Mandel Róbert |
Mandel Róbert nemcsak tekerőlantosként, de hangszergyűjtőként, különleges hangszerek szakértőjeként is ismert. Kevesen tudnak széles e világon annyit bizarr és esetenként nevetséges hangszertalálmányokról, mint ő, aki számos díjnyertes albumot is összeállított különleges hangszereiről. A tetszetős könyveket lapozgatva éppenséggel nem nehéz arra a konklúzióra jutni: minden lehet hangszer, nemcsak a vizes pohár, de egy függönyrúd is, hisz a hangszert fabrikálók leleményessége példátlan. Mindenképpen érdemes tehát Mandelhez fordulni, ha arra a kérdésre keressük a választ, mi is a hangszer.
Mandel most lehetőséget kapott arra, hogy a hangszercsodákat a Művészetek Palotájában bemutassa, ráadásul a hangszerek legavatottabb megszólaltatóit is sikerült meghívnia. Ezért is volt meglepő, hogy milyen kevés időt szánt arra, hogy a főbb szerepekre kiválasztott organonokat bemutassa. Az este házigazdája tulajdonképpen csupáncsak felkonferálta a blokkokat.
Az első koncerten a középkori zene jelesei léptek fel, magyar és külhoni előadók. Ez utóbbiak alkották az est derékhadát. Mandel Róbert expozéi a koncertet hat jól elkülönülő részre tagolták. S alighanem már az első szakaszról is lett volna bőven mit mondania, hiszen Ahmad Al-Khatib az oudot, az arab lantot nem a világzenei koncerteken megszokott módon, hanem al-andaluz technikával szólaltatta meg. Kísérője, David Kuckhermann társaságában a mór kultúra ismertebb dallamait adták. Ám ez a nyitány sajnálatosan rövid volt: Al-Khatib és a különféle dobokon – bendir, tar, ghaval, daf, riq – játszó Kuckhermann is megérdemelne egy egész estés előadást, vagy legalábbis egy koncert felét.
A második, Bölcs Alfonz idején keletkezett kódexekből merítő rész – közreműködők: Szent Efrém Férfikar, Catalina Vicens Jéldrez portatív orgonán (e billentyűs hangszert térdre helyezve lehet megszólaltatni), Kállay Gábor ének – még az ókor zenéjét is felelevenítette. A középkor zenéjét kódexek őrzik, de ezek a régi tabulatúrák, lejegyzések alig valamire elegendőek. Maga Savall is beismerte pesti koncertjén, hogy voltaképp a sötétben tapogatódzik, aki rekonstruálni kívánja a kor hangzását. Segítségére vannak a kódexek képei is, a hangszerábrázolások, melyek közül számos a háttérben, kivetítve is megjelent.
A koncert legfontosabb fellépője, az Ensemble Unicorn remek csapat, tagjai kiváló zenészek, pontosan, tüzesen, lendületesen játszanak, de valamiképp a zene-alkotó, hangzás-konstruáló fantáziának híján vannak. A hangzásukon eluralkodott, hogy az együttes vezetője, Michael Posch furulyán játszik. E német, cseh, osztrák középkori zenét adó részben – címe: Von Pfeiffen, Trommeln und Saitenspiel, ami körülbelül annyit tesz, Síppal, dobbal, nádi hegedűvel –, de különösen az utolsó etapban a furulya volt az uralkodó hangszer; igen hosszasan csak a portatív orgona és a furulya szólt.
A szünet után az első rész szereplői is visszatértek, a trubadúr énekeket Miquèu Montanaro adta elő. Énekelt, furulyázott, dobolt egyszerre: káprázatos produkciója legalább annyira volt akrobata mutatvány, mint zenei élmény. A Szent Efrém két tagja lépett be mellé, adni a basszust.
Marcel Pérès |
A három énekes-produkcióval fellépő formáció a középkori zene megszólaltatásának három iskoláját mutatta be: ma már – az újabb kutatások szerint – egyre biztosabb, hogy jóval több volt a hangszeres kíséret nélküli előadás a középkorban, mint a hangszerrel kísért. Az énekegyüttesek hangzását az Ensemble Organum tudta a legpontosabban megragadni: Marcel Pérès együttesének tagjai egyszerű földművesek, szicíliai, korzikai parasztok. Nyersen, mindenféle manír nélkül énekelnek.
Montanaro úgy énekelt, mintha egy kocsmában, egy kupa sör mellett tette volna – és ezt semmiképp sem pejoratív értelemben mondom –, Kállay nem is törekedett a régies hangzás imitálásra, szépen, érzékenyen, meglehetősen operásan formált. A Szent Efrém tagjai pedig mintha nem döntötték volna el, mely irányzatot is képviseljék: éppen ezért nem volt előadásuk sem nyers, sem szép, sem erős, sem gazdagon díszített. Világos, hogy hallottak már valamit rebesgetni a régi hangzásról, és tettek is némi erőfeszítést arra, hogy azt felelevenítsék, de le sem tagadhatnák, hogy képzett énekesek, énekszakon felszedett hangképzési manírjaik tulajdonképpen idegenek voltak a középkori zenétől.
A második részben fellépő Magyar Középkor Együttes – melyben Kállay Gábor és lánya, Katalin játszott furulyán, s beszállt melléjük Mandel Róbert és az Unicorn legkiemelkedőbb zenésze, a dobokat megszólaltató Carlo Rizzo is – kínálta a leginkább vérpezsdítő muzsikát. A középkori táncokat mindvégig egymásra mosolyogva, kicsattanó örömmel játszott az alkalmi együttes.
A koncertsorozat – remélhetőleg egy kicsit több ismertetőszöveg közbeiktatásával – december 12-én folytatódik a reneszánsz hangszercsodák bemutatásával.