Ha Bostonról mindeddig csak a teadélután, a fojtogató, a Harvard vagy az Ally McBeal című sorozat jutott eszünkbe, az utóbbi időben tesznek róla a filmesek, hogy az aktuális kép tovább árnyalódjon. A Titokzatos folyó, A Tégla, A sötétség határán vagy a Viharsziget alapján kezd olyan benyomásunk lenni, hogy a város lényegében a bűn melegágya, olyan sötét, eltemetett titkok helyszíne, ahol a játék sosem babra megy.
Ben Affleck 2007-es rendezői debütálása, a Hideg nyomon szintén ezt a képet látszik megerősíteni: a Boston külvárosában játszódó sztori egy kislány eltűnése körül bonyolódik, ami azonban csak apropó ahhoz, hogy a néző igazi – narkósokkal, dílerekkel, piti gengszterekkel, pedofilokkal, korrupt zsarukkal, no meg egy erkölcsi dilemmával spékelt – bűnfilmet lásson. A második rendezés, a Tolvajok városa szintén ezen a csapáson halad: most egy bostoni bankrabló banda áll a középpontban, ám egy szimpla akciófilmnél megint jóval messzebbre tekintünk: Affleck legújabb mozijában az utca törvényét, a bandák működését igyekszik feltérképezni, azt a közeget, ahol a bűnözés életforma és apáról-fiúra száll.
 Rebecca Hall és Ben Affleck |
Ha voltak is valaha kétségeink az egykori Bennifer kvalitásaival kapcsolatban, azok rögtön elszállnak, ha megnézzük mindkét rendezését, vagy azt, hogy színészként mit nyújtott a Hollywoodlandben. A mi Gézánk tényleg komolyan gondolja az iparágat, és nagyon úgy fest, hogy Clint Eastwood babérjaira tör: olyan színész-rendezővé szeretne válni, akinek a kézjegyei is könnyedén felismerhetők. Persze messzemenő következtetéseket két rendezés után levonni talán nem ildomos, az mindenesetre már most látszik, hogy Affleck gyermekkora színterének, Bostonnak a krónikása: főként a kültelki szubkultúra, a melósok, bandák világa érdekli, kedveli az életképekből építkező történetmesélést, az erős atmoszférateremtést, a lassabb tempót és természetesen az intenzív színészi jelenlétet.
A Tolvajok városának története szerint a város bankjait rettegésben tartó banda az utolsó akciónál hibát vét, így magukat fedezendő, ejtenek egy túszt is az egyik csinos bankár lány, Claire (Rebecca Hall) személyében. A nőt elengedik ugyan, de a csoport frissen szabadult erőembere, Jem (Jeremy Renner) egyre idegesebb lesz, amikor rájön, hogy Claire ugyanabban a kerületben lakik, ahol ők. Azt ellenőrizendő, hogy a nő képes-e a nyomukra vezetni a rendőrséget, a bandafőnök, Doug (Ben Affleck) összeismerkedik vele egy helyi mosodában. A találkozás nem várt fordulatot hoz: a gyanútlan túsz és a kettős játékban utazó bankrabló fokozatosan egymásba gabalyodik, ami tovább bonyolítja a rendőrség látóterébe került, a lebukás szélén álló banda helyzetét.
Bár a történetben ott van egy könnyes melodráma lehetősége is, Affleck jó érzékkel kifarol belőle: a kőkemény akciójeleneteket magas érzelmi hőfokon izzó szcénák váltják, melyek azonban – hála istennek – sosem érzelgősek. Ez az egymásnak feszülő, de ugyanolyan vonzással bíró két világ a rablóbanda fejének pillanatnyi közege: egy szerelem, amely a jobb énjére emlékezteti (és egy másik élet lehetőségét villantja fel előtte), valamint az utcák világa, ahová tartozik, és amely minduntalan visszahúzza. A film egyik legjobb jelenetében a pár belefut Jembe, akinek lényegében akkor esik le, hogy egy randiba csöppent bele. A feszültséget szinte tapintani lehet: Jem elfojtott agresszivitását és Claire tanácstalanságát látva Doug olyannyira nem tudja eldönteni, hogy miként felelhetne meg egyszerre a két oldalnak, hogy megszólalni sem bír. Főként az ehhez hasonló, erős színészi jelenlétet követelő jelenetek miatt emlékezetes a film. Igazi, aktoroknak szánt jutalomfalatkák peregnek a vásznon, mint például Krista (Blake Lively) és a rendőrfőnök (Jon Hamm) bárbeli szcénája vagy Doug apjánál (Chris Cooper) tett látogatása a börtönben.
 A képek forrása: PORT.hu |
A Chuck Hogan könyve alapján született Tolvajok városa egy ígéretes rendezői pálya újabb állomása, még akkor is, ha nem a legeredetibb bűnfilm, amit valaha láttunk. Clint Eastwood férfi virtusba és szavahihetőségbe vetett hite, vonzalma a munkás közeghez ugyanúgy tetten érhető benne, mint Michael Mann brutálisan realista akciószcénái, vagy a hetvenes évek olyan urbánus krimijeinek részletgazdagsága és hangulata, mint a Serpico, a Kánikulai délután, a Klute vagy a Charley Varrick. Egy szárnyait bontogató rendező esetében azonban sosem elhanyagolandó, hogy milyen ízléssel válogatja meg a múzsáit.