Kurtág György estje a Garnier Operában
2010.11.15.

Úgy képzelem, egy kortárs zeneszerző legmerészebb álmaiban sem gondol arra, hogy egyszer majd saját műveit játszhatja a párizsi Opera színpadán. Kurtág Györgyöt már a megjelenése pillanatában állva ünnepelte a párizsi publikum. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.

A párizsi Opera pompája egy világnyi távolságra van a Kurtág-zene bensőségességétől, tisztaságától, egyszerűségétől. Mondhatni, semmi sem áll távolabb – az e koncerttel a legnagyobbak közé avatott - komponistától, mint az ünnepeltetés, a magasztaltatás. Kurtág György befelé forduló zenéjét mindig a lehető legkevesebb hangból, csakis a legszükségesebb elemekből építi fel: egy-egy zenei gesztusa ezért is utal vagy ezredévnyi hagyományra. Így ami itt, ebben az excentrikus épületben most megszólal, az ugyan élet és halál dolgait érinti, de nélkülöz minden pátoszt, ájtatosságot, indulatot. Aki itt játszik, csak egy ürge – Ottlik szavával élve –, aki nem avatkozik élet és halál dolgaiba, s ürge voltát egész megjelenésével, korántsem tettetett szerénységével hangsúlyozza is. Kurtág nem azt várja el, hogy leboruljanak nagysága előtt, hanem azt, hogy megértsék a zenével – mindennél világosabban – közvetített gondolatait. Alighanem éppen Kurtág póztalan, s mégis légkörteremtő közreműködése miatt volt, lehetett sikeresebb a koncert első része, melyben a Játékokból játszott feleségével, Mártával, mint a második, melyen személyesen már nem jelent meg. Kurtág nem egy interjúban hangsúlyozta: szinte közömbös, hogy egy előadó mit játszik (operettet vagy Jimi Hendrixet), élménnyé a koncertet az előadó személyes jelenléte avatja.

Kurtág Márta és Kurtág György
Kurtág Márta és Kurtág György
Csalog Gábor egy interjújában a nagy komponistákat két csoportja osztotta: kurvákra és nem kurvákra. Szerinte az első csoportba tartozók keresik a közönség kegyeit, lopva kitekintenek, hogy tetszést arattak-e, fürkészik az arcokat (mint tette volt Mozart, Wagner), és vannak, akiket a közönség véleménye hidegen hagy (miként Schubertet, Brucknert). Majd Csalog leszögezi: Kurtág az utóbbi csoport egyik legjellegzetesebb alakja. Bár a megfogalmazás kissé sprőd, igazat kell adni neki. Kurtág és felesége a nyolcvanas évek óta lép fel a Játékok részleteivel, de akárhányszor hallottam őket, mindig egymásra koncentráltak, példaadóan összeszedettek voltak - akárcsak most. E kis frázisok, darabok mindegyike csupa játékosság, kicsattanóan eleven attrakció. Lényegük, hogy minden hangnak jelentőséget adó parafrázisok, és egy mélyen megélt életeseményről tudósítanak. Ezen az estén is különösen feltűnő volt, hogy a Verés, veszekedés, a Hommage à Paganini vagy a Madaras mögött sorsélmény van. A mintegy ötven perces programot nagy tapssal fogadta a közönség. Több ráadást is kikövetelve a végére elég fáradtnak, ámbár boldognak tűnő párból.

A Bartók által gyűjtött román népdalokat megidéző Colinda-Balladát Kurtág 2008-ban fejezte be. A mű tisztázata megjelent a Holmiban is, bemutatója a szombathelyi Bartók-fesztiválon volt, a művet akkor – természetesen – a Cantata Profana követte. Kovács Sándor szép hasonlattal írta le a szombathelyi koncertről megemlékező hangjegyzetében a művet: egy román népdalénekes szenvtelen arccal énekelt végig vagy féltucatnyi bús dalt, majd amikor végzett, arcát a kezébe temette. Csak e gesztusa árulkodott arról, hogy mi ment végbe benne miközben énekelt. Az utolsó gesztushoz hasonlította Kovács Sándor a Colinda zárlatát. E közömbösnek tetsző ismétlésekből és kántálásnak ható dallamokból álló mű végén megáll a levegő. A gyerekkor idéződik meg – Kurtág az erdélyi Lugoson született –, de minden nosztalgia nélkül. A Colinda mintha az emlékezés mechanizmusát akarná megjeleníteni.

Natalija Zagorinszkaja
Natalija Zagorinszkaja
Mint a bemutatón, úgy most is a Kolozsvári Filharmónia Kórusa énekelt (igaz most jobban, pontosabban, mint Szombathelyen). Cornel Groza dirigált, tenorszólót Ovidiu Daniel énekelte, s közreműködött az Olivier Cuendet vezette Musikfabrik együttes.

A koncert azzal a művel zárult, amellyel a New York-i magyar évad megnyitott: Kurtág Anna Ahmatova verseire írt ciklusával. Az a Natalija Zagorinszkaja énekelt Párizsban is, aki New Yorkban – avatott előadója ő Kurtág rendkívül nehéz darabjának.

Kurtág akkor szerelemesedett bele az orosz nyelvbe, amikor elolvasta a Bornemisza Péter mondásaihoz készült lemezborítón a művek orosz fordítását. Mint nem egyszer elmondta, az orosz olyan szent nyelv számára, mint Sztravinszkij számára a latin. De esetében az idegen nyelv nem a távolságtartás eszköze, éppen ellenkezőleg: a személyesség hevíti át e műveket is. Oroszul íródott művei között olyan nagyon fontos darabok vannak, mint A boldogult R. V. Truszova üzenetei, a hat orosz nyelvű vegyeskarból álló sorozat, az Omaggio a Luigi Nono, de a legkomolyabb darab, az utóbbi negyedszázad legfontosabb műve, az Ahmatova-szöveget is tartalmazó A csüggedés és keserűség dalai.

Ahmatovának a férjét kivégezték, a fiát letartoztatták, majd egy éven át, sok száz asszonnyal együtt állt nap, mint nap, jó hírt várva, a leningrádi börtön falainál. E fal tövében töltött időt örökítette meg a Rekviem című költeménye, amely a Kurtág-mű alapja. A vers és a Kurtág-opus egyaránt az egyházi műveket idézi: a várakozó anya mintha a kereszt alatt állna, s a fia vére csöppenne rá. Zagorinszkaja e végtelen anyai fájdalmat elementáris erővel tudta közvetíteni.

Helyszín:  Garnier Opera, Párizs,  Időpont:  2010. november 2.