Több mint húsz év és egy gazdasági világválság kellett ahhoz, hogy a filmtörténet sztárbrókere, Gordon Gekko visszatérjen a vászonra, avagy: ha a cápa szája tátva, benne sok fog, villogó. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Akad egy mellbevágó mondat Oliver StoneTőzsdecápák – A pénz nem alszik című, 2008-ban játszódó filmjében. A mozitörténet egyik leghíresebb brókere, a legendás Gordon Gekko (Michael Douglas) miután letöltötte börtönbüntetését, és épp azon van, hogy sikeres tőzsdeelemző íróként újjáépítse önmagát, a pénzről tart kiselőadást egy zsúfolt teremnyi huszonévesnek. Egyszerűen a NINJA-generációnak bélyegzi őket (no income, no job, no assets), vagyis olyan nemzedékként aposztrofálja az összegyűlteket, akiknek se jövedelmük, se munkájuk, se vagyonuk nem lesz a jövőben.
Figyelembe véve a 2008. szeptember 15. óta tartó időszakot, nem kérdés, hogy a filmben a próféta szól belőle. Az új gazdasági világválság eme szimbolikus dátumától, mely a nagy múltú Lehman Brothers befektetési bank bedőlését jelöli, az is megtanulta, hogy minek a rövidítése a BUX vagy a FED, vagy hogy mennyi a frank aktuális árfolyama a forinthoz képest, akinek addig a tőzsdék és a pénzemberek világa csak a hírek azon blokkját jelentette, ahol érthetetlen grafikonokat mutogatnak, és rohamtempóban futnak a számok az alsó sávban.
Nem is állhatott volna jobb időben elő Oliver Stone az 1987-es Tőzsdecápák című filmje folytatásával, mint a bedőlő lakáshitelek, az amerikai sátorvárosok vagy az öngyilkos bankárok korában. Tagadhatatlanul izgalmas alaphelyzet, hogy miként próbál boldogulni a krach kellős közepén az a bróker, pontosabban az a típusú bróker, akinek nyolcvanas évekbeli mérhetetlen kapzsisága, kockázatos játékszelleme, virtuális pénzekkel való zsonglőrködése nagyban hozzájárult az ezredforduló gazdasági csődjéhez.
Shia LaBeouf és Michael Douglas
Ha azonban azt várjuk a filmtől, hogy minden kínzó kérdésünkre választ kapunk, megnevezik a bűnösöket, leleplezik a nagy, globális pénzügyi összeesküvést, csalódni fogunk. Bár Oliver Stone-ra egyébként nagyon is jellemző az oknyomozás, most inkább a fekete év krónikásaként mutatkozik be: kronologikus sorrendben haladva elmeséli, hogy mi történt a világgazdaságban azon a katasztrofális őszön, és hogy mindez milyen hatást gyakorolt főhőse életére. A Tőzsdecápák – A pénz nem alszik így lesz egy családi melodráma és egy közelmúltban játszódó történelmi film elegye, amely ha tíz perccel előbb véget ér, egy élvezetes heist movie is lenne, méghozzá egy olyan, ahol igazi, hányingert keltő gyomros a filmbeli „nagy balhé”. A mozi azonban a vezércsel lelepleződése után is folytatódik, és sajnos giccsbe fordul, ami ha nem is vágja agyon az addig látottakat, határozottan lerontja a színvonalát.
Pedig a film, amely a látványtervezőnek és a remek operatőrnek (Rodrigo Prieto) hála valódi vizuális élmény az osztott képmezőkkel, a feltünedező grafikonokkal, a belassított városképekkel, a régi iskolát idéző vágási megoldásokkal, vagy az egész mozin végigvonuló buborék-metafora visszajátszásával, nem indul érdektelenül. Hasonlóan az 1987-es mozihoz, most is akad egy tehetséges ifjonc brókerünk Jacob Moore (Shia LaBeouf) személyében, aki itt egy Keller Zabel nevű befektetési banknak dolgozik, és együtt él Gekko lányával, a jobbos site-ot üzemeltető Winnie Gekkóval (Carey Mulligan).
A fiú már az új idők új dalosa, mániája a bioenergia, bár az is igaz, hogy ha már zöld, akkor ő is inkább a bankókra esküszik. Hármuk családi drámájához a hátteret az új gazdasági világválság és néhány karizmatikus bróker mellékszála szolgáltatja: a Keller Zabel vezetőjének (Frank Langella) története erősen hajaz a Lehman Brothers összeomlására, míg Bretton James karakterének (Josh Brolin) köszönhetően betekintést nyerhetünk a shortolás rejtelmeibe is. Hogy a történelmi párhuzam teljesebb legyen, akad egy ingatlanosunk is Moore anyjának személyében (Susan Sarandon), aki azt hivatott demonstrálni, hogy miként fagyott be azon az őszön az egykor tuti megélhetéssel és nyereséggel kecsegtető ingatlanpiac.
Shia LaBeouf és Carey Mulligan (A képek forrása: PORT.hu)
Maga Stone szintén felbukkan pár epizód erejéig a filmjében, sőt visszahozza egy jótékonysági bálon az első részből Bud Foxot (Charlie Sheen) is, ami még inkább egyértelművé teszi, hogy a rendező nem a nagy leleplezésekre, hanem a néző szórakoztatására helyezte a hangsúlyt. A Tőzsdecápák – A pénz nem alszik nem terheli meg az agyunkat bonyolult pénzügyi összefüggések felvázolásával, túlságosan mély emberi drámákkal, csupán átnyújt egy elnagyolt, vázlatos képet a 2008-as krachról és a Wall Streetről, ahol a monopolyt a nagyfiúk nem papírbankókban, hanem milliárdokban játsszák, és ahol nem mindig a fair play a követendő és sikeres magatartásforma.
