Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MOZART ÁRTATLAN

Mozart népszerűsége – A Concerto Budapest előadása
2010. nov. 2.
Mozarttól Moz’Art-ig. Vajon tényleg megmagyarázhatatlan? Erre keresi a választ a Zeneakadémia és a Concerto Budapest közös előadássorozata. UR MÁTÉ CIKKE.

Alaposan áttekintve a Thália műsorfüzetét, felbukkan egy evidensnek tűnő, ám annál érdekesebb cím. „Mozart népszerűsége”.   Első olvasásra átsiklunk felette a műsortárban és nyugtázzuk, ezt mi is pontosan így látjuk. Mozart valóban népszerű. De vajon mi a véleménye e témáról Batta András zenetörténésznek? A Concerto Budapest és a Liszt Akadémia közös koncertsorozatának első produkciójában a Zeneakadémia rektora osztotta meg gondolatait a nézőkkel, a zenekar segítségével.

Batta András
Batta András

A népszerűség témája nem egykönnyen ragadható meg, s a miértekre olykor nem is lehet valódi választ adni. Az előadás tematikája előzetesen nem sok kapcsolódási pontot ígér, ennek ellenére Batta András finom humorral fűszerezve, alapvetően életrajzi adatokkal, gördülékenyen köti össze a zenerészleteket. Másfelől adott az utazás, a koncertkörút, amely szintén összekapcsolja a műveket. A különböző európai színterek mind hozzájárulnak a művész népszerűségének kialakításához, és folyamatos fenntartásához. Ezeket a helyszíneket, európai színpadokat idézi fel a moderátor is. Mozartot Bécsben, Párizsban, Prágában és Milánóban mutatja az összeállítás. A felcsendülő zeneművek során a popularitás íve eközben egyre felfelé tart, s a tetőponton a közönség feladata lesz, hogy fogódzó nélküli felismerésével támassza alá: valóban a Kis éji zene a legtöbbször felcsendülő opus.

Az első mű, ami elhangzik, a Szöktetés a szerájból című háromfelvonásos Singspiel nyitánya. A szerző, mint megtudjuk, az 1781-82-es évben ezzel a művel kívánta megalapozni bécsi tartózkodását. Ennek érdekében minden eszközt be is vetett, egyértelműen a népszerűségre törekedvén. A nyitány szervesen kapcsolódik a további zenei anyag drámaiságához, kellőképpen reprezentálva az egész darabot. A megvalósítást tekintve a nyitány mintha túl akarta volna nőni a színpadot. Ezúttal pedig kissé egyenetlenre sikerültek a szerző saját állítása szerint is oly fontos forte-piano váltakozások. Köszönhető ez talán annak, hogy a korban ritkán használt, ebben a darabban viszont az egzotikum érzékeltetésére hivatott ütőhangszerek a vonóspultok előtt foglaltak helyet. A hangzás kissé felborult. Demonstratív módon, az ütőhangszeres művészek a zenekartól elkülönülve léptek a színpadra, kiérdemelve ezzel a külön tapsot.

A nyitányt „apró semmiségek” követték. A Les petits riens című balettzenét az egyébként meglehetősen anyagias Mozart barátságból komponálta, s nem kevesebbet várt tőle, mint hogy lehetőséghez jusson a párizsi operában. A felkérés elmaradt, s e művének bemutatója alkalmából a színlapon még csak fel sem tüntették a zeneszerző nevét. A felhangzó részlet a fuvolák echo-effektusára koncentrált. Kecsesen és játékosan felelgettek egymásnak a hangszerek.

Keller András
Keller András

Mozart még párizsi utazása és sikertelen próbálkozásai előtt Milánóban felkérést kapott egy opera megkomponálására. Ez a felkérés teremtett lehetőséget a Lucio Silla megírására. Az este folyamán az operából Cecilio (kasztrált férfi szerep) áriáját hallhattuk. Az ária rengeteg drámaiságot hordoz magában, melyekről a száműzetésből titkon visszatérő senator még mit sem sejt. Egyelőre hajtja a lelkesedés, hogy végre viszontlássa szerelmét. A koncerten Szemere Zita harmadéves egyetemi hallgató kapott lehetőséget az ária tolmácsolására, mely a belső feszültségekből adódóan jelentős technikai nehézségek elé állítja a mindenkori énekest. Szemere Zita a koloratúrás részeket ügyesen megformálva teljesítette a feladatot. Hangja keveset vibrál, ugyanakkor az ária belső tartalmát nem tudta kellően megragadni. S bár valóban éreznünk kellett volna bizonyos meghittséget, ám csalódnunk kellett.

Ebben a pillanatban érkeztünk a népszerűségi lista csúcsára.  A Kis éji zene részleteit a közönség egytől egyig hibátlanul felismerte. A biztonság kedvéért a darab elejéről is játszott a zenekar, s így minden kétség eloszlott. Köszönhetően a kései kiadásnak (1827), illetve nem utolsósorban rövid terjedelmének, a romantikusok előszeretettel tűzték műsorukra újra és újra e művet. A szerenádot a XIX-XX. század interpretátorai fokozatosan agyonjátszott koncertzenévé alakították.

Az este másik szólistája, Gradsach Zoltán ötödéves növendék. Tolmácsolásában Figaro Non piu andrai kezdetű áriáját hallhattuk. Biztos tudásról tett tanúbizonyságot; szólamformálása gördülékeny, magabiztos, ugyanakkor kissé túlgesztikulált. 

A szünet után teljes egészében felhangzott a Haffner-szerenád. A „gáláns” stílusú, remekmívű alkotás a súlyosabb és baljós bevezető után az ünnepi pompa hangulatát idézte. A zenekar a hangulatváltást és az egyre kiteljesedő fennköltséget kisebb-nagyobb hibákkal valósította meg. A hangzás néhol kissé fénytelen, ugyanakkor a középrésznél valóban úgy érezhettük, három, szinte különálló miniatűr, de nagyszerű hegedűkoncert csendült fel. A szólista, maga az est karmestere, Keller András kellő átéléssel, technikával és dinamizmussal, tökéletes virtuozitással szólaltatta meg hangszerét. Eközben azonban zenekara néhányszor kényelmetlenül érezte magát a dirigens kettős szerepe miatt. A kissé gyors tempó egyébiránt az est folyamán végig jellemző volt.
 
Meglehet, az előadás és az aktuális részletek hallgatása közben nem kerültünk közelebb Mozarthoz, de nem is távolodtunk tőle. Géniusza ugyanúgy megoszt és összeköt, mint eddig. Egy azonban biztos: ő még ártatlan volt, hisz nem tudhatta bizonyosan, hogy maradandót alkot. A felismerés, és a tudatos önreflexió máig is tartó folyamata a művészetben csak évtizedekkel később kezdődött. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek