 Giuseppe Tornatore: Baaria (2010) – operatőr: Enroico Lucidi |
Ennek megfelelően a program csendben, félig telt mozitermekben pergett. Valószínűleg nem is tudta az esetlegesen betévedő, hogy jó eséllyel a világ legjobb operatőrei is bent ülnek a nézőtéren. A szervezők ugyanis először rendezték meg és kapcsolták az Aranyszem Fesztivál programjához az operatőrök világkonferenciáját. Amelyen a magyar legendák – Koltai Lajos, Zsigmond Vilmos – mellett olyan zseniális operatőrök vettek részt, mint Billy Williams (Gandhi, Szerelmes asszonyok), Peter James (Életben maradtak, Apádra ütök) vagy Dean Semler (Mad Max II-III, Apocalypto). A konferencia vetítéssorozatának nívója így elnyomta a fesztivál versenyprogramját: a kortárs európai film csúcsteljesítményei vonultak itt fel, mint például Aki Kaurismäki operatőri debütálása, a Bad Family, az Anthony Dod Mantle kezét és szemét dicsérő Lars von Trier-film, az Antikrisztus , a Haneke által dirigált és Christian Berger által felvett Fehér szalag (a kiemelt címekre kattintva elolvashatja a filmekről szóló kritikáinkat – a szerk.), az Enroico Lucidi operatőri közreműködésével készült Tornatore-mozi, a Baaria, Dormael és Christophe Beucarne Mr. Nobody-ja vagy Felix van Groening rendező és Ruben Impens operatőr Szarul állnak a dolgok-ja. Az említett operatőrök szintén a meghívottak között foglaltak helyet.
A fesztiválprogram szakmai zsűrijének ezúttal egyetlen szempontot kellett figyelembe vennie, hogy kiválassza a legjobb filmet: hogyan van fényképezve a film? A legjobb SZFE-s operatőr díját Szigethy Márton A szem története fényképezéséért, a kisjátékfilm kategóriában Erdély Mátyás operatőr az Úr elköszönért vehette át. Akik rendszeresen járnak fesztiválokra és moziba, azokat nagy meglepetés nem érte a versenyprogram láttán, hiszen az elmúlt egy év munkái nem itt debütáltak. A játékfilm kategória nyertese borította a papírformát: nominált volt a közönség köreiben népszerű Czukor show és – különösen a külföldi – kritikusok kedvence, a Pál Adrienn, s mégis a sokat gyalázott Halálkeringő nyert Dobóczi Balázs fényképezésében, megérdemelten. Számomra érthetetlen volt a közönség és a kritika filmmel kapcsolatos merev elutasítása: a Halálkeringő lendületes, izgalmas kamarathriller, és – legalábbis elődeihez képest – sikeresen ülteti át a műfaj elemeit magyar közegbe. A feszültség fokozását segítő, hibátlan fényképezés pedig a világ bármely pontján helytállna.
 Hajdu Szabolcs: Bibliotheque Pascal (2010) – operatőr: Nagy András |
A programtól lényegében függetlenül kiadott Az Év Operatőre díjat – szokás szerint – a legutóbbi filmszemle sztárfilmjének operatőre, ezúttal Nagy András (Biblotheque Pascal) kapta, ezzel másodízben került Gulyás Buda (Kaméleon), Máthé Tibor (Ópium), Pohárnok Gergely (Taxidermia) és Pados Gyula (Kontroll) társaságába. A magyar operatőr szakma érdekes rétegződését mutatja, hogy a díjat a már befutott, de még pályájuk elején álló fiatal operatőrök kapják. Köztudott, hogy a magyar operatőr világszerte keresett: a fiatalok közül Pados Gyula már Hollywoodban dolgozik, a magyar operatőrképzést pedig bármelyik filmgyártó országban elismerik.
A hagyományőrzés jegyében az öreg mesterek csarnokában foglal helyet a magyar filmgyártást beindító operatőrök közül Eiben István (Hyppolit, a lakáj, Mese a 12 találatról), Hegyi Barna (Kölcsönadott élet, Valahol Európában), Makai Árpád (Rózsafabot 1940) és a magyar operatőriskola alapítóatyja, Illés György (Ötödik pecsét). Illés hungarikumnak számító találmánya a dramaturg-operatőr, akit elsősorban nem a világítás és felvétel érdekel, hanem az, hogy a film dramaturgiájában milyen szerepet tölt be a színvilág, a fény-árnyék viszony, a kép kivágat. A HSC sajátos felsorolásában egy kategóriával „lejjebb”, a legendák között foglalnak helyet Illés Papi elsőszámú tanítványai: Kovács László (Szelíd motorosok), Zsigmond Vilmos – Tóth Janó és Illés mellett természetesen. Utánuk következnek a mesterek: Koltai Lajos, Máthé Gábor, Sára Sándor, Kardos Sándor.
Általános tapasztalat, hogy a meghívottak nagy része szörnyülködve tekint a technika túlburjánzására. A két tucat kamerával rögzített konferenciaterem láttán az ausztrál mester, Valentin Perko kijelentette, hogy rosszul van, ha felvevőgépet lát. A magyar származású, kétszeres BAFTA-díjas Ernie Vincze elmondta, hogy pusztán a technika sohasem érdekelte, az antropológia és a szociológia tanulmányozása kapcsán kezdett filmezéssel foglalkozni. Koltai Lajos sem érdeklődött igazán a kamera technikája iránt, az operatőr-rendezőt kezdetektől a dráma hatásfokainak képbeli kifejezése izgatta, elmondása szerint Szabó Istvánnal mindig a „lényeget” beszélték meg: azt, hogy milyen funkciója van az éppen felvett képnek a történetmesélésben. Zsigmond Vilmos, aki operatőrként a legnagyobbakkal dolgozott együtt – így az amerikai filmtörténet kiemelkedő mozijaiban: Altman McCabe és Mrs. Miller-ében, Boorman Gyilkos túrájában, De Palma Megszállottságában, Spielberg Harmadik típusú találkozások-jában, amiért Oscar-díjat kapott, Cimino Szarvasvadászában, Woody Allen Kasszandra álmában –, kijelentette, hogy véletlenül sodródott a film irányába, és csak egyetlen receptet ismer a sikerhez: a kitartó, állandó munkát. Szerinte a végleteket kerülni kell, így az elidegenedést kiváltó 3D technikát éppúgy nem tartja járható útnak, mint a Dogma-mozgalomból megörökölt, bensőséges közelséget ígérő, ámde céltalan, rángatózó kézi kamera használatot.
 Steven Speilberg: Harmadik típusú találkozások (1977) – operatőr: Zsigmond Vilmos |
A mesterek véleménye rávilágított a versenyprogram és a programon kívül vetített filmek betegségeire is: legtöbbjük már csak a technikához képest tudja saját helyét meghatározni, így a lassúságukkal a divatos trendek ellen lázadó filmek – mint amilyen az Úr elköszön – éppúgy unalmassá válnak, mint a Mr. Nobody tökéletesre csiszolt, szirupos jövővilága. A fesztivál díjazottjai technikai és szakmai tudásból jelesre vizsgáztak, de antropológiából a legtöbben megbuktak volna. Zsigmond Vilmos még jelen volt, amikor Steven Spielberg a Harmadik típusú találkozásokban a technika okos kihasználásával elkészítette a kertvárosi Amerika Istent váró, kiüresedett látleletét, utoljára zabolázva meg ezzel gyermeki fantáziáját és pénzkereső kedvét. Zsigmond ma is ezt tanácsolja mindenkinek.