 Jelenet az előadásból |
A Színművészeti Egyetemen tavaly végzett Ascher-Novák osztályból verbuválódott HOPPart Társulat gyerekdarabja heroikus vállalkozás: mintha a résztvevők egyetlen előadásba szerették volna sűríteni mindazt, amire képesek. Orbán Eszter dramaturg és Harangi Mária rendező keze nyomán egy több mint két és fél órás zenés-táncos, áradó és gazdag mesefolyamot kapunk, fausti történetekből összemixelve. A Hauff- és Hoffmann-művekből összeállított darabban tükörképüket, árnyékukat, szívüket adják a mesehősök a boldogulásukért, és általában (kicsit szelídítve az eredeti meséken) az őrület határáról táncolnak vissza a kötelező happy endhez. Átalakítva, újravágva, legömbölyítve kerülnek a mesék a gyerekek elé, ami szerencsés, mert Hoffmann A homokember és Az elvesztett tükörkép története illetve Haufftól A gólyakalifa és A hideg szív igazán nem tartozik a könnyen fogyasztható művek közé. Mégis, Harangi Mária rendezésében ezek a mesék inkább a szorongások, rossz álmok, babonák okozta félelmek feloldásában segítenek: kinevethetővé válik a gonosz.
 Kiss Diána Magdolna és Friedentahl Zoltán |
Aki persze több irányból támad, és talán nem is a mesékben kell keresni elsősorban. A felvilágosulás nevében az épp csak megkezdődő színdarabot (és Romvári Gergely variálható, színes építőkockákra emlékeztető díszletét) szétcsapja néhány, tetőtől-talpig feketébe öltözött kommandós, majd egy kivetítőn megjelenik a cenzori ukáz: a meséket márpedig be kell tiltani. Menekül a vasorrú bába (Mucsi Zoltán), a Csizmás kandúr (Cserhalmi György), Piroska (Balla Eszter) pedig pályát módosít.
 |
Roszik Hella, az Idegen gyermek (eredetileg szintén Hoffmann-hős) görgeti az előadást, jobbára egy háromkerekű biciklin tekerve, ő az, aki a meseirtó hatalommal szembeszállva belekezd a Tovább is van… mondókába is. Bevonja a nézőket, visszahívja az elbújdokolt szereplőket, mozgásba hozza a cselekményt. Beindul hát a nagystílű, zenés mesegépezet, történetek kacskaringóznak szerteszét, dalok csendülnek, a színészek ki-be ugrálnak egyik szerepből a másikba, többen három-négy alakot is öltenek egymás után.
 Jelenet az előadásból (Fotó: Sándor Katalin) |
A számos, nagyszerű szerephalmozásból egy-két villanás biztosan megmarad: Friedenthal Zoltán Nathanaelként odaadó naivitással és vehemenciával esik szerelembe a hús-vér nőnek hitt (de voltaképpen csupán tökéletes robot) Olympiába, miközben körülötte mindenki kacagva gúnyolódik választásán. Bánfalvi Eszter Üvegmanójának védjegye a groteszk gesztikuláció, az eltorzított test, a biggyeszkedő nejlonzacskó-sisak, a nevetésre ingerlő, fülsértő sipítás. Gólyaassszonyként érzéki és vicces, hastánccal ötvözött madártáncban villog. Mátyássy Bence Tánckirályként a legmókásabb; olyan, mint egy nárcisztikus hoppmester, ahogy lifegő parókában, szűk lasztexnadrágban ropja megállíthatatlanul. Bár ez utóbbi jelző azért túlzás, Tóth Simon Ferenc a mokányul csapásoló Munk Péter szerepében legyőzi a végén. Kiss Diána Magdolna Olympiaként a legjobb: éteri, törékeny, merev és élettelen, éneke viszont fényes és szárnyaló. Radnay Csilla apukabűvölő, kísértő Giuliettája bájos angyalarccal kéri el szerelme tükörképét, rutinosan zsonglőrködve a férfilelkekkel. Herczeg Tamás kikapta a főgonoszok szerepeit, mint Dappertutto vagy Hollandiás Miska, egyszer tükörképeket, másszor emberi szíveket gyűjt: elszánt, harcias idomár, Vári-Kovács Péter ferde arcú Coppeliusa rafináltabb és sejtelmesebb, olykor valóban kifejezetten nyomasztó jelenség.