Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ADÁSSZÜNET

Tom Fabritius: Stopped / Deák Erika Galéria
2010. nov. 3.
A Deák Erika Galéria eldugott, becsöngetős lakásgalériából impozáns belvárosi kiállítóhellyé nőtte ki magát. Az új terem október 21-én nyitotta meg kapuit trendi helyen, a szintén trendi Tom Fabritius képeivel. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.

Tom Fabritius: Bett, 2010, aquakril-vászon, 150x200 cm
Tom Fabritius: Bett, 2010, aquakril-vászon, 150×200 cm

A kortárs hazai és nemzetközi művészetet pártoló Deák Erika Galériára eddig is érdemes volt odafigyelni, hiszen kiállításaik hozzáértő iránymutatást kínáltak a vizuális művészetek világában. Mostantól azonban nemcsak érdemes, hanem könnyű is figyelni rájuk, hiszen a Nagymező utca legdinamikusabban fejlődő szakaszának legperspektivikusabb sarkán talált helyet magának az intézmény. Az eddig lakóházban rejtőzködő galéria a Mozsár utca – Nagymező találkozásánál nyugat-európai színvonalú teret foglalt el a művészet számára, amihez megfelelő volumenű és elismertségű alkotó dukál nyitóattrakcióként. Tom Fabritius személyében meg is találták ezt az embert, akinek leheletfinom festményei stabilan illeszkednek a kortárs esztétikai trendbe.

Tom Fabritius első számú ihletforrása a televízió. Órákig nézi a hangjuktól megfosztott, pergő képeket, majd kiragad egy pillanatot, és azt vászonra veti. Persze nem narratív kiindulópontként tekint a készülékre, festményei nem mesélnek történeteket, nem idéznek hírműsorokat, és nem tesznek utalásokat ismeretterjesztő filmekre vagy beszélgetőshow-kra sem. Helyette olyan alapanyagként kezeli a televíziót, ami korunk elsődleges vizuális kontextusaként vászonra kívánkozik. Kiindulópontja tehát nem a televízió, mint műsorforrás, hanem a televízió, mint vizuális közeg. Képei épp ezért, habár nem absztrakt ábrákról van szó, nem a valóság mimetikus leképezései, hanem a valóságtól többszörösen eltávolított impressziók. Fabritius a hagyományos ábrázolási módokat újragondoló lipcsei iskolán nevelkedett, nem véletlen tehát, hogy érdeklődése középpontjában is ez az új típusú realizmus áll.

Tom
Tom Fabritius: Rosen Garten, 2010, aquakril-vászon, 120×160 cm

Fabritius arra a kortárs esztétikai és filozófiai gondolatrendszerre támaszkodik, amely a televíziót korunk uralkodó vizuális közegeként, és valóságról alkotott képünk legmeghatározóbb elemeként kezeli. Ennek alapja, hogy a tévé világa olyan kitűnően szimulálja a realitást, hogy hajlamosak vagyunk első számú valóságforrásként tekinteni rá. Fabritius ezt a fiktív, de a közmegegyezés szerint valóságként elfogadandó realitást használja fel vásznain. Festményei a valóságot ábrázolják, sőt, másolják, ám ez a valóság nem a realista esztétika világa, hanem a televízióé, és mint ilyen, nem több szimulákrumnál, vagyis eredetiként működő másolatnál.

Az a mód, ahogyan Fabritius használja a televíziót, egy másik, napjainkban igen releváns problémára irányítja a figyelmet, ez pedig a médiumok kiemelkedő szerepe, és a médiumok közti átjárhatóság. Mivel nem a műsort figyeli, hanem a készüléket, témája nem a televíziós tartalom, hanem a médium, magáévá téve a „The medium is the message”, vagyis „A médium maga az üzenet” klasszikus, mcluhan-i tételét.

Nehezen állja meg az ember, hogy Fabritius-t ne az impresszionistákhoz hasonlítsa. Ez részben a képekkel kapcsolatos első benyomásoknak köszönhető, hiszen az említett klasszikusokhoz hasonlóan Fabritius képei is elmosódó, egymásba olvadó színfoltokból épülnek fel, amelyekben feloldódnak a határozott körvonalak. A könnyedén felvitt, sziluettjüket vesztett színfoltok játéka és a légies árnyalatok a Fabritius által alkalmazott technikának köszönhetők: az akvarell és akril házasításából megszületett aquakrilnak. A könnyen elfolyó, hamar száradó festéket a művész gyorsan viszi fel a fekvő vászonra, ahol egzakt alakok helyett tüneményszerű, könnyű folthalmazként szárad képpé az anyag.

Tom
Tom Fabritius: Farbkörper (Színtest), 2010, aquakril-vászon, 60×80 cm (A képek forrása: deakgaleria.hu)

A Wasserfall (Vízesés) című kép például, akár egy 21. százai Monet, a lombokon játszó árnyékok és a víz felületén megcsillanó fényszikrák párbeszédéből rajzolja ki a természeti képet. A Tapir (Tapír) című képen az állatkert puha növényzetében az állat feje egy vakítóan fehér fényfoltként jelenik meg, míg testén a növények finom árnyéka játszik.

Szintén az impresszionistákat idézi a látszólag jelentéktelen pillanatok megragadása. Fabritius sem a sorsdöntő eseményekhez vonzódik, hanem igyekszik a lehető leghétköznapibb, leginkább elkötelezetlen jeleneteket választani témájául. Épp ezért, hiába tudjuk, hogy tévéadásból kimetszett pillanatképekkel van dolgunk, nem ismerhetünk fel semmilyen műsort, csatornát vagy bármilyen, televíziós tartalomra utaló nyomot. Helyette maradnak az impressziók korunk vizuális valóságából, a televízióból, a gombnyomásra generálódó történetklisék és a saját befogadói fantáziánk, amely új történetekkel tölti meg a narratívától megfosztott pillanatképeket.

A Lagerraum (Raktárhelyiség) című képen csak egy polcokkal és dobozokkal teli terem látható, amelyben lövöldözős üldözéstől egy üzem dolgozói közti érzelmi viharokon át a terrortámadásig bármi lejátszódhat. Csakis rajtunk, befogadókon múlik, hogy a híradót és a gyógyszergyárak válságát, vagy épp a koraesti szappanopera díszletét fantáziáljuk a látottak mögé. A Uniform (Egyenruha) című képen a skót kockás szoknyát és fehér blúzt viselő lány lehet az iskolai szigor által megkínzott szabad lélek, egy kacér Lolita, de akár Tarantino egyik sorozatgyilkosa is. A kép alapján könnyedén megtaláljuk az odaillő narratív kliséket, de arra is lehetőségünk van, hogy a megszokottól eltérő irányba gondoljuk tovább a látottakat.

Tom Fabritius az esztétika, a kultúrkritika és annak leginkább virágzásnak indult oldalága, a médiakritika legégetőbb kérdéseit taglalja vásznain. Képei a Deák Erika Galéria frissen meszelt falait igazi szellemi csemegeként avatják fel.

A kiállítás 2010. november 27-ig látogatható.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek