Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NEM MŰVÉSZET, CSIRKE

A fajok eredete / Sirály, Nézőművészeti Fesztivál 2011
2010. szept. 19.
Ki rendezhetne jobb filmet a csirkéknek Mucsi Zoltánnál? Ki írhatna viccesebb dialógusokat egy pszeudo-darwinista komédiához Tasnádi Istvánnál? Minden adott a durranáshoz, mégis csak egy pukkanás a vége. NAGY GERGELY MIKLÓS KRITIKÁJA.
Alkalom szülte együttes kínál szórakoztatásra szürreális szatírát: a csapat összeszokott blokkja, az előadás fazonszabásza az ex-krétakörös Mucsi-Scherer-Tasnádi alkotta tengely, hozzájuk csatlakozott a Szkénéből ismert Thuróczy Szabolcs, valamint a szombathelyi működésével feltűnő rendező, Dömötör Tamás. Döntően így öten jegyzik a kollektív munkával és a színészek improvizációja alapján készült A fajok eredetét, amely egyes elemeiben jól köthető az alkotók korábbi munkáihoz, kérdés azonban, keletkezik-e ebből a több szálon futó, zenés elemekkel (értsd: magnó) átitatott produkció végén valami új, érvényes minőség vagy sem. 
Scherer Péter
Scherer Péter
A Király utcai pince ezúttal is szegényszínházi helyszín: díszlet nincs, csak néhány kellék, a jelenetek snittszerű vágásokkal érnek véget, a visszaadott fény jelzi az új epizód kezdetét. Az elején egy ébredés pillanatait látjuk, a készülő film idevágó jelenete. Itt hajlok hajléktalannak nézni a három színészt, ahogy kászálódnak ki a szivacsok és szatyrok közül, ismerős nyomorúságot imitálva. Közben Galambos Péter narrál az emberi fejlődéstörténetről, a sapienst megelőző homo típusokról, a magántulajdonba rejtett függő viszonyokról. Túlzásokba ne essünk, a legagyisított (a produkció is a kommersz mindent elsöprő lendületéről szól) Darwin nagyjából arra kell, hogy legyen egy közös nevező a tartalmában éppúgy, mint színvonalában különböző játékszintek közt. De visszatérve az ismeretterjesztő jelenetre: Galamb hangja és a színészek lassított akciói jobbára csak ironikusan illusztrálják egymást, sok színházi minőség és dinamika ebben a szakaszban nincs. Az okoskodó kritikus szerint az alkotók jobban jártak volna, ha egy animációs filmszkeccsel indítanak, vagy idekevernek egy ilyet (s a vizuálisan igen eredeti szórólapból mintha ki is lenne olvasható ilyen hajlandóság).
 
Izgalmasabb ennél a történet mai szála, a filmforgatás és annak előzménye, ahol már emberi viszonyok is vannak, nem csak bábuk beszélgetnek. A saját monológokban exponálódó karakterek között a legéletesebb Scherer Péternek a jég hátán is profitáló filmproducere, a vállalkozók Sancho Panzája, aki aligha tudna ilyen dúsan kibomlani, ha nem lenne mellette a rendezői ambíciókkal megvert művész-Don Quijote, Mucsi Zoltán. Az alkotói ambíció (bár ez egy szintén idézőjelbe tett, a gagyinál talán csak egy grammal érvényesebb minőség) és az anyagi realitás illetve megtérülés kényszere közti kötélhúzás az összeszokott, ellentétes karakterjegyeikkel csak egymást árnyaló és inspiráló páros veszekedéseiben olykor kongeniális. Például, amikor a producer hihetően beadja, hogy nem embereknek, hanem csirkéknek vetítik a filmet. De százezreknek! A forgatókönyvet emiatt egy csirkeszereplő beiktatásával kell „megemelni” – bravúr, hogy mindezt sikerül is átverni a szerzőn. Talán itt érződik a legjobban a rendező Dömötör Tamás szellemi érintettsége, amennyiben a Czukor Show egyes, a kereskedelmi televíziózás, tágabb értelemben véve a kommersz szórakoztatás közönségmanipulációról szóló pillanataira gondolunk. Ott naturálisan ábrázolta a folyamatot, itt burleszkszerűen, nem rejtetten parodisztikusan.
 
Thuróczy Szabolcs és Mucsi Zoltán. Fotó: Puskel Zsolt. A képek forrása: PORT.hu
Thuróczy Szabolcs és Mucsi Zoltán. Fotó: Puskel Zsolt (A képek forrása: PORT.hu)
A pároshoz képest halványabb Thuróczy Szabolcs alakja, aki kevésbé harsány és impulzív, inkább visszafogottabb, halkabb, mégis pontos jelzésekkel ábrázolja azt a megtört életű, börtönviselt egykori büfést, aki végül csirkegondozóként lel egyszerre hatékony identitásra és lelki békére. A forgatás alatt tisztességesen igyekszik, igyekszik (kezei közt egymás után többször tudja a felzaklatott élő csirkét lenyugtatni pillanatok alatt), de hiába: a MŰVÉSZ eléri a nincsazapénz!-pontot, ahol kiborul, otthagy csapot-papot, dől minden, egyebek mellett a banki hitel is a producerre. (Úgy is lehet értelmezni, hogy a krach teszi hajléktalanná mindhármukat.)
 
Az egyenetlen színvonalú produkció hátterében többször a Nézőművészeti Főiskola kontúrjai villannak fel: a szerző személyén túl a három szerep is felidézi, Scherer ott is a minden lében kanál, konferanszié-vállalkozó volt, Mucsi pedig az ezzel ellentétes, elvontabb, fanyarképű, idealista tanár szerepében mutatkozott, Katona László ott lóti-futit játszott, Thuróczy itt együgyű csirkemániást. Ott is, itt is a projektdramaturgia („csináljuk meg!”) működött, közös pont még a művészet, a művész kihalásának fenyegetése, ráadásul A fajok eredete a Nézőművészeti Nonprofit Kft. előadása. A sor folytatható lenne, egyben azonban nincs hasonlóság: a Sirályban látható produkció számos kellemes pillanata ellenére több sebből vérzik, szemben a kompakt Nézőművészetivel. 
 
Az ismeretterjesztő jelenetek illusztráció jellegén túl az összekötő táncos hakniszámok (opus: Life is life) meglepő ötlettelensége, az egész történet vasalatlan és kissé zavaros összedobottsága, gondolati kidolgozatlansága a mérleg másik serpenyőjében súlyosabbnak mutatkozik az erényeknél. Az persze ízlés dolga, ha csöveseken viccelődnek, és nem jön be, főleg mostanában. Kivált, ha mindez többnyire csak a lapos poénkodás szintjét üti meg.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek