Kárpáti Péter: Országalma / Tatabányai Jászai Mari Színház
2010.11.25.

Csulánó találkozik az Ördöggel. Mátyás király Mariskával. Jankó Mátyás királlyal. Fiú az apjával. Három fontos és meghatározó találkozás. Aztán, mint a mesében, ott van még másik három: a szerző, a rendező és a színész - a három Kárpáti találkozása. KELEMEN ORSOLYA ÍRÁSA.

Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból. Középen: Csányi Dávid

A Tatabányai Jászai Mari Színház idei első bemutatója egyben az utolsó is. A színház leköszönő vezetése kortárs szerző darabjával búcsúzik a közönségtől, melyet egy fiatal, pályájának elején álló rendező álmodott színpadra. Szép és szomorú gesztus ez, amelyben eggyé olvad kezdet és vég: bemutatkozhat egy új generáció, de lehet, hogy nem látjuk többé őket ezen a színpadon. Az új vezetés szakmai elképzeléseit ismerve kevés a remény, hogy a Népház és színházi alkotóműhely funkcióit többnyire szerencsésen ötvöző, ezidáig magas szakmai színvonalon működő színház a közeljövőben kortárs szerzők és progresszív, kísérletező fiatal rendezők munkáinak biztosítson otthont. Tíz évvel ezelőtt, Harsányi Sulyom László igazgatói kinevezését követően a színház első premierjei között szerepelt Jevgenyij Svarc A király meztelen című mesejátéka. A mostani bemutató pedig véletlenül megint egy olyan mese, ahol a hazugság és a látszatok rendre felülírják az igazságot. Kárpáti István Országalmájának tétje nem csak a vizsgarendezésre kapott osztályzat. Ennél jóval több.

Az Országalma vonzza a fiatal rendezőket: a darab ősbemutatója 1995-ben volt a Pesti Színházban, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán akkor végzős Simon Balázs rendezésében. A Csenki Sándor gyűjtötte püspökladányi cigány népmesék ihletettségében született akciódús, komikus fordulatokban és nyelvi humorban egyaránt bővelkedő dráma izgalmas szöveg. A komédiában három, különböző generációkhoz tartozó figura sorsát kísérhetjük figyelemmel: a darab Csulánó sztorijaival kezdődik, amelyet Mátyás király „akciói”, végül Jankó tréfái követnek. Mátyás inkognitóban katonát játszik, Jankó álruhában Mátyás királyt alakítja, hármójuk közül Csulánó az egyetlen önazonos figura, aki soha sem titkolja, hogy kicsoda. Érdekes a darab narrációja is: Jakab mesemondóként indítja a cselekményt, a figurák az ő szavait követően jelennek meg a színen; a második rész elején Jakab feladatát stílusosan Galeotto Marzio veszi át; a végén pedig Jakab elölről kezdi mesélni a történetet, mely éppen azáltal lesz élő, érvényes és igaz, hogy újra és újra elmeséli.

Kárpáti Pál
Kárpáti Pál

A darabban a szerző Jankó és Csulánó kettőzését ajánlja, vagyis a fiatal Jankó legfontosabb ismertetőjegye, hogy nagyapja vonásait viseli, ezért különösen mókás, hogy a Mátyásra nem hasonlító Jankóról mindenki azt hiszi, hogy ő a király, csupán azért, mert nála van egy országalma és álruhát visel. Kárpáti István előadásában ezzel szemben Jankó és a fiatal Mátyás király szerepét játssza azonos színész. Jelen esetben pedig egy harmadik családtag, a színészhallgató, Kárpáti Pál. A rendező tehát Jankó Mátyás királlyal való rokonságát igyekszik hangsúlyozni: Mátyás így Csulánónál fontosabb szereplő, Jankó pedig e dramaturgiai ötlettel pontosan ugyanolyan, mint az emberek fejében létező, mitikus alakká vált fiatal Mátyás király. Jankó az akasztófa alatt áll, amikor Mátyás rájön, hogy a saját fiát akarja felakasztani. A fiúnak – akiről továbbra is mindenki azt hiszi, hogy ő az igazi király – sikerült saját apját is megtréfálnia, így valójában túlszárnyalta, túltett rajta. Most ő következik, mert Mátyás ideje lejárt: az öregedő, szenilis királyt az utolsó jelenetben talicskán tolják ki a színről.

A címlapon az előadást a 10-16 éves korosztálynak ajánlják, és ugyanitt szerepel egy telefonszám, melyen a produkció iskolákba is megrendelhető. Az előadás tehát bárhol és bármikor játszható, térbeli kötöttségek nélkül. Ez óriási előny, hiszen nem tudni, meddig lesz alkalom azt az eredeti helyszínen, a színház színpadán berendezett térben játszani. A nézők szemben ülnek a nézőtérrel, de azt az előadás első részében vasfüggöny választja el a játéktértől. A vasfüggönyt súlyemelői mozdulatokkal Holubár (az Ördög) emeli fel a második részben. Ekkor feltárul a nézőtér, mely éppen olyan üres, mint a király élete, miután lemondott az álruhás kalandozásokról. Az üres nézőtér az előadás és a tatabányai szituáció metaforájává válik: jó játék nélkül nincsen színház (a nézőtér pedig csak üres díszlet), a jó színház viszont működik színház(épület) nélkül is - igaz, csak akkor, ha van nézője.

