„Nem azért, mert stréber vagy, hanem azért, mert egy seggfej” – indokolja a nyitó jelenetben a bájos Erica Albright az azonnali szakítást, egyszersmind Mark Zuckerberg bízvást borítékolható jövőbéli kudarcait a női nem körében. Az alig huszonegy évesen milliárdossá váló harvardi programozó srác pedig a Közösségi háló tanúsága szerint igencsak szívére vette ezt a mondatot, s szerelmi csalódása fölötti keserűségét további becsvággyá és megszállottsággá transzponálta – amelyeknek köszönhetően az eredetileg egyetemi használatra kalibrált közösségi portál, a Facebook mára 500 milliós tagsággal büszkélkedhet, s többek közt cikkünk alatt is igénybe vehető. A tetőtől talpig geeknek mutatkozó Mark Zuckerberg újszerű szakágban, az online közösségi kommunikációban utazik, ámde lényegében a filmvásznon már számos alkalommal megénekelt amerikai karrierista hagyományos gondjait nyögi: acélhideg célirányultsága mögött szerelmi trauma s az elszigeteltség frusztrációi húzódnak meg, melyekre, mint ezúttal is kiderül, aligha szolgál gyógyírral a világ leggazdagabbjai közt kiküzdött előkelő (jelen állás szerint 35-dik) hely.

Jelenetkép

David Fincher legújabb filmje a Facebook alapítója, a társadalmi kommunikációt alkalmasint forradalmasító Zuckerberg portréját adja, ám húsba vágóan aktuális témája és korszerű hőse ellenére voltaképpen egy régi vágású karriertörténetről mesél. A poszt-média kor aranypolgára elődeihez hasonlóan roppant gátlástalansággal tör a csúcs felé, ám útközben csak súlyosbodik a magánya, s tekintete egyre inkább üresnek tetszik. A villámgyors beszédű Mark (akit Jesse Eisenberg alakít nagy lendülettel) az Ericával való szakítás dühében egyéjszakás hekkelésbe fog egy koleszszobában, s a laza sörözés közben kifundált programja miatt, mellyel a helyi csajokat lehet összemérni, a harvardi hálózat hamarost összedől. A pengeagyú programozó ezzel pedig nem csupán a fegyelmi bizottság, de két dölyfös harvardi díszpinty, a Winkelvoss ikerpár (mindkettőt Arnie Hammer játssza) figyelmét is felkelti, akik exkluzív net-klubot szeretnének kreálni az egyetemnek – Zuckerberg azonban, jóllehet biztosítja őket a támogatásáról, az ötleten felbuzdulva inkább saját programjának fejlesztésébe fog, hogy annak diadalútját egyengetve idővel legjobb s egyetlen barátját és üzlettársát, Eduardo Saverin-t (Andrew Garfield) is maga ellen fordítsa.

Aaron Sorkin forgatókönyve – melyet Az elnök embereiről vagy épp A becsületbeli ügyről nevezetes filmíró Ben Ezrin vonatkozó könyve alapján vetett papírra – a perfekt kivitelű expozíciót követően újra meg újra a jövőbe ugrik, hogy a néhány évvel későbbi bírósági meghallgatások képsoraival értelmezze a Facebook eredettörténetét. Mind a Winkelvoss testvérek, mind a végül kisemmizett Eduardo utóbb jogi úton igyekezett visszaperelni jussát a profitból, s ezen párhuzamosan folyó eljárások (melyek nagyban szavatolják a cselekmény izzó feszültségét) végső soron arra kényszerítik a filmbéli Zuckerberget, hogy szembenézzen elvtelen önmagával. A konokul törtető, paranoid és érzéketlenségében talányos főhőshöz azonban lehangolóan szokványos és szimpla motívumot rendel a történet, amikor is a társadalmi rang és az érvényesülés iránti eszelős vágy mögött elsősorban a szeretetre való (jóllehet, tudattalan) törekvést jelöli meg: emiatt pedig a film minden bizonnyal legkellemetlenebb szcénájában egy dekoratív ügyvédnő arról biztosítja Zuckerberget, hogy bármennyire is igyekezett, nem tudott igazából seggfejjé válni.

Justin Timberlake és Jesse Eisenberg (A képek forrása: PORT.hu)

A közösségi háló aligha szolgál újszerű tanulságokkal az amerikai sikerkultúráról, s a Facebook fémjelezte kommunikációs forradalom érdemi értelmezéséről is eltekint –  sokkal inkább azon kevéssé izgalmas paradoxon kifejtésén munkálkodik, amely az online kapcsolatépítés revolúciójáért s megannyi ember virtuális találkozásárét felelős Zuckerberg antiszociális karakterében áll. Az érzéketlen géniuszt borongós hangulatú, sötét hátterek övezik a harvardi kampuszon, a hidegen szellemes, pörgő ritmusú és túlreflektált dialógok (Aaron Sorkin ezen a téren ismét kiváló minőséget hoz) távolságtartó viszonyokra mutatnak, s Fincher részletgazdag, precíz rendezése is – mely leginkább a Zodiákussal állítható párhuzamba – egy elidegendett, arisztokratikus egyetemi környezetet rajzol meg. Ilyenformán ez a szélvészgyors mozgású, végig izgalmas film (melynek némely jelenete, mint például az egyetemi igazgatónál játszódó, élces humorral is bír) átélhetővé tudja tenni azt azközeget és érzületet, amelyben a valós viszonyok elégtelensége miatt ennyire eleven egy személyesnek tetsző virtuális közösség igénye – s így pedig főhősének gondjain túl talán a korszellemből is közvetít valamit. A témában rejlő potenciál kiaknázásával azonban súlyosan adós maradt.

Vö. Onozó Róbert: Ezerszer jobb, mint a Facebook 
Jakab-Benke Nándor: Dislike 
Papp Sándor Zsigmond: Az édes-savanyú fortélyai