Bozsik Yvette: Játszótér / Figura Stúdió Színház
2010.11.23.

20 éves a Figura Stúdió. A gyergyószentmiklósi társulat a jubileumot a Merlinben is megünnepelte Bozsik Yvette Játszótér című darabjával. Bízzunk benne, hogy akadt még fölös tortájuk, hiszen a színpadi darabot láncfűrésszel nyiszatolták szét. TÓTH ÁGNES VERONIKA ÍRÁSA.

Az eredeti Kenneth MacMillan darab, a Playground 1979-ben debütált az Edinburgh Festivalon. A koreográfus, aki mellesleg maga is túl volt már egy pszichoanalízisen – és évekkel később úgy nyilatkozott, hogy saját, meglehetősen nyugtalanító gyerekkori emlékeit is felhasználta a koreográfia megalkotása során –, igen keserű társadalmi parabolát alkotott, melynek lényege, hogy egy kaotikus, őrült világban a normalitás és a téboly határai átírhatók, felcserélhetők. Az eredeti darabban nem volt eldönthető, hogy gyerekek imitálnak-e felnőtteket vagy felnőttek játszanak gyerekeket (a helyszín egy drótkerítéssel körülvett udvar volt), Bozsik Yvette koreográfiájában viszont néhány gyerekkori emlék felidézése után szinte rögtön egy elmegyógyintézetbe kukkantunk be, ahol gyerekként kezelt, infantilizált ápoltakat látunk. 

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
Bozsik Figurásoknak készített Játszóterében a pszichiátriai hatalmi viszonyokon keresztül (MacMillan darabjához hasonlóan) karcos társadalmi antiutópia sejlik fel: jó lesz nekünk, ha újra gyerekek leszünk. És nem kell más a jó gyerekeknek, mint mézesmadzag és korbács, kenyér és cirkusz. Izgalmas a gyerekkor és az elmeosztály közötti megfeleltetés: ez jóval pontosabb és mélyebb meglátás, mint elsőre hinnénk. Korántsem csak arról van szó, hogy a gyerekkori traumák meghatározzák a felnőttkori neurózisokat, pszichikus torzulásokat, hanem arról is, hogy az elmeosztály többnyire valóban egyfajta második játszótér, ahol a Főnéni apportírozza a „gyerekeket”. Ha valaki bekerül a pszichiátriára, első körben döntésképtelen gyerekké minősítik vissza, azaz mint különféle szabadságjogokkal bíró állampolgár, megszűnik létezni. Bivalyerős nyugtatókkal szedálják le – a darabban úgy áll sorban gyógyszerért az összes lakó, mintha csak cukrot osztogatnának neki az orvosok –, megfosztják önálló akaratától, és ami a legfontosabb: infantilizálják és tárgyiasítják. A folyamat biztosítja és konzerválja az orvos-beteg kapcsolat hierarchikus jellegének fenntartását, és a társadalmilag besorolhatatlan, veszélyes, zavaró személyek kiiktatását. Ugyanis ha valakit nem személyként, hanem döntésképtelen gyerekként vagy tárgyként kezelünk, azzal már bármit meg lehet tenni.    

A Katona József Színházban játszott Playground és a Figura Játszótere testvérei egymásnak, mégis két autonóm darabról beszélhetünk. Már csak azért is, mert míg a Katonában a hálóingben balettozó, korpulens főhős, Elek Ferenc komikusabbra vette a főszereplő, Freddie alakját, addig a Figurából Barabás Árpád furcsaságát csupán szódásüveg szemüvege jelzi. Ő is más, ő is kiközösített, de ő introvertáltabb, szomorkásabb módon nézi végig saját negligálását. Én itt sem vagyok, ne is zavartassátok magatokat – jelzi. 

A két darab csak részben hasonló, a Figurásokra új darabot írt a koreográfus-rendező, Bozsik Yvette. A rendező-koreográfus – akit Vislóczky Szabolcs segít koreográfus-asszisztensként – alapvetően a szereplők adottságaiból kiindulva építi újra a mozgásanyagot. A próbafolyamat mélységét, alaposságát jelzi, hogy a koreográfus már egy évvel a bemutató előtt tartott workshopot a társulatnak, így könnyen sikerült megtalálniuk a közös nyelvet a munka során. A fehér köpenyes Szabó Eduárd és Bartha Boróka, illetve a fehér hálóingben/kényszerzubbonyban libegő ápoltakat alakító Boros Mária, Gazdag Erzsébet, Kolozsi Borsos Gábor, Máthé Annamária, Vajda Gyöngyvér és Vass Csaba nem táncosok, de jól mozognak, és harmonikusan, könnyedén vesznek részt ebben a groteszk, szellemes némajátékban. 

Néhány ominózus kép azért ismerős lehet a Katonából, például a születésnapi jelenet kegyetlensége újra gyomron vágja az embert. Az ünneplőbe öltözött gyerekek vendégserege szétrebben, végül az ünnepeltnek a szülei (akik később az elmegyógyintézet vezetőiként bukkannak fel) éneklik el a Happy Birthday-t, csemetéjük neve helyén zavartan lalalázva. A szülinapi torta felett a szülők már mohón egymást fogdossák, majd el is vonulnak gyorsan, az ottmaradt tortát pedig egy takarító trancsírozza szét egy fűrésszel, majd ő is lalalázik egy sort. A születésnapos mindezt rezzenéstelen arccal, tágra nyílt szemmel bámulja. Sötét asszociációkat indít, hogy az erőszakgépezetet működtető pár és a szülők alakja – azaz a tekintélyszemélyeké – egy és ugyanaz, ráadásul, ha vannak egyértelműen őrült és életveszélyes figurák, hát ők azok. 

A diliházban tobzódó pszichopaták alakját Ken Kesey-től Dürrenmattig számtalan író feldolgozta, s a világirodalomban is népszerű toposz az őrület tettetése és az elme valódi megbomlása közti játék ábrázolása. Ráadásul Nizsinszkij árnya is ott kísért a Játszótéren: az ő életében az őrület eljátszása, a valódi megtébolyodás, illetve a normalitás és a téboly határán való egyensúlyozás vezérmotívum volt. „Úgy fogok tenni, mintha bolond lennék, mert akkor jobban meg fognak érteni. Szeretem Shakespeare clownjait, nagyon sok bennük a humor, de a gyűlölet is, ami már nem Istentől való. Én Isten bohóca vagyok, ezért szeretek bohóckodni” – írta. 

A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
A Játszótérben a tettetés és valódi őrület kettőssége nem eldöntött. Az anyát és apát, illetve az ápolókat alakító Bartha Boróka és Szabó Eduárd olyan perfekt és negédes erőszakgépezetet épít ki, olyan rutinnal apportírozza „védenceit”, hogy az hátborzongató. Kisded hatalmi játékaik túl sok helyről lehetnek ismerősek. Vajon mi lehet kis védencünk agyában? Ellenőrizzük, kontrolláljuk, azaz lékeljük meg, hátha kiderül, mi van belül, ránt elő egy fúrót a színpadon a komoly, fehér köpenyes úr. Még nevetnénk is, ha hasonlóan barbár módszerek – mint például az elektrosokk – nem lennének még mindig divatban. Az agy meglékelésének elvontabb analógiája, a gondolatok cenzúrájáról való elmélkedés pedig még messzebb vezet. Mindenesetre a fehér köpeny a hatalom, a megkérdőjelezhetetlen tudás, a tekintély, a mindenkori normalitás jelképe, még akkor is, ha az illetőnek, aki viseli, éppen fúró zúg a kezében. Bozsik Yvette meglehetősen sötét konklúziója pontosan az, mint említett művésztársaié, Ken Kesey-é vagy Dürrenmatté: a normalitás mindenkori „hivatalos” letéteményesei és őrzői a legveszélyesebb eszelősök. 
 
Cím:  Játszótér,  Rendező-koreográfus:  Bozsik Yvette,  Koreográfus-asszisztens:  Vislóczky Szabolcs,  Zene:  Yonderboi, Jean-Philippe Heritier,  Jelmeztervező:  Berzsenyi Krisztina,  Szereplők:  Bartha Boróka,  Szabó Eduárd,  Barabás Árpád, Máthé Annamária, Boros Mária, Vajda Gyöngyvér, Gazdag Erzsébet, Kolozsi Borsos Gábor, Kőmíves Csongor
Megítélt támogatás: 500 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Az előadás megvalósítására (2009)
További támogatás: 800 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Az előadás megvalósítására (2010)
További támogatás: 1 000 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Az előadás magyarországi turnéjára (2010)