Kiállítás Berzsenyi kézirataiból / PIM
2008.03.29.

A Kézirattár új kincseiből rendezett kamaratárlatot a Petőfi Irodalmi Múzeum. Az állományvédelmi okok miatt csak röpke két hetes kiállítás bemutatja Berzsenyi Dánielt, a költőt, gondolkodót és “ojto tsinyálót”. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.

Berzsenyi Dániel portréja (Barabás Miklós metszete, 1859)
Berzsenyi Dániel portréja (Barabás Miklós metszete, 1859)
A Petőfi Sándor emlékének szentelt állandó kiállításon túl, az új, reprezentatív Nyugat-tárlaton innen még pár napig megcsodálható az a közbeeső kicsiny terem, ahol a Petőfi Irodalmi Múzeum legutóbbi komoly szerzeménye, azaz Berzsenyi Dániel kézirathagyatékának alkalmasint utolsó, eddig magántulajdonban lappangó, s elkallódottnak hitt ívei kerültek közszemlére. A hányatott sorsú irategyüttes átvészelte a Berzsenyi halálát (1836) követő ereklyeajándékozási hullámot, nem sikkadt el a rendkívüli érdemű, s egyszersmind irodalomtörténeti főbűnökben vétkes Döbrentei Gábor kezei között, s még csomagolóanyag sem vált e használt papírosokból, noha mindeme veszélyek jócskán fenyegették a most kiállított dokumentumokat. Mert amint az Fórizs Gergely irodalomtörténész nagyszerű tárlatismertetőjéből kiderül: Berzsenyi Dániel legkisebb fiának, Lászlónak az özvegye árverésen szabadult meg az akkor feleslegesnek ítélt kacatoktól, s a becses kéziratok (“egyéb csomagolásra szánt papírosokkal együtt”) ekképp indultak több mint egy évszázados vándorútjukra.

Berzsenyi egyik versének kézirata (Illusztráció, nem a kiállítás anyagából.)
Berzsenyi egyik versének kézirata (Illusztráció, nem a kiállítás anyagából.)
A tavaly megvásárolt, s most két hétre tárlókba helyezett iratok felettébb változatos természetűek s tárgyúak. Akad itt bőséggel családi levelezés; a niklai (vagy másképp: miklai) remete leányának jegygyűrűt vásárol, vagy épp gyermekeinek literatúrai kísérletezéseit pátyolgatja. Lídia lánya például a korban, s Magyarhonban különösképpen népszerű August Kotzebue egyik darabjának átültetésével próbálkozik, mely magyarításában A ’vak buzgóságnak Áldozatja címet nyeri. A féltőn szerető, s irodalmi vénát örökítő apa egyúttal gondos gazda is, akinek nemcsak kötelezvényeit leljük fel a kiállítás anyagai között, de úgyszintén az “Ojto tsinyálásnak az mogya” című szöveget, a néposkolák létrehozása mellett agitáló tervezet, vagyis a Polgári rendtartás részlete pedig már a korai reformkor utilitárius bölcselőjét mutatja.

Noha a tárlat szervezői komoly erőfeszítéseket tettek, hogy a bemutatott dokumentumok a laikus múzeumlátogatók számára is valamiképpen összekapcsolódjanak Berzsenyi életpályájának közkeletű zanzájával, mégsem kétséges, hogy a múzeum új szerzeménye inkább a filológusok, a tudós kutatók csemegéjéül szolgál majd. Mert jóllehet, az a tucatnyi vers, amelynek kézirata egy gazdasági feljegyzéseket tartalmazó könyv lapjain maradt reánk, eleddig sem volt ismeretlen, ám az újdonatúj lelet alighanem pontosítani fogja a korábbi szövegközlések némelyikét. Más poétai munkái mellett a Kölcsey kíméletlen kritikájától elkínzott és vérig sebzett Berzsenyi verseit leljük itt, gúnyos epigrammát (Költsey) az ítészi bűnét utóbb oly nemesen felvállaló Kölcsey Ferencre (“Ez ifjú én valék”), illetve a bírálat hátterében sejtett Kazinczy Ferencre (Egy Phylologuszhoz), s ugyancsak idekerült az Antirecensio című munkája is. Imígyen enged betekintést az irategyüttes Berzsenyi pályafutásának mindahány meghatározó területére, s mutatja az érzékeny, megbántott művészt, a jó apát, s a derekas gazdát, akinek a mezőgazdasági munka és a poétai elhívatás még egyként megfért az életében.

A kiállítás április 3-ig látogatható.

Megítélt támogatás: 1 000 000 Ft
Támogató: Múzeumi Kollégium
Berzsenyi Dániel autográf tintaírású verseinek és értekező prózájának megvásárlására