Dumas
2010.09.29.

Nehéz sors a társszerzőé, pláne ha irodalomtörténeti óriástól leárnyékolt, alárendelt társszerző az emberfia. Ez a felismerés egyszerre kiinduló- és végpontja is Safy Nebbou kedvvel fogyasztható kosztümös filmjének. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.

Az idősebb Alexandre Dumas, vagyis Dumas père, akit tisztelő kortársa, a történész Michelet „valóságos természeti erő” gyanánt méltatott, mondhatni egyik kútfeje volt a francia romantikának, jószerint a szó szoros értelmében: ontotta magából a műveket, regényeket és drámákat, útirajzokat és visszaemlékezéseket elegyest. Írói termékenysége szinte páratlan, s munkásságának volumene még azzal együtt is bámulatba ejtő, hogy közismert, a robusztus, életvitelében és alkotói modorában egyaránt nagystílű író keze alá munkatársak, négerek és sameszok egész sora dolgozott. Vagyis hogy Dumas egyszerre volt író és cégtulajdonos: egy évszázadosan piacképes irodalmi firma, ha tetszik, egy brand látható feje.

Ezt a figyelemreméltó jelenséget tárgyazza most Safy Nebbou idei filmje, amelyet jellemző módon két címmel láttak el az alkotók, hiszen a Dumas mellett A másik Dumas címadást is ott találjuk a filmvásznon csakúgy, mint az internetes adatbázisokban. Mely másik Dumas tehát nem az apjával szembeni ellenérzéseit a Kaméliás hölgyben kibeszélő Dumas fils, hanem a nagytermészetű író legfontosabb munkatársa, a Dumas legsikeresebb műveibe igencsak komolyan beledolgozó Auguste Maquet. Az ő kettejük történetét beszéli el a film, valahol az irodalomtörténeti hitelesség, a forradalmi vadromantika és a vígjátéki patentek – fölöttébb sikamlós és a nézőt frappírozó – hármas határmezsgyéjén. Maga az alaphelyzet a már-már közhelyesen bohózati személycsere, a téves azonosítás toposza: egy vidéki fogadóban a filiszteralkatú társszerzőt összekeverik a nagy romantikussal. Csakhogy a tévesztő egy gyönyörű fiatal lány, aki bebörtönzött forradalmár apjának szeretne pártfogót szerezni az egykori harcostárs, a republikánus Dumas személyében. Az eladdig szolidan monarchista és erényes családapa Maquet-t meglegyinti a nagy szenvedély, s immár Dumas neve alatt próbálja megváltoztatni alávetett életét.

A szerelmi vígjáték utóbb politikai bonyodalmak áldozatává válik (hisz éppen 1848-ban járunk), ám a film legérdekesebb vonulatának végeredményben a társszerzőség problematikája, a kölcsönös egymásrautaltság ábrázolása bizonyul. Nem túl mély és nem is túl eredeti módon (ha tetszik, a Játék a kastélyban több szellemességgel nyúlt e témához), azonban mindvégig gusztusosan és könnyed eleganciával. Mely eleganciának igen jót tesz a tárgyi környezet élményszerű megjelenítése – Dumas extravagáns és luxuriózus kastélyát mutatván csakúgy, mint a nyárspolgár Maquet vacsoraasztalát fotografálva.

Gerard
Benoit Poelvoorde és Gérard Depardieu (Forrás: PORT.hu)

A film főerejét elsősorban mégis a színészi jelenlét adja. Dumas szerepe magától értetődően találta rá Gérard Depardieu-re, hiszen neki valósággal szabadalma van az őserőt sugárzó, életet habzsoló és kicsattanóan egoista figurák megformálására. Mint Dumas ezúttal is magabiztosan hozza a formáját: csigaevés közben éppoly meggyőző a játéka, mint amikor szoknyák alá nyúlkál, vagy épp önmagát ünnepelteti. A Depardieu lényéből kiáradó reprezentativitás remekül harmonizál a társszerzőt játszó Benoît Poelvoorde rokonszenves szürkeségével, ágáló és ágaskodó kisszerűségével. A vallon színész – mondhatni paradox módon – Depardieu-vel egyenrangú alakítást nyújt az írósegéd és segédíró szerepében, ketten együtt pedig nagyszerűen érzékeltetik a társszerzői viszony mélységes ambivalenciáját, amelyben a megvetésnek és a gyűlöletnek csakúgy jut hely, akár a csodálatnak és a baráti érzésnek. Kettősük körül három jól karakterizált és szépen öltöztetett női alak mozog (a legsikerültebb alakítást a Dumas ágyastárs-titkárnőjét adó Dominique Blanc nyújtja), s a háttérben számos ügyesen kiválasztott epizodista és a kosztümös filmekhez nélkülözhetetlen markáns típusarc tűnik fel.

S végezetül egyetlen apró, helyi érdekű, nyelvi-igazgatástörténeti kifogás. Az egyébiránt lelkiismeretesen munkált magyar felirat több ízben alispánnak fordítja a sous-préfet tisztségét, s ez a megoldás több okból is helytelennek ítélhető. Részint mert az alispán szó menthetetlenül komikusnak hat a francia közegben, részint mivel az alprefektus megjelölés már bevezetettnek számít, s végül mert a fordítás így elfed egy jelentős – s hozzá a filmben is szerepet játszó – különbséget: azt jelesül, hogy a választott alispánnal szemben az alprefektus éppenséggel felülről kinevezett tisztségviselő.

Vö. Gulyás Luca: A mítosz mögött az ember 

Cím:  Dumas (L\'autre Dumas/Dumas),  Rendező:  Safy Nebbou,  Forgatókönyv:  Safy Nebbou,  Gilles Taurand,  Zeneszerző:  Huques Tabar-Nouval,  Operatőr:  Stéphane Fontaine,  Vágó:  Bernard Sasia,  Szereplők:  Gérard Depardieu,  Benoît Poelvoorde,  Dominique Blanc,  Mélanie Thierry,  Catherine Mouchet,  Florence Pernel