7. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál 2010
2010.11.14.

Széles látószöggel, igényesen válogatott magyar és nemzetközi panorámával, minőségi munkákkal és kiemelkedő filmes pillanatokkal zajlott le a 7. Verzió Fesztivál. RUPRECH DÁNIEL ÖSSZEFOGLALÓJA.

Amikor a kamera egyszer csak láthatatlanná válik, szinte megszűnik a közvetettség érzése a néző és az előtte zajló események között (a voyeur-pozíció tökéletesedik), és olyan valóság bomlik ki a képeken, melyre az életben ilyen koncentrációban nem, csak egy konstruált összefüggésrendszerben lehet példa. Ilyenkor a dokumentumfilm túllép informáló és értelmező feladatain, hogy valami egészen különlegeset hozzon létre. 

3 esküvő
3 esküvő
Ennek szép példája a 3 esküvő című film Kis Anna rendezte epizódjának (Házi paradicsom) egy snittje: az asztal két végén ülő pár jelöli ki a szimmetrikus, mozdulatlan nagytotál keretét. Egy elhangzott szó feszültséget teremt, de a kép meg sem moccan, a stáb, a kamera felszívódik, a néző pedig kényelmetlen helyzetbe kényszerül, amiért a két hős ennyire közel engedi őt magánéletükhöz. Csak egy film beállításaként, a többi jelenet viszonyában éri el igazi hatását a képsor, amit fokoz dokumentum voltának hitelessége. A Nairobi Rómeo és Júlia egy-egy jelenete hasonló témában szintén törekedett súrlódásoktól sem mentes, érzelmektől feszülő képek rögzítésére, mégsem sikerült ugyanazt az intimitást megragadnia. Valószínűleg a törekvés eltúlzása miatt: szereplői a kamera jelenlétét nem tudták elfeledni, alkotói pedig elbújtatni.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Jogtalanul című filmjében (rendező: Takács István Gábor) egészen különös a valóság és a kamera viszonya. A film nem céllá, hanem eszközzé válik, ahogy rendezője is fogalmazta. A kamera, bár látszólag csak dokumentálja a cigányokkal szemben fellépő rendőrök magatartását, mégis - csupán jelenlétével - alakítja a körülmények menetét, visszafogja az amúgy gyakori túlkapásokat. A TASZ filmjét nehéz lenne esztétikailag megítélni, ám ha a dokumentumfilm társadalmi szerepét nézzük, elsőrangúan teljesít. Azoknak az embereknek válik kommunikációs eszközévé, akik eddig nem tudták hallatni hangjukat. Éppen ezért a Jogtalanul bemutatási tere már nem a moziterem, hanem az internet, műfaja pedig valahol a dokumentumfilm és a filmdokumentumból álló és kommentált füzér között áll.

Eltitkolt évek
Eltitkolt évek
A dokumentumfilm egy másik nagy pillanatává az a szituáció képes válni, amikor a riport alanya a filmezés teljes tudatában elhagyja az akaratlanul is megjátszott pózokat, egyszer csak megnyílik, miközben tisztában van vele, hogy amit föltár, azt nemcsak az előtte lévő stábnak, de a nézőknek is tudtára adja. Ha az alkotó képes szervesen hozzákötni filmje egészéhez e jeleneteket, tolakodás és hatásvadászat nélkül, az lehengerlő hatásúvá válik, talán mert megváltoztatja nézője hozzáállását is azzal, hogy őszinteségével újraértelmezi az addig felrajzolt viszonyokat. Valami olyanba enged hiteles bepillantást, amibe a játékfilm képtelen. 

Az Eltitkolt évek egy-egy szereplője, valamint egyik helyszíne ismerős lehet Bódis Kriszta Falusi románc – Meleg szerelem című 2006-os filmjéből. Az akkor operatőr Takács Mária most a rendezői székbe ült, hogy bemutassa tizenegy leszbikus nő történetét. Takács nem egy állapotot tár fel, mint Bódis, aki egy mikroközösségben, egy faluban követi nyomon a homoszexuális kapcsolat ellehetetlenülését, hanem élettörténetekre kíváncsi, melyekben a leszbikusság mint identitáskérdés éppúgy megjelenik, mint annak családon vagy (szocialista) társadalmon belüli elfogadtatása, elfogadhatósága. Takács filmje bár szituációkat is bemutat, különösen interjúiban erős. Hősnői őszintesége, a riportok jól szerkesztettsége személyessé és megérthetővé teszik a történeteket, ezzel újabb lépést téve a homoszexualitás tabujának ledöntéséhez. 

A nép ellenségei. A képek forrása: Verzió
A nép ellenségei (A képek forrása: Verzió Fesztivál)
A magyar néző számára nem ismeretlen történetet mesél el Rob Lemkin és Thet Sambath A nép ellenségei című filmje. Sambath kambodzsai fiatalember, aki a szülei és bátyja haláláért felelős Vörös Khmer nevű párt második emberével készít tíz éven keresztül interjúkat, anélkül, hogy megosztaná vele családja múltját. Közben felkeresi a gyilkoló hajdani katonákat is, majd a felbujtót és a tetteseket egy közös beszélgetésre engedi össze. A nép ellenségei egyszerre idézi meg Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza Recsk című filmjét, a tábor őreivel történt beszélgetéseket, illetve a nemrégiben vihart kavart Biszku Béla filmet (Bűn és büntetlenség). Amíg a saját bűnösségük tudatától tönkrement gyilkosok ugyanolyan értetlenséggel állnak tettükkel szemben, mint az áldozat, addig Nuon Chea hasonlóképpen Biszkuhoz – bár jóval kevesebb arroganciával –, kitart tettei helyessége és törvényessége mellett. Érdemes azonban megjegyezni, hogy Sambath nem a bocsánatkérést várja el, hanem megérteni akar. Az erkölcsi ítélet felfüggesztésére törekszik a hitelesség eléréséért, szemben a Bűn és büntetlenség szerencsétlenül fellépő újságíróival. 

A fent említett önfeltáró reakcióra kíváncsi Yael Hersonski Befejezetlen film című művében, ez esetben azonban kevésbé sikeresen. A varsói gettóban egy náci propagandafilmhez forgattak dokumentáló és megrendezett jeleneteket. A film végül soha nem készült el, de tekercsei idővel felbukkantak. A rendező ezt a filmet rekonstruálja, feltárja hátterét, illetve levetíti a túlélőknek. A film a filmben szerkezet, illetve a feltárás egészen izgalmas, ám az interjú az eredeti film operatőrével, melyben egy színész játssza az 1999-ben elhunyt Willy Wist-et, kevésbé hiteles hatású, még ha szóról szóra igaz is, a túlélők és az olykor megrázó képsorok konfrontálása pedig olyan szituációt teremt, mely érdemben nem járul a filmhez, ám direktségével visszatetszést vált ki.
Esemény:  7. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál,  Helyszín:  Toldi mozi,  Cirko-Gejzír,  Időpont:  2010. november 2 - 7.,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott