Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SÍPPAL, DOBBAL

600 év hangszercsodái – Mandel Róbert koncertsorozata / MűPa
2010. okt. 25.
Négy koncerten mutatja be Mandel Róbert hatszáz év hangszercsodáit. Így hangzik az ígéret, ami, úgy látszik, csak részben fog teljesülni. Panaszra még sincs komoly okunk. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.

Mandel
Mandel Róbert

Mandel Róbert nemcsak tekerőlantosként, de hangszergyűjtőként, különleges hangszerek szakértőjeként is ismert. Kevesen tudnak széles e világon annyit bizarr és esetenként nevetséges hangszertalálmányokról, mint ő, aki számos díjnyertes albumot is összeállított különleges hangszereiről. A tetszetős könyveket lapozgatva éppenséggel nem nehéz arra a konklúzióra jutni: minden lehet hangszer, nemcsak a vizes pohár, de egy függönyrúd is, hisz a hangszert fabrikálók leleményessége példátlan. Mindenképpen érdemes tehát Mandelhez fordulni, ha arra a kérdésre keressük a választ, mi is a hangszer.

Mandel most lehetőséget kapott arra, hogy a hangszercsodákat a Művészetek Palotájában bemutassa, ráadásul a hangszerek legavatottabb megszólaltatóit is sikerült meghívnia. Ezért is volt meglepő, hogy milyen kevés időt szánt arra, hogy a főbb szerepekre kiválasztott organonokat bemutassa. Az este házigazdája tulajdonképpen csupáncsak felkonferálta a blokkokat.

Az első koncerten a középkori zene jelesei léptek fel, magyar és külhoni előadók. Ez utóbbiak alkották az est derékhadát. Mandel Róbert expozéi a koncertet hat jól elkülönülő részre tagolták. S alighanem már az első szakaszról is lett volna bőven mit mondania, hiszen Ahmad Al-Khatib az oudot, az arab lantot nem a világzenei koncerteken megszokott módon, hanem al-andaluz technikával szólaltatta meg. Kísérője, David Kuckhermann társaságában a mór kultúra ismertebb dallamait adták. Ám ez a nyitány sajnálatosan rövid volt: Al-Khatib és a különféle dobokon – bendir, tar, ghaval, daf, riq – játszó Kuckhermann is megérdemelne egy egész estés előadást, vagy legalábbis egy koncert felét.
 
A második, Bölcs Alfonz idején keletkezett kódexekből merítő rész – közreműködők: Szent Efrém Férfikar, Catalina Vicens Jéldrez portatív orgonán (e billentyűs hangszert térdre helyezve lehet megszólaltatni), Kállay Gábor ének – még az ókor zenéjét is felelevenítette. A középkor zenéjét kódexek őrzik, de ezek a régi tabulatúrák, lejegyzések alig valamire elegendőek. Maga Savall is beismerte pesti koncertjén, hogy voltaképp a sötétben tapogatódzik, aki rekonstruálni kívánja a kor hangzását. Segítségére vannak a kódexek képei is, a hangszerábrázolások, melyek közül számos a háttérben, kivetítve is megjelent.

A koncert legfontosabb fellépője, az Ensemble Unicorn remek csapat, tagjai kiváló zenészek, pontosan, tüzesen, lendületesen játszanak, de valamiképp a zene-alkotó, hangzás-konstruáló fantáziának híján vannak. A hangzásukon eluralkodott, hogy az együttes vezetője, Michael Posch furulyán játszik. E német, cseh, osztrák középkori zenét adó részben – címe: Von Pfeiffen, Trommeln und Saitenspiel, ami körülbelül annyit tesz, Síppal, dobbal, nádi hegedűvel –, de különösen az utolsó etapban a furulya volt az uralkodó hangszer; igen hosszasan csak a portatív orgona és a furulya szólt.

A szünet után az első rész szereplői is visszatértek, a trubadúr énekeket Miquèu Montanaro adta elő. Énekelt, furulyázott, dobolt egyszerre: káprázatos produkciója legalább annyira volt akrobata mutatvány, mint zenei élmény. A Szent Efrém két tagja lépett be mellé, adni a basszust.

Marcel Pérès
Marcel Pérès

A három énekes-produkcióval fellépő formáció a középkori zene megszólaltatásának három iskoláját mutatta be: ma már – az újabb kutatások szerint – egyre biztosabb, hogy jóval több volt a hangszeres kíséret nélküli előadás a középkorban, mint a hangszerrel kísért. Az énekegyüttesek hangzását az Ensemble Organum tudta a legpontosabban megragadni: Marcel Pérès együttesének tagjai egyszerű földművesek, szicíliai, korzikai parasztok. Nyersen, mindenféle manír nélkül énekelnek.

Montanaro úgy énekelt, mintha egy kocsmában, egy kupa sör mellett tette volna – és ezt semmiképp sem pejoratív értelemben mondom –, Kállay nem is törekedett a régies hangzás imitálásra, szépen, érzékenyen, meglehetősen operásan formált. A Szent Efrém tagjai pedig mintha nem döntötték volna el, mely irányzatot is képviseljék: éppen ezért nem volt előadásuk sem nyers, sem szép, sem erős, sem gazdagon díszített. Világos, hogy hallottak már valamit rebesgetni a régi hangzásról, és tettek is némi erőfeszítést arra, hogy azt felelevenítsék, de le sem tagadhatnák, hogy képzett énekesek, énekszakon felszedett hangképzési manírjaik tulajdonképpen idegenek voltak a középkori zenétől.

A második részben fellépő Magyar Középkor Együttes – melyben Kállay Gábor és lánya, Katalin játszott furulyán, s beszállt melléjük Mandel Róbert és az Unicorn legkiemelkedőbb zenésze, a dobokat megszólaltató Carlo Rizzo is – kínálta a leginkább vérpezsdítő muzsikát. A középkori táncokat mindvégig egymásra mosolyogva, kicsattanó örömmel játszott az alkalmi együttes.

A koncertsorozat – remélhetőleg egy kicsit több ismertetőszöveg közbeiktatásával – december 12-én folytatódik a reneszánsz hangszercsodák bemutatásával. 

Vö. Cretien Louis: Elveszett világ 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek