Baltazár Színház: Kőválasz
2008.03.31.

Betöltötte tizedik születésnapját az Elek Dóra vezette Baltazár Színház, az egyetlen, értelmi sérült színészekből álló, hivatásos hazai társulat. Az évfordulót a Tavaszi Fesztiválon debütáló Kőválasszal ünneplik. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.

Jelenet az előadásból. Fotó: Bege Nóra
Jelenet az előadásból. Fotó: Bege Nóra

Vörös István kacskaringós családtörténetet írt, melynek mozaikjai csak az előadás legvégén illeszthetők össze. Három generáció sorsa pereg le a színpadon – a nagypapát deportálják, a szülők korosztálya a szocializmus legvadabb éveiben próbál megmaradni autonóm lénynek, az unoka pedig egy árvaházban dolgozik – miközben harminchat, a világot tartó mágikus kő története is csordogál párhuzamosan. Az Elek Dóra által rendezett előadásban rengeteg a tánc és az ének, érzelmi hullámvasutak után groteszk humorú jelenetekbe csöppenünk, az élet és halál, öröm és szomorúság összesimul. Sokáig inkább széttartónak tűnnek a szálak, annak ellenére, hogy bizonyos motívumok – például a generációnként megismétlődő szerelmi forgatókönyv – vissza-visszatérnek.

Az előadás elején jókora meglepetés ért: a Baltazár helyett hosszú percekig Müller Péter szerepelt, amint naiv magyartanárként, énekelve tart a halál felé, családját hátrahagyva. Kissé bábszerű és merev volt ez a fellépés, és ezen még a többi szereplő, a valóban szép hangú Varga Klári, a kislánynak maszkírozott Kecskés Karina, vagy az egyetlen gyerekszereplő, Lukács Ábel sem tudott segíteni.

Jelenet az előadásból. Fotó: Bege Nóra
Jelenet az előadásból. Fotó: Bege Nóra

Furcsa, hogy az információs anyagokon a színészek közül szinte mindenhol csak a „neves vendégművészek” szerepelnek névvel, szemben a társulati tagokkal, miközben a „névtelenek” olykor sokkal jobbak az előadásban. Ez azonban csak egyetlen tünet, amely azt jelzi, hogy rengeteg dolognak kell megváltoznia ahhoz, hogy a többségi társadalom ne sorolja láthatatlan zónába a fogyatékkal élőket, ne tegye arctalanná, ne infantilizálja őket. Elek Dóra rengeteget dolgozik azért, hogy minden színésze pályát, életcélt kapjon, s ezáltal saját maga tegyen azért, hogy valóban felnőttként élhessen.

Éles cezúra, és felbukkannak végre a Baltazárosok, ahogy megannyi orvostanhallgatóként éppen műtenek valakit egy hosszú asztalnál, zöld köpenyben, hercig nejlonsapkákban. Professzorukat Vörös Ferenc alakítja, aki hátratett kézzel battyogva, arrogánsan oktatja ki a sebésznövendékeket. Felszabadult nevetés ficánkol a közönség felől, és innentől megy minden, mint a karikacsapás. Humor és életöröm árad a szereplők játékából, erős, emlékezetes karakterek születnek, ami annak is köszönhető, hogy Vörös István ügyesen felépített, szellemes és pontos párjeleneteket írt számukra. Mellesleg az, ha valaki értelmileg sérült, nem jelenti azt, hogy nincs humora. A szereplőknek szerencsére jócskán van, érzelmi intelligencia szempontjából pedig sokszor mi, az úgymond egészségesek maradnánk alul velük szemben, az biztos. Mindez azért fontos, mert nyilván felmerülhet, hogy vajon értik-e, érzik-e Vörös István szövegét a szereplők. A válasz rövid: igen.

Felbukkan a középső generáció: Erdős Balázs (akiről kiderül, hogy a deportált magyartanár fia) lelkiismeretes, életvidám orvost alakít. A fiú gyönyörűen énekel, talán az övé az egyik legszebb énekhang az előadáson. Erős szál a történetben az apátlanság feldolgozása: a rettegés, hogy vajon túlélhető-e egy szülő, nem ismétlődik-e meg a múlt. Az a jelenet, amelyikben Erdős Balázs ezen tépelődik, Eric Berne bármelyik művéből kisétálhatott volna mint tipikus sorskönyvi játszma. Feleségeként Keresztes Anna harcias és igazságszerető, aki még a félelmetes óvónénivel is megküzd, hogy bebizonyítsa: attól, mert más egy gyerek, nem kell gyűlölni.

Jelenet az előadásból. Fotó: Bege Nóra
Jelenet az előadásból. Fotó: Bege Nóra

Kudari Réka platinaszőke parókában szűk, fehér köpenykében csodaszép, veszekedős óvónőként hisztériázik nagyszerűen, terrorizálva a gyerekeket, a hozzá forduló anyukát és a saját férjét egyaránt. Szemében a „más” gyerek veszélyt jelent a hatalmára, neki mindenáron fegyelmeznie kell. Az autoriter Barbie remek alakítás, egyszerre csábító és kíméletlen. B. Kiss Gabriella jelmeztervezőnek szintén jár az elismerés, Réka külsejéért legkiváltképp. Az óvónő párját játszó Vörös Ferenc (aki simán elvisz több szerepet a hátán) fekete bőrkabátos rendőrként lefoglalt könyveket olvas titokban. Erdős Balázzsal közös, abszurdba hajló jelenete emlékezetes: eleinte csak ki akarja fizetni az orvost, majd hosszas verbális szkander után leesik neki a tantusz, és képes meg is köszönni neki, hogy gyermekét világra segítette.

Fehér Dániel a harmadik generáció hősszerelmeseként jelenik meg sármosan, félszegen, kedvesen, kezében hatalmas virággal, hogy Kecskés Karinával stílusosan megismételjék a nagyszülők és szülők szerelmi jelenetét. Annyira jól sikerül, hogy a színésznő a könnyeit nyeli, van miért. (Mellesleg sejthető, hogy a Baltazárosokkal együtt játszóknak, Kecskés Karinának, Varga Klárinak, Müller Péternek is hasznos a közös munka; egy olyan helyzet, amiben csak őszintén érdemes létezni, és újra lehet gondolni, mit is ér a színpad.) Lassan felsejlik a tabló, de mindenképpen meg kell említeni Kovács Veronikát, Horváth Szilviát, Szilvásy Mártont, Janzsó Cecíliát és Taligás Annát, akik ragyogó mosollyal és ritmusérzékkel, teljes erőbedobással táncolják végig az előadást. Medetz Attila titokzatos, transzcendens inasként koordinálja a játékot, stílusosan és elegánsan, ellentétpárja, az ördögöt alakító Rafael Erzsébet pedig mély, karcos hangjával Méhes Mariettát idézi.

Utóiratként csak annyi, hogy ott voltam az Ébredéseken tíz éve, és az azóta nagyjából évi rendszerességgel jelentkező bemutatókból is sokat láttam. A Baltazár Színház érzelmileg sokkal inkább megérint, mint bármely más társulat, miközben ez minden színháznak alapvető feladata lenne. Ha tehát valaki felteszi azt a sokadszor hallott kérdést, hogy vajon művészet vagy terápia, amit a Baltazár képvisel, arra az a válasz, hogy színház a javából. És persze terápia is – de nekünk.

Kapcsolódó cikkünk:
Budapesti Tavaszi Fesztivál 2008 (A támogatás részleteit ld. ott)

Cím: Kőválasz, Író: Vörös István, Rendező: Elek Dóra, Koreográfia: Dékány Edit, Zene: Darvas Ferenc, Díszlet: Preisich Anikó, Jelmez: Kiss Gabriella, Fény: Bánki Gabi, Játsszák: Varga Klári, Kecskés Karina, Müller Péter Sziámi, Lukács Ábel, Darvas Ferenc, Erdős Balázs, Fehér Dániel, Horváth Szilvia, Janzsó Cecília, Keresztes Anna, Kovács Veronika, Kudari Réka, Medetz Attila, Raffael Erzsébet, Szilvásy Márton, Taligás Anna, Vörös Ferenc

Támogató: Színházi Kollégium