Csányi
Csányi Dávid, Kárpáti Pál, Vesztl Zsófia és Kőszegi Mária

Az előadás a szerzői műfajmegjelöléshez (vásári játék) kapcsolódva a kreativitás és a játékosság jegyében építkezik, mégpedig elsősorban a színészi játékra koncentrálva, különböző színjátékformák ötvözésével. Minimál-színházat láthatunk, ahol a legkülönfélébb talált tárgyak kerülhetnek játékba, más-más helyzetekben, eredeti tárgyi funkciójuktól gyakran teljesen elszakadva. E tárgyak – a legyezőtől kezdve a színes szalagfüggönyön és nejlonzacskón át a vécépumpáig – szokatlanságukkal, behelyettesíthetőségükkel, illetve oda nem illőségükkel ironizálják a jeleneteket, ugyanakkor bábként is funkcionálnak: Csulánó állandóan nyüzsgő gyerekeit például fakanál, kócdarab és műanyag kanna segítségével jelenítik meg a színészek.

A színészek tehát báboznak és játszanak (figurát, tárgyat, díszletelemet stb.), sokat vannak játékban, a feladatokból mindenki kiveszi a részét. Mivel nem csupán egy karaktert alakítanak, gyors váltásokkal, jelenetről jelenetre kell megteremteni, felépíteni és érvényessé varázsolni a szituációkat. Az Országalmához jól passzol ez a játékos koncepció, mégis ez jelenti a nehézséget, mind a rendező, mind a színészek számára. Az előadás bátor és bevállalós, magasra teszi a mércét, azonban ezt – talán épp a sokéves rendezői tapasztalat, az elmélyült mesterségbeli tudás hiányából kifolyólag – nem sikerül megugrani. Úgy tűnik, mintha egy-egy jelenet közegének megteremtése, az üres terek bejátszása felemésztené az energiákat, és a drámai figurák, nyelvi és szituációs poénok felépítéséhez már nem maradna elegendő. Nehéz például követni Csulánó menekülését, mert mire rájövünk, hogy vízbe ugrott az őt üldöző parasztok elől, és az összes izgő-mozgó tárgyat és személyt beazonosítjuk, már az aranyhalas jeleneten is túl vagyunk. Szép például, ahogyan a csatamező, vagyis a játék katonákkal telerakott szőnyeg királyi palásttá lényegül át, hogy a ló csengős karkötőt kapott, és kiváló ötlet, hogy a börtön rácsait egy létrával jelenítik meg. Nem működnek azonban a képkerettel kiemelésre szánt jelenetek, és ugyan jó poénnak tűnik, hogy az előadásban bábként előbukkan egy igazi alma is (amit a király a végén majdnem összekever az országalmát jelképező labdával), mégsem működik, mivel a ráhúzott zöld szütyő miatt alig látható. Ötletes, hogy egy színész alakítja a ruhafogas különböző pontjairól gyors váltásokkal előbukkanó királyokat, a jelenet mégsem élvezhető igazán, mert a háromféle hangszín és beszédtempó miatt nem érteni a szöveget.

Rusznák
Rusznák András és Csányi Dávid. Fotó: Sipos Zoltán (A képek forrása: PORT.hu - Jászai Mari Színház)

További apróságok is lankaszthatják a néző figyelmét. Az előadás játéktere gyakorta elég sötét, alkalmanként kínosan alulvilágított, ami szép pillanatoktól foszthatja meg a befogadót. Az első nézősorokhoz elég közel játszanak, így a nézőtér hátsó soraiból sok részletet alig vagy egyáltalán nem lehet látni. Mindez egy hagyományos színházi térben nehezen kiküszöbölhető adottság, egy ilyen szabadon, minimális kötöttséggel működtethető térben azonban kellemetlen, függetlenül attól, hogy az előadást és a játékteret valószínűleg a premierközönség létszámához képest jóval kevesebb nézőre tervezték.

Az első rész vége, Mariska és Mátyás király lakodalma (és a király távozása) az előadás legszebb és legjobban sikerült jelenete. Jó a ritmus, jók a hangsúlyok, hatásos a zene, minden részlet összeáll, megtörténik, ami máshol nem jön össze, és a végeredmény nem csak vizuálisan szép, hanem egyszerre lírai és poénokban gazdag. A második rész ugyancsak esküvővel zárul, de ez messze nem olyan kidolgozott, mint az előző: az új generáció másképp ünnepel, a bulizó fiatalok még a színháztérből is eltűnnek. Lehet, hogy többet nem is jöhetnek vissza. De a mese kezdődik elölről, és talán senki nem felejti el, hogy jó színházat színház nélkül is lehet csinálni. 

Vö. Nyulassy Attila: Az igazságtalan mesetolvaj 
Nánay István: A zöld emberke üzenete 

Cím:  Országalma,  Író:  Kárpáti Péter,  Rendező:  Kárpáti István,  Dramaturg:  Khaled-Abdo Szaida,  Díszlet:  Balázs Juli,  Jelmez:  Szabados Luca,  Rendezőasszisztens:  Széplaky Petra,  Zsirai Viktória,  Szereplők:  Kárpáti Pál,  Csányi Dávid,  Rusznák András,  Kőszegi Mária,  Vesztl Zsófia,  Németh Zsófia,  Guary Alexandra,  Egger Géza,  Fritz Attila,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott