerten csak egy volt a fellépők közül, végignézve az odaseregletteken, mégis bizton állítható, ő volt a húzónév: számos tanítványa és tisztelője jött el ezen az estén.

A nyitó Richard Strauss-darabot, az F-dúr románcot a legjobbak között számon tartott brit csellista, Steven Isserlis és a koncertprogram gazdája adta elő. Mind a Strauss-románc, mind az utána felcsendülő Dohnányi-szonáta zsenge, és mindkettő tökéletes illusztrációja a kései romantikus stílnek, melynek jegyében telt (és telik majd) a koncertsorozat.

A sorozat címét hallván még egy évtizeddel ezelőtt is jócskán gyanakodhatott volna a rutinos koncertlátogató, hogy nem fog mást kapni, mint amit egyébként is szokott. De ma már, a koncertrepertoár látványos átrendeződése közepette kétségtelenül többet és mást jelent egy ilyen cím. Ráadásul nemcsak a repertoár, de az előadói gyakorlat is megváltozott, az évfordulós szerzők – Mahler, Chopin, Schumann, Erkel – művei új fényben ragyognak.

Így a Strauss-mű előadása sem nélkülözött meglepő fordulatokat. Steven Isserlis beszédesen és mélyről fakadó természetességgel szólaltatta meg hangszerét, ám előadását nem fűtötték át érzelmek, és nem volt elég lendületes, dinamikailag eléggé változatos sem. A produkció a művet az érdektelenebb Strauss-szerzemények közé szorította be. Hasonló lehetett az érzésünk a Dohnányi-darabot hallván. Joggal lehetett hiányolni e mű esetén is a tagolást, a dinamikai árnyalást, a hangsúlyokat (utóbb a záró, Chopin-szonáta három egymást követő azonos hangját teljes azonosan, azonos hangerővel szólaltatta meg Isserlis, nem érzékeltetve a mű tágulását, s a darab élvezhetőségének ez nem használt). És mindehhez a kissé szimpla játékhoz nem társult (mint Perényinél szokott) az az élmény, hogy a játszó képes a zene teljes átélésére. Perényi azonosul egy zenei gondolattal, Isserlis csak előadja.

1895-ben, Koessler János közbenjárásának köszönhetően Dohnányi zongoraötösét megismerte Brahms és felette lelkesedett az ifjú ember művéért. Hogy is ne tette volna, hiszen a saját zenei világa köszönt abban vissza. A mintegy négy évvel később született b-moll gordonka-zongora szonáta még egyértelműen a Brahms-vonzás jegyében született. Várjon Dénes gondoskodott róla, hogy előadását ne a tisztes unalom, hanem a Brahmsért rajongó ifjú szerző lendülete jellemezze.

Németh Judit
Németh Judit

Az elkövetkező műsorrész felvillanyozónak bizonyult a szolid koncertindítást követően. Az ünnepeltek közül Mahler és Chopin kapott egy kis időt. Mahler dalait Németh Judit adta el, kísért Rados Ferenc. A dalok Mahler életművének változatosságát reprezentálták. Az 1902-es Liebst du um Schönheit szerelmi vallomás Alma Mahlerhez (az ő dalait is hallhatjuk majd a sorozatban): Németh Judit az „Állj fel!” fölszólítást követően másodpercnyi szünetet tartott, mintha kivárta volna, hogy a megszólított felemelkedjék. Az újabb felszólításnál alig érzékelhetően hosszabb szünetet tartott. Előadásában e dal teljes dráma volt. Nem csupán egy magával és érzelmeivel is küzdő szerelmes kifakadása, hanem egy teljes élet lefutása: érzékelhetővé tette, hogyan is érkeztek el az egymást szeretők e sűrített pillanatig. Egyértelműnek tűnt, hogy az előadást a dalt kérlelhetetlenül átvilágító Rados Ferenc rendezte, ő koordinálta, hívta elő Németh Judit vallomását.

A három évvel korábban íródott Hans und Gretel című dalban az énekesnő kiengedte a hangját: ez nem volt olyan csöndesen bensőséges, mint az előtte felcsendülő Erinnerung és a Frühlingsmorgen, vagy az utána felcsendülő, meghitten egyszerű Das irdische Leben – e dalban Németh Judit kifakadt. Az „Oly szép vagy” kijelentése mintha kiszakadt volna belőle, s mintha a dal anyaga is meghasadt volna. Az Ich bin der Welt abhanden gekommen kezdetű Rückert-dalban az utolsó szótagokra tette a legnagyobb hangsúlyt. Rados is azt érzékeltette, hogy e dal a várakozásról, a kivárásról szól: az éneklő elért mondandója végére. És kivár…

A koncert utolsó harmadát Chopin kapta. Az a-moll mazurkát éppen akkortájt, mikor Várjon Dénes is belefogott, játszotta Bogányi Gergely a Művészetek Palotájában rendezett egyszemélyes Chopin-maratonon. Várjon játéka intimebb, kevesebb nála a meglepetés a ritmikában, az agogikákban. Ha tetszik, kevesebb nála a hívság. E rövid darab után következett az est – Rados megjelentését követő – legfontosabb epizódja: Várjon Dénes Chopin egyik legmélyebb és legköltőibb művét, az Asz-dúr polonéz-fantáziát játszotta el nekünk. Várjonnál a bal kéz nagy ugrásokkal teli kíséretében érződött nyoma a Rados közvetítette kérlelhetetlenségnek. Átszellemült, magasztos és kecses zene volt Várjon előadásban ez a többféle anyagból szerkesztett kompozíció: nagyszabású romantika, drámai szerkezetű költemény. Már a bevezetésben megragadóak voltak a különcről árulkodó harmóniai fordulatok, az olasz dalokat idéző gisz-moll rész ugyanakkor nagyon könnyed lett, csöndes szépségű.

Akárcsak az antréban, így a befejezésül adott Chopin-darabban, a g-moll cselló-zongora szonátában is Isserlis Várjonénál szürkébb játéka szolgáltathatott okot némi dohogásra, de mindent összevetve, nem csupán Rados Ferenc fellépése miatt maradt emlékezetes e remek sorozat második koncertje.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek