Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

AUERISSIMO

Az Auer Quartet koncertje / Quartettissimo – Európai Vonósnégyes Fesztivál 2010
2010. okt. 3.
A Károlyi József Alapítvány és a ProQuartet Európai Kamarazenei Központ – a Nemzetközi Yehudi Menuhin Alapítvány támogatásával – Quartettissimo néven európai vonósnégyes-fesztivált indított a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

A
A fehérvárcsurgói Károlyi kastély

Az első fesztivál három hangversenye szeptember 24. és 26. között zajlott le az impozáns – és látványosan újjászülető – műemlék kápolnájában. A résztvevő együttesek kiválasztása és a karakteres és színvonalas műsorpolitika elsősorban az európai fesztiválélet egyik elismert alakjának, a ProQuartet alapítójának, Georges Zeiselnek a felkészültségét dicséri. Zeisel – a Károlyi-alapítványt mozgató Károlyi-házaspárral egyetértésben – minden résztvevő együttestől azt kérte, hogy műsorukban szerepeljen Beethoven-mű, saját hazája kvartett-irodalmának egy darabja és egy 20. századi kompozíció. A három meghívott együttes ebben az évben Franciaországból a Diotima-vonósnégyes, Magyarországról az Auer-vonósnégyes és Ausztriából a Minetti-kvartett volt. E beszámoló az Auer Quartet szeptember 25-i fellépéséről íródott.

 

A hangverseny helyszíne, a kápolna akusztikailag ideálisnak bizonyult a vonósnégyes-hangzás befogadására; befogadóképessége azonban szűkös, és a hallgatóság többsége nem sokat láthat az előadókból. Reméljük és kívánjuk, hogy az idei fesztivál jó híre nyomán jövőre ez a helyszín már a közönség létszáma miatt is meghaladottá váljon; annál is könnyebb szívvel mondok ilyesmit, mert a tervek szerint már a jövő év első felében további helyiségek egész sorának felújítása készül el, köztük egy kamarazenei koncertek szempontjából kifejezetten tágas teremé. Károlyi György energikus személyisége, a helyreállítás eddigi üteme pedig garanciának tűnik arra nézve, hogy a tervek meg is fognak valósulni.

 

A koncert Hugo Wolf mesteri, humoros-ironikus G-dúr szerenádjával kezdődött (mely későbbi zenekari változatában Olasz szerenád néven vált ismertté). Ebben a rövid, ám mesteri és expresszív kompozícióban az Auer-vonósnégyes különlegesen kulturált és összecsiszolt együttesként mutatkozott be, magabiztos és makulátlanul játszó primáriussal (Oláh Vilmos), kitűnő II. hegedűssel (Berán Gábor), egy csöppet erőtlenül ható mélyhegedűssel (Gálfi Csaba) és egy fenomenális csellistával (Takács Ákos). Hangsúlyozni szeretném, hogy ezek az árnyalatnyi különbségek nem a zenélés és hangzás homogeneitásának rovására, hanem kifejezetten azon belül jelentkeztek.

 

Auer
Auer Quartet

1950 a keletkezési éve Lajtha László 7. vonósnégyesének, s van benne népdalidézet, idilli harmónia és rusztikus tánckarakter is; a szerző alapvetően nyugatos egyéniségének és ismeretes, makacs individualizmusának köszönhetően azonban a darab mindvégig megőrzi hangjának és tartásának nemességét, és mi sem áll tőle távolabb, mint az őszintétlen, szocreál sematizmus. A nyitótétel átveszi Kodály 1. vonósnégyesének (ott sem a legszerencsésebb) direkt népdalfeldolgozás-jellegét, de ezt különböző műzenei hatásokkal és főleg saját iróniára hajló karakterével ötvözi; a sirató-hangú lassú kifejezetten mély, őszinte és gazdag invencióval megírt tétel; a scherzo mesterien egyensúlyoz a groteszk és az érzelmes, nosztalgikus elemek között; a zárótétel sodró, páros ütemű néptánc-anyaga pedig nem ragad trivialitásba, hamar „elnemesedik” és izgalmassá válik, a harmóniai elhangolások, az agogikai játékok, az aszimmetriákat halmozó, majd újra meg újra kvadratikussá váló frazeálás révén a darab végére is bőven marad mondanivalója a szerzőnek. Az Auer Quartet bátor műsorválasztását dicséri, hogy elővették a repertoárnak ezt a ritkábban játszott, de zeneileg-technikailag óriási kihívást jelentő darabját, és a legnagyobb igényességgel mutatták be mind a darab értékeit, mind pedig azokat a rendkívül sokoldalú előadói készségeket, amelyeket a Lajtha-vonósnégyes megkíván. Rövidre fogva: az Auer Quartet ebben a darabban is ideálisan összeforrott és széles kifejezési skálájú együttes képét mutatta, s ha valamit ki kell emelni teljesítményükből, az Oláh rendkívül szép és olvadékony hegedűhangja és imponáló technikája volt.

 

A szünet után Beethoven op. 127-es Esz-dúr kvartettjét játszotta az együttes, az addig hallott színvonalon és koncentrációval, néhány emlékezetes, nagyszerű pillanattal. Az első tételben a folyamatosság, az előrehaladás fenséges nyugalma nyűgözött le, a variációsorozatban a szépségesen formált gordonkaszóló, a tétel epikus gazdagsága és a befejezés földöntúli hangja.  A scherzó izgatott konverzáció volt a hangszerek között, ördögi és vészjósló Presto minore-szakasszal, boldogságos finaléval. Az előadásnak sajátos minőséget adott, hogy – az Auer Quartet gömbölyű és kristálytiszta hangzásvilágával összhangban – az előadás lényegében teljességgel nélkülözte a kései, süket Beethovenhez kötelességszerűen „hozzáasszociált” érdességet, ám ez csodálatosképpen a legkevésbé sem ment az előadás mélységének, a szenvedélyek és sötét színek megjelenítésének rovására. Megérthettük: az ő szintjükön voltaképp semmi sem kötelező.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek