Vlad Ţepeş és a Drakula-hagyomány konferencia / Pécsi Kulturális Központ, EKF 2010
2010.10.12.

Nemrég felröppent a hír, hogy Pécsett megtalálták Drakula házát, sőt föl is tárták a pincéjét. Egyesek még a kínzóeszközök maradványairól is tudni véltek. Ennek a legendának, illetőleg Vlad Ţepeş történelmi figurájának tisztázása érdekében szerveztek konferenciát Pécsett. MILBACHER RÓBERT ÍRÁSA.

Ahogy ez lenni szokott: a hír igaz, csak nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Valóban hiteles dokumentum támasztja alá a hírt, miszerint Drakulának alias Vlad Ţepeşnek volt háza Pécsett. Fedeles Tamás, a PTE kutatója számolt be arról, hogy a Szlovák Állami Levéltárból előkerült egy 1489. szeptember 2-ára keltezett oklevél, amely egy olyan ház adásvételéről tudósít, amelyet Szilágyi Jusztina, vagyis Dragwlya özvegye ajándékozott egykor egy familiárisának. Csakhogy az oklevél alapján nem lehet pontosan meghatározni, hogy hol állt a ház valójában, a kutató feltételezi (hangsúlyozottan: feltételezi), hogy a mai Király utca és a Széchenyi tér sarkán lehetett. (Azt már én teszem hozzá, hogy ott most egy világszerte népszerű gyorsétkezde üzemel, amely igazán felvehetne az étlapjára egy Drakula-menüt sok véres, nyárson sült hússal.) A médiában szereplő pincének semmi köze nincs a házhoz azon kívül, hogy a kutatók a két hír összekapcsolásától remélték a feltárt középkori pince megmentését. (Persze végül jól visszatemették, mondván, hogy ez a lelet megóvásának legcélravezetőbb módja.)

Egy klasszikus Drakula: Lugosi Béla
Egy klasszikus Drakula: Lugosi Béla
A szeptember 20-án a Pécsi Kulturális Központban megrendezett konferencia politikatörténeti, kultúrtörténeti, nyelvészeti, sőt eszmetörténeti szempontokból járta körbe a Drakula-legendát, pontosabban Drakula történeti személyét és szerepét. 

Horváth Richárd előadásában Mátyás törökellenes politikájának fontos szereplőjeként mutatja be Vlad Ţepeşt, aki Havasalföld fejedelmeként olyan ütközőállamnak volt a vezetője, amelynek elsődleges funkciója a török támadások első hullámának megtörése volt. Ugyan 1462-ben Mátyás fogságba veti Ţepeşt, minthogy az a német-római császárhoz fordul segítségül, ám későbbiekben Mátyás olyannyira számít rá, hogy unokahúgát, a fentebb említett Szilágyi Jusztinát hozzáadta feleségül. Ez a házasság a későbbiekben – amint erről Nagy Levente beszámolt – genealogikus igazolást szolgáltatott a román uralkodócsaládoknak ahhoz, hogy Drakulától és a Corvinusoktól vezessék le magukat. Farkas Jenő a Drakula-történet monográfusaként arról beszélt, hogyan jelent meg Ţepeş ábrázolásának ikonológiai hagyományában a kegyetlenség képzete, amelyet persze már a Ţepeş név (jelentése: ’karóba húzó’) is előírt. Érdekes módon a Drakula név, amely a latin draco, -nis, vagyis a sárkány szóból ered, nem Ţepeş kegyetlenségéből fakad, hanem abból, hogy apját, a szintén fejedelem Radut felvették a Sárkány-rendbe, amit aztán a családtagok is örökölhettek. Vagyis az a népi/populáris etimológia, amely a sárkánnyal és ezzel összefüggésben az ördöggel hozza kapcsolatba Ţepeşt, hibás. 

Persze (ahogy ezt W. Salgó Ágnes előadásából megtudhattuk) Ţepeş kegyetlenségének híre már a korabeli „sajtóban” is lábra kapott: nyomtatványokon a XV. század közepétől, valószínűleg Ţepeşnek Mátyás udvarába kerülése, azaz 1462 után árulhattak olyan fametszetes nyomtatványokat, amelyeken a gonosz megtestesüléseként írnak Ţepeş-ről, ezek azonban nem maradtak fenn. Vannak vélekedések, amelyek a Ţepeş gonoszságáról terjesztett történeteket Mátyás politikai propagandájának tudják be, ám ezt a kutatók meggyőzően cáfolják, mondván, hogy sokkal inkább a Nyugat–Kelet közti kereskedelmi kapcsolatokkal függhet össze mindez. Vagyis egyszerűen a keleti barbárság mintapéldájaként terjedt Ţepeş legendás gonoszságának híre. Ezt igazolja, hogy az első fennmaradt nyomtatvány éppen abból a Lübeckből származik 1485 tájáról, amely a korabeli kereskedelem egyik legfontosabb színhelye volt. A nyomtatás mint új médium már ekkor is borzongató híreket igényelt, amely ekkor történetesen Drakula szörnytetteivel példázta a keresztény civilizált Nyugat, valamint a sötét és barbár Kelet közti különbségeket. 

A törcsvári Drakula-kastély. A képek forrása: Wikimedia Commons
A törcsvári Drakula-kastély (A képek forrása: Wikimedia Commons)
Drakula kegyetlenségének legendája egészen az orosz cárok hatalomgyakorlásának ideológiai alapvetéséig elhatott. Az orosz Drakula-történet azt példázza, hogy a cár, illetőleg nagyfejedelem, aki istentől kapja a felhatalmazást, bármilyen kegyetlenséget végrehajthat a cél érdekében mindaddig, míg nem fordul el istentől, illetőleg az ortodox egyháztól (Sashalmi Endre előadása szerint). (Érdekes adalék: 1945-ben a fraknói várat megszálló szovjet katonák félelmükben kikaparták az ott talált ábrázoláson Drakula szemét.) Ez azért érdekes, mert Jankovits László egy Janus Pannonius-vers elemzése kapcsán arról beszélt, hogy a Drakula-féle uralkodói gyakorlat Mátyás udvarában éppen a tirannikus hatalom mintapéldájaként funkcionál, nem utolsó sorban Mátyás abszolutisztikus hatalmi praxisának kritikájaként. Drakula történetének eltérő értelmezései többek között tehát élesen és szemléletesen kirajzolják a Nyugat és Kelet közötti eszmetörténeti határvonalat.

Az efféle kijózanító konferenciák bizonyos értelemben kétségkívül lerombolják azokat a legendákat, amelyek életben tartják Drakula emlékezetét, ám az emlékezet és tudás hézagai közti mezsgye mindig is táptalaja lesz azoknak a mítoszoknak, amelyek így vagy úgy, de a nyugati ember önelbeszélésének szerves – ha nem is a legfelemelőbb – részét képezik.

Hiszen az ezután a konferencia után is bizonyos marad, hogy Drakula gróf figuráját 1931-ben olyasfajta igény hívta életre mozivásznon, amely évszázadok alatt legfeljebb csak formát váltott, de lényegében ugyanaz maradt: Drakula alakja az emberben meglévő sötét és kegyetlen gonoszság megtestesüléseként kitörölhetetlenül része a nyugati kultúrának. Ha tetszik, ha nem.
 
Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Pécs EKF 2010 gyűjtőlapon olvashatják.
Helyszín:  Pécsi Kulturális Központ,  Időpont:  2010. szeptember 20.