 Schneider Zoltán és Formán Bálint e.h. |
Itt van mindjárt a nyelv, Kovács Krisztina hajlékony és igen jól mondható fordítása, amely úgy simul napjaink beszédmódjához, hogy közben magas labdákat adogat a színészeknek. Akik pontos ritmusérzékkel végig le is ütik azokat. Röpködnek a poénok, pattannak a szópetárdák, kacarászás hullámzik a nézőtéren. Te is fiam, bluetooth, hangzik valamelyik szereplő ajkáról, merthogy informatikai cég irodájában vagyunk, ahol a roppant érzelmes és rohadtul cinikus főnök kitalálja, hogy legsunyibb húzásait egy távoli, sosem látott nagyfőnökre keni, s így megőrizheti alkalmazottai, a kis család szeretetét. Ám egy szép napon jó pénzért el akarja adni a vállalkozást, természetesen kisemmizve hosszú éveken át kihasznált munkatársait, akik verejtékes munkájukkal és tehetségükkel létrehozták az értékes cégvagyont. Mi több, még megtakarított pénzüket is odaadták az induláskor kizsákmányolójuknak. S ekkor beüt a baj, mert a távoli nagyfőnöknek személyesen is meg kell jelennie az adásvételi papírok aláírására. Ravn, a cégtulaj (Gazsó György) felbérel hát egy munkanélküli színészt, Kristoffert, akinek azt a feladatot adja, hogy játssza el az Amerikából hazalátogató nagyfőnököt.
E ponton indul be a bohózati masinéria, mert a színész, Kristoffer (Csányi Sándor) nemcsak hiú és öntudatos, hanem végtelenül narcisztikus és körülményeskedő is: a főnök fájdalommentes és szakszerű lebonyolítást vár el az alkalmi komédiástól, aki ugyanakkor legszívesebben magát és mesterségét fényezi, meg Gambiniről, a színészóriásról értekezik, akitől hatásvadász eszközeit tanulta. A habkönnyű vígjáték hatásmechanizmusának része, hogy a felbérelt alteregónak gőze nincs saját szerepéről, az informatikai alapfogalmakról, a fejlesztő team működéséről valamint szoros összetartozásukat szimbolizáló gyermeteg rituáléikról, furcsaságaikról.
 Jelenet az előadásból |
Lars von Trier darabjában nyoma sincs a dogma-filmek komor és komolykodó világlátásának, szigorú társadalombírálatának, ellenben kapunk egy leleményesen megszerkesztett sztorit, némi groteszk beütésekkel az emberi kapcsolatok természetéről, a viselkedésformák csoportlélektani motivációiról. Anger Zsolt rendezése is annak mutatja meg a történetet, ami: technikás vígjátéknak, amely nem hatol különösképpen mélyre az emberi viszonyok és magatartásformák feltérképezésében, ám amelyben a szereplők külön-külön és együttesen is megmutathatják jellemábrázoló képességüket, játékkedvüket. A Radnóti együttese igen jó kondíciókat mutat a kellemesen frivol, pergő ritmusú, igényesen szórakoztató előadásban. Most is megmutatkozik, hogy a meg-megújuló társulat erőssége a színészi játék s az intenzív csapatmunka. A Főfőnök stábjában kiváltképp a címszerepet adó Csányi Sándor s a cégfelvásárlást rámenősen bonyolító, vehemens izlandi üzletembert megformáló Schneider Zoltán jeleskedik.
Csányi rutinosan hozza a kicsit slemil, kicsit elnehezült, olykor ironikusan fanyar, finoman elfuserált macsó színész figuráját, aki úgy próbál főnökösdit játszani, hogy közben a legelemibb játékszabályokkal sincs tisztában. Jelentőségteljesen hallgat, talányosan tűnődve bámul maga elé vagy groteszkül keménykedik „beosztottjaival”, míg rá nem érez a családias kisközösségbe való belefeledkezés édes ízeire. Schneider valóságos bravúráriává emeli a robusztus, nagyhangú és nagytermészetű cégvezér végeláthatatlan halandzsáját: agresszivitásból és pöffeszkedésből, fennhéjázásból és felfuvalkodottságból, kivagyi gőgből meg rátarti nemzeti elvakultságból mintáz ironikusan láttatott, hallatlanul mulatságos alakot. Egy föl-fölhorgadó, toporzékoló marhát, aki azt sem tudja, hogyan öklendezze föl a dánokat szidalmazó szógörgetegeit. Míg hablatyol, és gurgulázva, bugyborékolva óbégat, feszengve fegyelmezi magát, pedig szíve szerint csípne, rúgna, harapna: a pompás jellemrajz alanya igencsak ismerős.
 Gazsó György és Csányi Sándor. Fotó: Martincsák István – PORT.hu |
Gazsó György Ravn-ként érzelmes és alattomos cégvezetőt mutat be, aki szívesen megőrizné renoméját alkalmazottjai előtt, miközben szemrebbenés nélkül lökné utcára őket. Egyszerre akar kívül és belül maradni, számító tőkésként és melegszívű barátként. Kováts Adél szenvedélyes, öntudatos HR-es Liséje egy szerelemittas nő elszántságával közelít az újonnan felbukkant cégvezetőhöz, sietősen szerezve meg a férfi skalpját. Szávai Viktória feszesen elegáns, türelmes ügyvédnője úgy játszadozik ex-pasijával, a kissé mulya színésszel, mint egy nagyra nőtt gyerekkel. Üdítően derűs jelenség a lökött, szédült, hisztérikusan randalírozó férfiak társadalmában. Az iroda fiatal „öregjei” egytől egyig maguknak való s valamelyest magukba záruló egyéniségek. Tamási Zoltán (Nalle) akkurátus informatikai zsenijének szakemberi odaadása mélyén egy elnyomott kisember kitörési vágya munkál. Péter Kata puhaléptű Heidije nagyszívű és természetes, Petrik Andrea Mettéje elvarázsolt lélek, kucogorva vár megváltást valakitől. Klem Viktor Gormjából időnként kitörnek az elfojtott indulatok, Adorjáni Bálint (Spencer) nyelvtörő idegenségből épít páncélt maga köré, Formán Bálint tolmácsa igyekszik láthatatlannak maradni. Mindannyiuknak van valami különc sajátossága, speciális személyiségjegye, amitől valamelyest mulatságossá is válnak. Mikor cégkirándulásra vonulva önfeledten tombolnak és színes jelmezekbe burkolózva bohóckodnak (tervező: Fekete Katalin), akkor látszik csak, mennyi szeretetéhséget takargatnak valamennyien.
Anger Zsolt lendületes rendezése sötétlő háttérbe vonva emeli ki vagy stilizált filmképekbe úsztatja a mű egynémely epizódját; az ironikus betétek néha túlcsordulnak, vagy leválnak a játékról. S bár a rutinosan adagolt vígjátéki fordulatok nyomán természetesen nemcsak az derül ki végül, hogy kiből lesz a legeslegnagyobb és igazi nagyfőnök, hanem a dogmátlanított Lars von Trier-komédia is célba ér: van miért nevetni.
Vö. Zsedényi Balázs: E.T. a technikai értekezleten
Szekeres Szabolcs: AC/DC a céges bulin
Sz. Deme László: Korom a kémény nélküli városban